2. Ukrán túra

Egy hétvége Yoshi szervezésében

  • Kárpátalján

     A bihari túrán augusztusban felhozódott, hogy az idén meg beleférne meg egy kiruccanás az Ukrán Kárpátokba. Hazajövet gyorsan rajzoltam egy három napos útvonaltervet és megkértem Danyila kollégát, hogy rakja fel a fórumra a kiemeltek közé, amit azonnal meg is tett. Koszi érte Lajos!

    A túra filmváltozata Regal kollga kamerája alapján: www.youtube.com/watch

    Összesen öten vágtunk neki a túrának: Tomred (Tamás), Regal (Józsi), Laciapu (Laci), Skrip (Gyuri) es Yoshi (azaz Én)

     

    fotóanyag: Yoshi, Tomred
    videoanyag: Regal, Laciapu
    videovágas: Regal
    szöveg: Yoshi

 1. nap péntek (szeptember 6.)

150 kilométert szerettünk volna megtenni és ezert délután kettő körüli indulás elegendőnek tűnt. Na a kettőből lett majdnem három, de akkor mar mindenki fulloson felpakolva kaja-piával,föltankolva elindulhatott Raho irányába. Rahon meg azért vettünk egy kis sört meg Regálnak almalevet (amit majd mi pálinkához lassacskán elfogyasztottunk). ;-) Rahótol Hoverla falu irányába vettük az irányt, az aszfalt rohamosan kezdett romlani, a kátyúk nőlni, a nap lemenni. A falu környéken mar kezdtem figyelgetni a sátor alá való helyet, de nem nagyon akart összejönni, ezert lassan eljutottunk a nemzeti park bejáratához, ahol egy sorompó fogadott minket. Igaz hogy nyitva volt, de mi azért megkerestük az erdészt, hogy regisztráljon minket.

Az erdész háza.

A Nemzeti Park bejárata.

Ha nem így tennénk, akkor elkapnak majd valahol a hegyen és nagy büntetést kellene fizetnünk. Elmondta hogy, a sorompó után kb 200 méterre a patak partján elegendő helyt találunk ahoz, hogy lesátorozzunk.

Van medve is.

De a patak partján nagyon hideg volt és Tamás kitalálta, hogy inkább keressünk menedékházat, na de a legközelebbi is 12 kilométerre volt Ukrajna legmagasabb csúcsa a Hoverla (2061m) lábánál 1500 méteres magasságon. Úgy döntöttünk, hogy nekivágunk habár mar javában ment a szürkület.;-)

Meg is kérdezte tőlem Laci – „Tifelétek mikor sötétedik?”, amire én gondolkozás nélkül vágtam a választ – „Amikor lemegy a nap!”

Európa közepe.

Nem huztuk tovább az időt, elbúcsúztunk az erdésztől és megkeztuk a félkapaszkodást a menedékházazik. Az útvonal nagyon enduros lett, de azt a rengeteg sziklas foldes szerpentint kajolta mindenki. Érdekes, hogy minél feljebb jutottunk annál világosabb lett, mintha vissza fele ment volna az idő. Amikor feljutottunk a házig, ugyan olyan szürkület fogadott minket mint lent az sorompónál, de lent már biztos sötét volt. Azonnal megkerestük az erdészt, aki megmutatta nekünk a hazát, kultúrált fedett tűzrakó helyet és a felaprított száraz tűzifát is. Az egészért elkért tolunk 20 hrivnyát fejenként (kb 700 forint!) amibe meg a matrac használati díj is benne volt. Meg egy turista csoport volt mar a háznál, és hogy ne legyen semmi súrlódás a két csapat közt, megkért minket az erdész, hogy egy másik tűzrakó helyet használjunk lehetőség szerint, de mi erre elővettük a pálinkánkat (mindenki a sajátját) és átkóstolgatva mindenkiét, néhány feles után kb 5 másodperc alatt megbarátkoztunk a Luganszki csoporttal, amire ők „válaszütést mértek a májunkra” hozva a saját pálinkájukat, aztán meg a kép elmosódottá vált! ;-) Arra meg tisztán emlékszem, hogy fordítanom mar nem kellet, mert mindenki perfekté vált Orosz–Ukrán-Magyarból.

 Tamás így kommentálta a történteket:

  „Viszont az ukrán és magyar pálinkától sikerült úgy berúgnom, hogy az alacsony padról felállva a domboldalon mindjárt hanyatt estem. Állítólag úgy kommentáltam, hogy én így szoktam felkelni a padról”.

A pálinkának köszönhetően bebújván a hálózsákba nem emlékszem rá hogy fáztam volna. Majd vagy 3 óra fele kidugtam a fejem is éreztem, hogy fagyik lefele, ezért visszazártam a cipzárt és reggelig ki se másztam zsákból. Azon a magasságon olyan fagypont körüli hőmérséklet lehetett az éjszaka.

 

2.nap szombat (szeptember 7.) 

 

Reggelre megjöttek a minuszok.

A reggel száraz kora őszi időjárás fogadott minket, ragyogó napsütés, felhő egy szál se.

Laci gyorsba főzött egy kávét mindenkinek aztán összepakoltunk és nekivágtunk a fő úti célunknak – a Petrosz csúcs (2020 m) megmászásának motorokkal.

Tamás és a göngyöleg.

Egy érdekes útszakasszal kéztűnk, amelyen mindenki hirtelen kijózanodott aki azelőtt nap ivott ugyanis a nyomvajuk mélyebbek voltak a transzalp tengelymagasságánál jóval és figyelni kellet a helyes sávot, mert könnyen csapdába lehetett kerülni, és aztán se előre, se hátra. Átküzdve magunkat ezen a 10 kilométernyi szakaszon egy laza, lájtos hegyi utacska következett amin nincs nyomvajú, így 60 – 70 km/ó is feltudtunk gyorsulni. Igaz hogy az egyik oldalt sziklák, másik oldalt meg vagy egy kb 200 méteres szakadék mentén haladtunk.

Kb kilenc óra nagyságára elérkeztünk a hegycsúcsra vezető léagázásig. Bevártunk mindenkit és megkezdtük a csúcshódítást egy elég meredek és sziklás emelkedővel. Regal kolléga rögtön megmutatta hogyan kell bokrokat mászni Transalpal ;-)) (megdobta egy kilazuló kő a hátsó kerekét, ami megint földet érve rágyorsította az xl650-est pilótástól a bokrokra. Kiszabadítván Regalt mindenki szép óvatosan felkapaszkodott az első emelkedőn, csak nem úgy ahogy a nagykönyv írja (alva lábtartókon) hanem szép komótosan lábletétellel (ami helytelen, veszelyes – de eredményes).

Az egyik nagyobb emelkedőn elfogyott Laci lendülete amitől eldőlt és nem tudta tovább folytatni a csúcshódítást, mert far-nehéz volt a motorja (két alulada fullosan megpakolva) és akar a legkisebb gazadástól is hatra akart dőlni a paripája. Felajánlottuk, hogy kipakoljuk a ládákat , olyan magasságon nincs kinek lopni, de ő úgy döntött hogy inkább filmez és megvár minket, ezért mi tovább mentünk.

Feljutván – nézelődés, videózás, fényképezgetés és egy érdekes hegycsúcs megpillantása, ahova jövőre feltétlenül kell tervezni egy túrat. A hegy neve Pip Iván Csornohorai (mert van belőle Maramarosi is) ahol a lengyelek még a harmincas években építettek egy csillagvizsgálót, amiből mostanra szinte csak a falak maradtak meg. Messziről úgy néz ki mintha egy elefánt állna a hegycsúcson. Késő ősszel égesszén tavaszig jég lepi el az egészet ezert a „fehér elefánt” nevet kapta.

Na folytassuk csak...

Aztán megkezdtük a lejövetelt, ami meg izgalmasabbnak tűnt a hegymászástól. Beérvén Laciaput (vagy 200 méterrel lejjebb volt) öten szépen komótosan lelépegettünk a léágazásik, ahonnan folytattuk utunkat. A sok akciótól megéheztünk ezért megáltunk reggelizni 11 óra környéken egy csodaszép kilátással bíró helyen. Lánckenegetés, pakolás és folytattuk az ereszkedést a völgybe.

Találkoztunk egy birkapassztorral, aki valahonnan tudta, hogy van nálunk sör (telepata lehetett talán?;-)) oda is adtuk neki, én meg megkérdeztem tőle a helyes útirányt, és én szépen letértem a GPS szerinti útról (Csak az öreg jobban tudja!)

Na itt kezdődött egy másik kaland – „a rövidítsük le a legrövidebb utat” nevezetű.

De legalább lefele tartott az utunk ezért a gravitáció "nagy" néha meg «nagyon nagy» segítséggel szolgált nekünk. Érdekes volt, hogy néhány szakaszon hiába fékeztem első hátsó fékkel szinkronban – mégis gyorsult befele a paripa, de valahogy leküzdöttük ezt is. Esés volt néhány, plexi,oldalidom,index meg bukócső korrigálás is. Meg valakinek sikerült a bordáját is áramvonalasabba tenni!;-) De ilyen dolgok nélkül nincs "adventures feeling".

Ameddig lejutottunk, sikeresen elfogyasztottuk Regal vízkészletét is, úgyhogy elkezdtünk ásványvizes forrást keresni. Kvaszi (Tiszaborkút) faluban ez nem jelentett különösebb gondot. Feltöltvén a vízkészleteinket Rahonak vettük az irányt kb 20 kilométernyi csodálatos aszfaltos útszakasz vart ránk, amit egy lélegzetre végigszáguldottuk (néhol 140 -ig gyorsulva) és elérkeztünk oda ahol a tegnap este letértünk az útról — a Hoverlai léagázáshoz. Feltankoltunk fullosan és Rahon azonnal letértünk egy elég jó minősségü (Kárpátaljai viszonylat!) régi katonai útra. 20 perc múlva mar megint a magasban voltunk, a lábunk alatt ott volt a teljes Rahó és a kanyargós Tisza. Tudni illik, hogy a Kárpátokban »elég jó« útnak számít az amin kepés végigmenni egy UAZ terepjáró!;-)

  Gyűrtük lefele a hágókat egymás után, áthaladtunk  Kaszómező és Gyertyánliget falvakon is, de minden falu közt egyre advencsörösebbe kezdett válni az út, mi meg fáradni kezdtünk. Az út színvonala Raho és Kászómezőközt – kátyúkkal tűzdelt rossz aszfalt, Kászomező - Gyertyánliget – sziklás kézzel kirakott sziklás, néhol sáros és nyomvájus, Gyertyánliget -Kisapsa – nagy gömbölyű kövekkel tűzdelt sóderszerű valami. Na itt hagytuk el Gyurit!

Nagyon nyomvájus rész következett amin átküzdve magunkat egy boltocskához érkeztünk ami úgy nézett ki, mintha vagy 20 éve zárva lenne. Volt mellette egy pad meg egy asztal almafák alatt. Úgy döntöttünk, hogy mindenkit bevárunk, kajálunk valamit és úgy megyünk tovább.

Nemsokára megérkezett Tamás és Laci, de Gyuri nélkül. Gyuri szerepe szinte mindig a legfontosabb – ő a záróember a csapatban, eléggé erős ahoz hogy segítsen mindenkinek kiemelni a sárból a transalpjat, és elég ügyes ahoz hogy az övét ne kelledjen túl gyakran emelgetni!;-)

Leültünk kajálni de Gyuri sehol. Regáltól elhangzott, hogy most mar ő is inna egy nagy sört. Hoppá! Ugyebár ő sportember létére soha nem iszik alkoholt. Mi meg odaadtuk az utolsó sörünket a birkapásztornak!

 Mondja nézve a bolt felé: „Hogy ha a bolt nyitva volna, szívesen meginna egy sört, de sajnos ez már régóta zárva van!” Na de!!!

Nem telt bele 5 perc se, és megjelent egy menyecske és elkezdte nyitogatni a lakatot a bolt ajtaján. Én rögtön elkezdtem kérdezni, hogy van e sörük?   ;-))

Válaszolt, hogy természetesen van, csak alkoholmentes nincs. De mi inkább a kólánál maradtunk, mert meg elég sok kilométer ált előttünk.

Fél óra is beletelt, és Gyuri felől semmi hír. Ideje volt vissza menni érte. Nem tettem meg 500 métert se, és latom, hogy az almakerten keresztül jön felem Szkrip. Kiderült, hogy eldőlt a motorral egy mély nyomvajúban és nem bírt kimászni a motor alól azonnal, aztán meg nem bírta kiemelni a motort, ezért bement gyalog a faluba, hogy segítséget kérjen. Felvettem és visszamentünk a motorjáért, amit kiemeltünk és folytattuk utunkat, csak előtte kipihente magát és kajált.

Az utolsó szakaszon mar nagyon pattogtak a motorjaink a labdányi gömbölyü sziklákon és sok erőt vett ki belőlünk a haladás.

Kisapsán úgy döntöttünk, hogy mára az offbol elég és tovább aszfalton folytatjuk. Aknaszlatinán belefutottunk egy lagzimenetbe amit nem nagyon tudtunk megelőzni, mert vészélyesen a teljes út szelességét használva, kormányt rángatva hol jobbra hol balra haladt a násznép. A falu végen aztán ők megérkeztek, mi meg folytathattuk tovább utunkat. Innen az utunk Sajánba vezetett ahol szinten ásványvizet tankoltunk a flakonjainkba aztán meg Gyuri szülei hazahoz vettük az irányt, ahol mar vart minken a jó kis bográcsgyulyás.

Na aztán nálam kimaradt egy 2 órányi szakasz, mert hazaugrottam (kb 25 kilométerre lakom Sajántól) átírni Laci kamerájából a videoanyagot a Regáléba, meg felvenni az asszonykámat, mert vasárnapra őt is magammal akartam vinni.

A bográcsgulyást barátaink András meg Grisa főzték, szinten transzalposok, csak terepezni nem akarnak.

Én Husztra mar sötétben érkeztem és megtörtént velem az a szegyen, hogy nem bírtam megtalálni Gyuri szülei hazát. GPS koordináta megvolt, de mikor már 20 perce kerestem a hozzá vezető utat erdőn keresztül, inkább telefonáltam Gyurinak és kértem, hogy jöjjön le valaki értem a hegyről. Aznap már nem volt bennem annyi erő, hogy offozzak. Nagyot röhögtek rajta, de lejött utánam Grisa. Bebogracsoztunk, besőrőztunk és alvás.

 

Vasárnap

 

Ezen a napon igyekeztünk hamarabb kelni, hogy többet lassunk a hazautazás előtt. Lett belőle vagy 8 óra!;-) Benyitottam Tamásékhoz hogy költsem őket, de az ajtóban levő zár bekattant ez többet nyílni nem akart. Hoztunk egy létrát e kihoztuk Tamást meg Regált az ablakon! Összepakoltunk és vettük az irányt a Vereckei hágó felé. Út közben beugrottunk egy pisztráng tenyészetre ahol Laci meg Tamás fogott magának reggelire egy-egy nagy halat. Mi tartogattuk a gyomrunkat a saslikra...

Szolyva után jött egy nagyon jó minőségű útszakasz (talán Ukrajnában a legjobb), csak egy baja van – hogy tele van kamionokkal meg vasárnap is. Egy 30 km után megérkeztünk egy csodalatos saslikozó helyre, ahol a saslik mindig friss, nagyon olcsó, és kb 5 perc alatt mar találják is. Bekajálván a Vereckei hágóra vettük az irányt.

Letérvén a főútról, meg kb 20 km aszfaltos off és már ott is voltunk. Fényképezkedés, lánckenés, stb és már indultunk is vissza felé.

Újra a főútra kanyarodva egy rendőrségi poszthoz értünk ahol le is meszeltek minket. Kijött a rendőr és mondja, hogy a motorosok gyakran szoktak részegen motorozni, aztán meg baleseteket okoznak, úgy hogy meg kell, hogy szondáztasson minket. DE most kaptak egy új, csodalatosan pontos, német, szertifikalt szondát, ami azt is kimutatja hogyha 2 nappal ezelőtt is ivott az ember egy sört is!!! DE ő nem akar nekünk kellemetlenséget, és inkább másképp oldaná meg...;-o

Én magyarázkodtam amennyit bírtam, de ő csak a sajátját hajtogatta. Aztán már mondta, hogy elég ha ketten megyünk amire én beleegyeztem. Második embernek hívtam Regált (;-)) aki ugyebár nem iszik alkoholt!)

Erre a zsernyák az mondta, hogy inkább Laci jöjjön, és a következő másodpercben mar jó utat kívánt, mosolygott és lekezelt velem. Joci azért meg erőltette a dolgot, hogy „Na most fújunk, vagy nem fújunk?!”:-))

De már nem kellett semmi, mert a rendőr „ÚR” észrevette a Laci sisakján a contour kameráját, és végiggondolván, hogy korrupcióra akart sarkalni minket és lehet ez az egész rögzítve is van, inkább úgy döntött, hogy megszabadul tőllunk. A sok kamion az úton nem tetszett senkinek, ezért egy nem annyira zsúfolt és garantáltan kamionmentes úton jöttünk visszafelé Szolyváig aztán meg Munkácson keresztül Beregszásznak vettük az irányt. Bérészaszón feltankolván a határ fele indultunk, ahol odaérvén elbúcsúztunk és mindenki hazafele vette az irányt.

Jövőre folytatjuk...

Statisztika

59547 hozzászólás, 299 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Nappali

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.