Románia 2012.06. 29-30
Hétvégi kiruccanás
Péntekre szabadságot vettem ki. Úgy gondoltam kellemes kis hétvége elé nézek. Először adódott úgy, hogy egyedül indultam el. Shrek szerint a magányos motorozásnak is meg van a maga varázsa. Ki fogom próbálni. Egy bajjal viszont számolni kell. Terepre nem mehetek. Sebaj. Ezért nem zsákba pakoltam, ha nem a bőröndökbe.
Már induláskor gondok voltak. Nem jutottam messzire a felmálházott motorral. A sarki bolt előtt olyat tett, amit még soha. Lehörgött, majd megállt. 48200 km van benne. Ez kicsit még korai – hogy szarakodjon itt velem.
Szemrevételezés és néhány rutinszerű mozdulat után megállapítottam, hogy szikra az van mindkét hengerben. Sőt mindkettő már langyos is volt. Akkor itt benzin ellátási gondok lehetnek. Úgy találtam, hogy a benzincsap kis vékonyka vákumcsöve, mint ha a szívótorok felől ki lenne tágulva. Ilyen esetben nem kap benzincsap elég vákumot (falsot szív) és nem nyit ki. Vagy a benzincsap vákum membránja van kilyukadva. Lyukas membránnal csak nem kéne elindulni.
Hamar kiderült, miután a vákumcsőből egy cm-t levágtam és a helyére tettem, hogy a membránnak nincs baja. A motor azonnal beindult és végre ismét elindulhattam. De megint csak nem jutottam sokkal messzebbre mint az előbb. Talán 2km-t tehettem meg Szeged irányába. Megint lehörgött. Reggel hét óra volt. Vissza nem fordulok, ilyen csúfságot nem teszek. Felhívtam Regalt Makón. Elmondtam mi a tünet és, hogy amúgy is arra megyek. Ha tovább szarakodik, legfeljebb nála megcsináljuk – legyen bár mi is a probléma.
Ő azonnal mondta, hogy biztosan a tank szellőzőcsöve van megtörve. A tünetek alapján a tankba nem jut levegő, így a benzin nem tud kifolyni. És tényleg. Ekkor ugrott be, hogy azóta amióta a hátsó villa és a rugóstag ki volt véve – gyakorlatilag nem is mentem vele. Így a hiba nem is jelentkezhetett. A tank le volt szedve - rosszul raktam vissza.. Megnyugodtam. Ez nem végzetes hiba, legfeljebb út közben megállok valahol és szerelek. De olyat még sem akartam, hogy elhalasszam a túrát ilyen semmiség miatt. Folytattam az utamat Makó irányába. A lehörgés nem is jött elő, még a Kiszombori elágazás előtt sem. Így aztán Regált békén hagyva árkeltem a román határon. Nem lesz itt baj. - gondoltam akkor.
Nem is volt egészen Gherman településig.
http://goo.gl/maps/sAaw
Ahol is a km órám 320 km-t mutatott és a motor minden előzetes figyelmeztetés nélkül leállt. Épp hogy be tudtam csorogni a településre, ahol is megálltam egy zárva tartó kricsmi-élelmiszer bolt előtt.
Fél tizenegy óra felé járt az idő. 35 fok árnyékban. 10 percenként jön valamelyik irányból egy jármű. Az út kihalt. Mint ha nem is laknának ebben a faluban.
Próbáltam én már korábban tankolni, de az ország ezen része nem tobzódik a benzinkutakban. Eredeti terv szerint Oravicabánya (Oravita) településen lett volna a tankolás. Az már egy város. Elvileg odáig bírni kellett volna neki. Kigurulás közben (míg meg nem álltam) az villant át az agyamon, hogy bár csak a benzin fogyjon ki, ne pedig valami komolyabb hiba legyen. Hiszen eddig olyan szépen jöttünk.
Megálltam a kocsma előtt. Kinyitom a tankot. Megbillegtettem a motort, de lötyögő folyadéknak még csak a hangját sem hallottam. Na ezt jól eltaktikáztam. Hol van itt benzinkút a közelben? GPS 40 km-re jelezi a legközelebbit. Talán jön egy motoros, megállítom és segítséget kérek. Motoros? Még autó se nagyon járt arrafelé. Azok is mind dieselek voltak. Amelyik megállt annak meg nem tudtuk a csövet ledugni a tankjába. Csövet a kocsmárostól kértem, hogy legalább ez ne legyen akadály.
Már vagy legalább egy órája semmi, amikor is sikerült leinteni egy ételfutáros autót. Benne egy 30 év körüli, nem túl bizalomgerjesztő fickó. Angolul tudtunk szót érteni, úgy ahogy. Invitált menjek vele, hozunk benzint. Mondom neki nem túl jó ötlet, a motoromat nem hagyom itt az utcán őrizetlenül. A kocsmárost ismerte és beszélt vele. Megengedte, hogy amíg odavagyunk benzinért, a motoromat betolhattam az udvarába – zárt helyre.
Beültünk a Renault Clióba és elindultunk. Velem volt a dzsekim és a tanktáskám. Ezeket nem hagytam a motornál. A dzsekimben a pénzem, irataim, a tanktáskában a GPS és kamera, elemek, fejlámpa, szemüveg….stb. Gherman településről átmentünk földúton északi irányba Percosova faluba. Ahol is megint csak egy kocsma előtt álltunk meg. Hallom ám a szófoszlányokból, hogy segítőm a kocsma előtt kezében két mobillal forgalmazó helyi nagymenőhöz beszél. Az meg nem sokra rá elkezd telefonálni és hívja a haverokat. Kinek van benzinje? Mindez persze nagyon lepusztult környezetben. Az idő telik, benzin nincs. A Clios fickó közben a kocsmában felvette a rendelést. Csipsz, kola, cigi. Mindezt a mobiljába rögzíti. Olyan nyugodt volt. Fogalma sem volt róla, hogy talán jobb lenne végre elindulni, ha nincs benzin. Ott voltunk legalább 20 percet. Végül benzin nem lett. Főldúton 80-nal vissza Gherman településre. Nem győztem a lábammal „fékezni” menet közben.
A legközelebbi benzinkút Moravitanál van mondja - menjünk oda! Moravita – gondolkodom magamban. Ott nem volt benzinkút. Ha lett volna láttam volna és tankoltam volna. De csak erősködik. Beérve Moravitára balra fordulunk. Kimegyünk a településről. Kész lettem idegileg. Ez a fickó most elvisz valahova, kidob a kocsiból, elveszi az értékeimet. Visszamegy a motoromhoz és elrabolja. No de mi van a távolban? Hoppá – a szerb határ. Már tisztán kivehető az átkelő állomás kontúrja. Már majd nem odaértünk, amikor egy jellegtelen benzinkút tűnik fel, közvetlenül előtte. Behajtunk. OK. Benzin már lesz. De mibe vegyünk. Segítőm rutinos volt. Felnyitotta a kuka tetejét és kiemelt egy 5 literes flakont. Mint ha csak tudta volna – ott lesz az. Eredetileg minden bizonnyal étolaj lehetett benne. De azóta már átalakult funkcióját tekintve. Jelenleg gázolajtól volt elmattulva. Kupakja sem volt és a tisztasága is hagyott némi kívánnivalót maga után. Legszívesebben tele vettem volna, de kupak híján - figyelembe véve a mocskosságát is úgy döntöttem 3 liter elég lesz. Tankolás után. Beültünk a kocsiba. A kupaktalan flakon a lában közt. Ha baleset ér bennünket, ez a 3 liter azonnal kiömlik és a vezetővel együtt biztosan szénné égünk. Nehezen lehet majd rekonstruálni mi is történt velem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejembe. Nem volt időm rémálmaimat alaposan átgondolni – hamar odaértünk a kocsmához. Kitoltam a motort az utcára. Beleöntöttem a benzint. Közben végig azon fohászkodtam – bár csak ez legyen a baj és induljon be azonnal. Nem indult. Másodszorra sem. Idegileg 3 másodperc alatt zokni lettem. Mikor a vérnyomásom már 200 körül járhatott vettem észre, hogy a kis piros billenő kapcsoló off állásban volt. Még szép, hogy nem indul. Viszont miután átkapacsoltam on-ba, a motor megnyugtató halk duruzsolásba kezdett. Mint ha mi sem történt volna, mint ha csak egy kapucsínóra álltunk volna meg.
Segítőmnek megköszöntem a fáradozást. Egy fillért sem fogadott el. Láttam rajta – ez neki természetes volt. Nagyon szégyelltem már magam, miért bizalmatlan voltam vele.
Ma már biztosan tudom, hogy nem ország függő, hogy valaki kap önzetlen segítséget valahol vagy sem.
A három liter benzinnel bőven beértem Oravitára. Az első benzinkúton tankoltam. 13 liter ment bele. Álljunk csak meg egy pillanatra! 13+3=16 – sőt abból a 3-ból a felének is legalább el kellett fogyni Ghremantól idáig. Akkor nem is volt kifogyva? Nem bizony! A dög!
Persze én is hibás voltam. Próbáltam én újraindítani, de még akkor amikor a tanksapka nem volt levéve. Miután a lötyögést (ami nem volt) ellenőriztem – utána már nem kíséreltem meg elindítottam. Miért is (?)
Shrekre gondoltam – milyen jó is egyedül motorozni. Ha lett volna velem egy társ – annak talán lett volna ennyi esze. Próbáljuk elindítani – hát ha…. Sőt benzint is hozott volna. Így jártam. Amin persze utólag már csak mosolygok.
A teli tank újra önbizalmat adott. Tünetmentesen értünk el egészen Herkulesfürdőig. Alaposan átmotoroztam a városkát. Végül kimentem a Cserna völgyébe és elindultam a termálvizes dagonyát ígérő koordináták felé. Volt kaland bőven – megérdemlem az ejtőzést. Ekkor még nem sejtettem, hogy a napi kalandnak még közel sincs vége. Sőt !
A völgyben észak felé haladva elértem egy helyre, ahol a városon kívüli természetes vízfeltörések voltak. Érdekes egy hely ez, mert a Cserna völgye ezen a szakaszon elég szűk. Vízszintes hely az maga az aszfaltút és a kevéske egyéb hely, amit a patak meder mentén húzódik. Nem csoda hát, hogy az egymást követő kempingek közt meghúzódó termálfürdőbe meg sem kíséreltem bejutni. Hiszen ahhoz a motoromat az utcán kellett volna hagyni. A kempingekben pedig nem volt sehol termálvíz. Így aztán az a tervem, hogy egy sátras meleg vizes kempinget találok – hamar szerteoszlott. Sebaj – gyerünk vissza Herkulesfürdőre. Kerestem egy élelmiszer boltot és vettem 3 doboz sört és két liter vizet. Konzervem és kiflim volt a vacsorához. Azt terveztem, hogy elmegyek a völgyben egészen addig amíg az út el nem kanyarodik kelet felé – a Zsil völgye irányába. Hogy nyugodt helyet találjak, azt gondoltam ki, hogy a tavalyi túránk sátorozó helyét felkutatom. Tudtam, hogy ettől a kereszteződéstől 10 km-en belül van. Csak hogy miután letértem az aszfaltról, egészen más útviszonyok következtek. Végre ki tudtam próbálni a gázfeltöltés és a körmös anya állítás hatását. És láss csodát. A motor rugózása tökéletesen muzsikált.
http://goo.gl/maps/eboM
B pontban aztán találtam egy kempinget. Príma – gondoltam. Azonban az örömöm hamar elszállt. Az árakat illetően majd nem hanyatt estem. 25€ - vagy pedig 100 RON volt annak az ára, hogy ott sátrazhatok. Az árban zuhanyzó használat is lett volna. Viszont nem volt semmiféle vendéglő, vagy akár csak egy kocsma sem, nem hogy reggeli. Az árat szerintem nagyban befolyásolhatta az a tény, hogy az idő jócskán este 8 óra után volt és látták, hogy egyedül vagyok. Egyre inkább kezdett sötétedni. Mennyi lett volna egy faház, ággyal? Meg sem mertem kérdezni. Közel távol egy település sincs. No de aki ismer az tudja, hogy az efféle zsarolásnak én nem szoktam engedni. Ha a sötét erdőben ülve egész éjjel a medvékkel dacolva is kell eltöltenem az időt ébren - akkor sem fizetek ki ezért a szutyokért 25 €-t. Amilyen gyorsan ideértem, olyan gyorsan el is húztam a csíkot. Visszafordultam. Egészen elmentem a Zsilvásárhelyi elágazásig. Ott találtam egy lejáratot a patakhoz. Megálltam és sátrat vertem. Gatyára vetkőzve a hideg patakban alaposan megmosakodtam. Jól esett. Nem termál de legalább hideg.
Amikor a hátsó bőröndömet kinyitottam vettem észre, hogy az egyik sör a háromból, az előző 20 kme-es murvás úton összeütközött a két literes ásványvizes palackkal. Így aztán kiszakadt. Elázott a bőrönd tartalma. A jelenséget penetráns szag is kísérte természetesen. Leginkább a kifliket sajnáltam, amit még az egyik szegedi pékségben vettem induláskor. Sör áztatta kifli. Moslékos volt egy kicsit, de sebaj. A sóletkonzervhez pont illett.
Az éjszaka nyugodtan telt. Reggel madárcsicsergésre és teherautók zajára ébredtem. Medve nem jött egy sem. Éjszakára magam mellé készítettem a baltámat és a késemet. Biztos ami biztos. A sátor belülről természetesen jól bepárásodott – így reggel azzal kellett a táborbontást kezdeni, hogy szárítgattam a felkelő nap gyengécske sugaraival.
Most jött el az ideje annak, hogy leszedjem a tankot – gondoltam magamban. Miután a csavarját kilazítottam és megemeltem és alákuksiztam. Látom ám, hogy a vastagabbik cső meg van törve. És ahogy emelem a levegő szuszogása is hallható volt. A tankot le nem vettem, csak a vastagabbik csövet húztam le. Úgy ítéltem az a szuszogócső, hiszen ennek a hangját véltem látni. A vékonyat rajta hagytam.
Hát nem !
Nem a vastag cső a szuszogó. Tulajdonképpen ez a vastagabb cső a tank alatt log alul, míg a másik ága egy Y-nal elágazik a nyereg mellett és hátra felé megy az üzemanyagszintjelző kábele mellett. Majd végetért, a gyujtásvezérlő elektronoka felett. (ez már itthon derült ki)
Viszont akkor ott én azt hittem, ezzel megoldottam a problémát. Nem is volt baj mindaddig, amíg menet közben nem hallom 80 körül azt a hörgő hangot, amit előző nap már többször is. Gondolva egy nagyot, azt találtam ki, hogy nem állok meg. Úgy menet közben a bal kezemmel a tanktáskát félretolva megbillentettem a tanksapkát. S láss csodát a motor meg újra életre kelt, a hörgés elállt. Most lett bizonyos, hogy a tank még mindig nem kap levegőt és hogy hiába húztam el a vastagabbik csövet a tank aljáról. A vékonyabbat is le kellett volna húzni.
A második napi útvonal Zsilvásárhelyen keresztül vezetett. Itt ismét tankoltam. Viszont előtte megálltam ennél a műtárgynál.
Most csak ennyi a víz a patakban. De mennyi szokott olyankor lenni, amikor így alámossa a partot?
Majd hamarosan beértem a Zsil völgyébe. Nem bántam meg, hogy erre, s nem a Transalpina felé mentem. A Zsil völgye a maga nemében egyedülálló panoráma út. Útközben sok helyen megálltam fotózni.
Zsilvásárhely és Petrozsény közt találtam egy Ortodox Lainici Kolostort, az út szélén.
http://www.manastirealainici.ro/prezentare/
A hely érdekessége, hogy tartozik hozzá egy forrás, ahonnan hoztam magammal egy flakon forrásvizet. Hát ha csodatevő hatása van – sosem lehet tudni. Azóta naponta iszom belőle. Különösebb hatását még nem éreztem.
Petrozsényt elérve az irányt a Vidra tó felé vettem. Petrozsénytól a Transalpina elágazásáig már teljesen le van aszfaltozva.
Itt álltam meg ebédelni. Sok patakot láttam szerte Romániában. Közülük sokan átkletem, vagy megpihentem a partján. Erre a patakra is azt mondanám, hogy tiszta. De nem az! Albániában láttam tiszta patakokat. Azok vize kristálytiszta. Ezek már szennyezettek. Pedig első látásra nem látszik annak.
Öt éve jártam erre motorral, akkor még ez az út murvás volt. A patak völgyben nagyon sok turista táborozott. Van aki a napon süttette magát, volt aki épp a főzéssel volt elfoglalva. A Transalpinára elkanyarodva elmentem egészen a csúcsig és még egy kicsivel tovább is. Itt a tengerszem előtt (a képen nem látszik) még havat is láttam egy árnyékos zugban.
Aztán visszafordultam és nem bírtam megállni, lekanyarodtam egy murvás szakaszra. Úgy gondoltam megnézem hová vezet. Már mentem rajta vagy 8-10 km-t, amikor is a motor újra csak lehörgött és megállt.
Ekkor kezdtem megijedni. Még csak az kellene, hogy erre az isten háta mögötti útra kellejen mentést kérnem. Így aztán megfordultam és kijöttem. A Vidra tóhoz már nem menetem el. És valahol ezen a ponton fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy az lesz a legjobb ha innen egyenesen hazaindulok. Ha menteni kell legalább aszfaltról kellejen. Nekiindultam a Transzalpina északi részének.
http://goo.gl/maps/zpaf (a második napi teljes útvonalam)
Közben megálltam valahol az északi oldal közepén, egy útszéli kricsmiben. Itt találkoztam Székelyudvarhelyi motorosokkal. Ők is kajáltak és várták a lemaradt társaikat. Akikről később derült ki, hogy balesetet szenvedtek még Sebes közelében. Személyi sérülés nem történt, de az egyik GS-nek eltört a hajtáslánc alu öntvényéből az egyik oldali lábtartó csonk. Így a motor ugyan járóképes maradt, de legalább haza lehetett vele menni.
Az útszéli kocsma és az a bizonyos mics.
Sebesen újra tankoltam és arra lettem figyelmes, hogy pont az előttem elterülő zivatarfelhőbe igyekszem. Úgy gondoltam nem fogok megállni és beöltözni. A kb. 6-7 km felhőszakadáson úgy ahogy van átszáguldottam. A bőr ruhámnak annyi ideje sem volt, hogy megszívja magát vízzel. Hiszen a zivatar után újra az a rekkenő hőség következett, ami egészen hazáig elkísért.
Sebesnél, a tankolásnál forradalmi ötletem támadt, A tanksapka gumitömítés alá befogattam lezáráskor egy darab madzagot. Hogy ez előbb nem jutott eszembe. Megit Shrek barátom szavai jutottak eszembe, az egyedül motorozásról.
Ha lett volna társam, talán annak ez hamarabb eszébe jutott volna. Így a tanksapka billegetés helyett ezzel a megoldással még maradtunk volna még egy éjszakát sátorozni.
Mire Dévára értem már a víznek nyoma sem volt. Eseménytelen, kissé unalmas motorozással telt a hátralévő idő. Este 10-re értem haza. Az volt a legrosszabb, hogy a lemenő nap végig pont a pofámba sütött egész végig.
Tanulság: Motorozni jó egyedül is – de legjobb azért társakkal.