Kárpátalja - Ukrajna 2014. május 29. - június 1.
Zergetúra a keleti Kárpátokban
Ez volt az a túra, amivel tartoztam magamnak. Kereken egy évvel ezelőtt sajnos az első Kárpataljai túrán balesetet szenvedtem már a második nap, így nem tudtam végigcsinálni a kalandot a többiekkel. Akkroiban, a kórházi ágyon fekve és a mankóval sántikálás közben felmerült a gondolat bennem, hogy talán abba kellene hagyni az egészet és valami biztonságosabb hobby után nézni. De ahogy az állapotom javult és a bokám gyógyult - elérkezett az a pillanat (kb. az elmúlt év végén), hogy erről az ostoba tervről lemondtam. Sőt, jelentekzetem a következőre. Így kerültem be a csapatba. Persze nagy várakozás előzte meg a túrát, hiszen csupa aggasztó hírrel volt tele a média Ukrajnával kapcsoltban. De aztán Yoshi kolléga helyismertében és főleg belpolitikai tájékozottsága miatt cseppet sem aggódtunk a biztonságunkat illetően.
A túra május 29-én csütörtökön kezdődött. Ahányan voltunk annyi felől érkeztünk az Ukrán határra. A túra résztvevői:
1. Yoshi XL650
2. Skrip XL650
3. TomRed XL650
4. danyila XL650
5. Tamás XL650
6. Kari XL650
7. Gyuri XL650
8. Ales40 XT600Z
9. nafm XT660R
10. regal XL650
11. Yeti XL650
Yoshi kolléga elénk jött és együtt léptünk be Ukrajnába. Eleinte aszfalton mentünk, majd a gps egy rövidebb utat jelzett Skrip szüleinek házához, ahol az első esti szállásunk várt bennünket Huszt környékén a hegyoldalban.
De ahogy ez ilyenkor már lenni szokott, előjött az első műszaki probléma. Tamásnak elszakadt a kuplung bowdenje. Szerencserére ez a kis apró, de bosszantó hiba nem hátráltatott bennünket, mert volt javító készelet.
A szervezés szerint itt meleg vacsora várt bennünket. Yoshi barátja főzött bográcsost.
Közben megérkezett Csók Laci kolléga, aki az első napon elkisért bennünket az aszfaltos részen, egészen a határtól. Motorral nem tudott jönni, mert családlátogatáson voltak az anyósáéknál Péterfalván. Kárpótlásul viszont hozott egy rekesz sört, ami telitaláltanak bizonyult aznap estére. Éjszakába nyúló beszégetések során a másnapi várható kalandokról mesélt Yoshi.
Majd lefeküdtünk. Kinek hol jutott hely a házban.
Az időjárás ezen a napon igazán kegyes volt hozzánk, mert reggeltől estig napos időben volt részünk. A másnapi összepakolás és elindulásnál már felhős volt az ég és igazán nem lehetett tudni, hogy milyen időnk lesz aznap.
Eleinte aszfalton közlekedtünk, de hamarosan terep következett. Közben szemerkélt az eső párszor, de nem volt súlyos, a talaj nem változott sártengerré. Igaz néha voltak kisebb nagyobb dagonyák.
A terepviszonyk igen változatosak voltak. Eleinte nem volt semmi különös, de ahogy mentünk beljebb a hegyek közé, egyre nehezebb lett. Elkezdtünk néhányan esni kelni. Hangsúlyozom, hogy a terep nehézségét a saját megítélésem alapján jellemzem. Ami cseppet sem jelenti azt, hogy mások is ugyan annyit estek volna, vagy okoztak volna nehézséget az útviszonyok.
Viszont az is igaz, hogy a (számomra) nehéz helyeken fotók alig készültek. Viszont készültek videók Regál kolléga által, ahol jónéhány esés meg lett örökítve.
Az első igazán kemény szakasz, ahol a motorom Yoshi vitt le, az ez a hely volt. Nem volt szabad kockáztatnom. Én ezen a túrán nem sérülhettem meg, mert akkor vége a motoros pályafutásomnak. Biztosan végleg eltiltottam volna magam. Erről a fotóról annyit kell tudni, hogy innen hamarosan lementünk a völgybe és kép túloldalán azon az emelkedőn kellett volna felmenni. Ezt a mutatványt. Misi, Regál és Yoshi tudta bemutatni élőben. A többiek Kari, Tamás, Maszi félig jutottafel. Miután megálltak esélyük sem volt elindulni felfelé. Végül ők is visszajöttek oda, ahol a többi motor látszik - a völgybe.
A maradék társaság, velem az élen meg sem próbáltunk nekimenni az emelkedőnek. Helyette a völgy legmélyebb pontján elmentünk az erdőbe és a hegyoldalon 45 fokos ferde úton 2-3 ember segítségével vittünk át egy-egy motort.
Ez a kép itt felül jól jellemzi, miről is van szó. Ugyebár minden motor oldaltámasza bal oldalon van. Letámasztani ezért nem lehetett őket. Csak lefektetni. Itt a hurcolkodás közben hagytam el a kesztyűmet (jegyzem meg halkan)
Még felmentünk egy ködben levő hegycsúcsra, ahol jó hideg volt és nagyon fújt a szél. 1357 méteren voltunk. Aztán elkezdtünk ereszkedni. Már alig volt hátra a napból és kissé elhúzodott a nap. Ezért hogy ne kelljen a terepen éjszakázni, Yoshi egy még általa járatlan rövidebb utat választott, ahol ki tudunk menni az aszfaltra. Várt bennünket Leonyid és az ő motoros panziója.
De ez az ismeretlen út leginkább patakmedrekben vezetett, mely sáros és vizses volt. Nagy görgeteg kövek és minden ami csak kihívást tud jelenteni. Ezen a szakaszon estem a legtöbbet. Egyrészt nagyon el voltam már fáradva, másrészt már nagyon szerettem volna a szállásunkon lenni. Az utolsó 300 méteren estem egy akkorát, hogy letört a fékkarom, a kézvédőm és a motorom rázuhant a vasalt bokámra. Annyira elszontyolodtam, hogy a motorom Skrip vitte le, pedig az utolsó szakasz amit már nem tudtam megcsinálni meg sem közelítette az azt megelőzőket.
Itt értünk ki a hegyekből. Ezt az ereszkedést soha nem felejtem el.
Ez után következett kb 15 km aszfalt. Amikor elértünk Leonyid panziójába. Ahol elsőként a fedett motoros beálló várt bennünket. Ide érkezik a szarrá ázott, nyakig sáros, elcsigázott motoros. A holminak van egy külön szárító helyiség, ahol minden sáros és vizes cuccot ki lehet függeszteni fogasra. Itt át is lehet öltözni abba a ruhába amit a csomagból veszünk elő, amiben be lehet ülni a kajáldába. A panzió azon részébe ahol alszunk, csak az a holmit kell felvinni, ami feltehetőleg szárazu és tiszta maradt. Így nem mocskoljuk össze azt a részt, amit a tulaj nem szeretne feleslegesen takarítani. Ideális. Még soha nem voltam ilyen - kifejezetten terepmotorosoknak létesített panzióban.
A fedett motor tároló.
A fogasrendszer és alul az a fekete öntöttvas kályha amibe egész éjjel fűtött Leonyid. Legalább 30 fok volt. Reggelre még a vizes kesztyűk is por szárazak voltak.
Az előtérben még egy fotel is van, hogy le tudjunk ülni az öltözéshez és a vetközéshez.
Átöltözés után elfogalaltuk a szobáinkat (mindegyikben melegvizes zuhanyzós fürdőszoba, ami patyolat tiszta volt) lefürödtünk és lementünk vacsorázni az étterembe. Nagyon finom volt a vacsora. Jól éreztük magunkat.
Sörözés után lefeküdtünk és másnap természetsen szemerkélő esőre ébredtünk. Kisebb javítások (fékbetétcsere) után indultunk neki a szombati etapnak, ami már nem igérkezett olyan nehéznek, mint az előző napi.
Elmentünk aszfalton a Vereckei emlékműhöz, majd felkresetük az 1 Világháborús Árpád Vonal erődítményének egy szakaszát.
Itt is esett az eső, de ez már akkor nem számított. :-)
Jól elfér egymás mellett a fiatal Brezsnyev elvtárs, Horthy Miklós őfőméltósága és Dálnoki Miklós Béla vezérkari főnök fotója.
És hogy ne telljen az idő feleslegesen, odakint Alesnak defektje lett. Jó dolog esőben defektet szerelni, ha van legalább egy tenyérnyi fedél az ember feje felett.
Az Árpádvonal alagútrendszerének bejárása után (kb fél óra) újra nyeregbe szálltunk és egy jól bejáratott és ismert helyen ebédeltünk egy út széli krimóban. A képek magukért beszélnek.
Ezt követően indultunk aszfalton az aznapi szállás irányába. Egy idő után az aszfaltról letértünk. Egy darabig mentünk erdei uitakon és egy falun keresztül, de aztán kezdődött egy nagy betonalpos útszakasz. Ezen valamikor a hadsereg járjatott. Egy falu végén a betonlapok elhelyezkedése kezdett egyre kaotikusabban kinézni. Tommal úgy döntöttünk, hogy ilyen sáros esős időben már nem megyünk aznap késő délután felé terepre. Visszafordultunk, hiszen az esti panzionkót légvonalban 4-6, aszfalton max 15 km-re voltunk. A többiek elmentek hegyet mászni. Este megtudtuk, hogy a társaság több részre szakadt. A ködös felhős esős időben egymást szem elől tévesztették. Végül mindenki visszafordult.
Tamással mi értünk be először a faluba, oda ahova aznap estére a szállásunk volt. Többször végigjártuk, hol lehet a csak képek alapján előzetesen memotizált motel a patakkal és a patak partra telepített csan-nal. Bizony beletelt egy fél órába, mire a jó udvarba behajtottunk és leparkoltunk. Az eső még mindig esett. Kb. egy óra múlva szépen lassan jöttek a többiek is. Végül az összes - eltévedt társunk is előkerült.
Ez már egy puccosabb hely volt. Szerencsére volt garázs, ahova az összes motort be tudtuk tenni éjszakára. És itt tudtuk hagyni éjszakára a száradni a vizes holminkat is. És így a szobákba nem vittük fel a ganét.
Az én ágyam erre az egy estére:
Vacsora előtt Yoshi lerendezte a csant. Két felejthetetlen órát töltöttünk ebben a csodálatos helyen. A szaunázásnak egy különleges formája. Egy hatalmas üst. Az alján dinnye méretű kövek. Alatta ég a tűz. Egy két colos slagon tudunk magunknak hideg vizet engedni, ha túlhevül. Hevít - hűt - hevít - hűt. Ez ment két órán keresztül. Közben ittuk a viszkit és a sört. és elővettem az otthonról hozott szívart. Felejthetelen élmény!!!!
Háttérben a csan (tetejére piros betükkel felírva) és mellette a merülő patak)
A csan mellett közvetlen folyik el apatak az akkor kb 5-8 fokos vizével. Lépcső vezet le. Egy mélyedés van kialakítva, ami felett kötél van kifeszítve. Itt lehet hűteni. Nem gondoltam volna, hogy bele tudunk menni. Az üstben akkora a forróság, hogy a jeges patakvíz nagyon vonzó alterbatíva volt.
Maszi és Gyuri alatt látszik a tűz. A füst áramlik kifelé állandóan, keveredik a párával. Az egész hely félig nyitott. A szellőzés tehát megoldott. Ha valaha megkérdezi valaki eddigi életem 5 legnagyobb kalandját. Ez az üst benne van az ötben.
Csan után vacsora, sörözés, majd lefekvés. Sőt a vacsorát is a hozott anyagból fogyasztottuk el, mert az étterem nagyon drágának bizonyult. Egy páran ettünk gulyást. Ami kevés volt drága, de legalább rossz.
Udvari dekoráció. A felső felirat jelenté Barát. (ennyire még emlékszem még a ciril betükre) :-)
Összepakolás után vasárnap reggel lementünk a faluba és megálltunk a bolt előtt. Itt mindenki megvette a souvenireket. Ittunk kávét és megreggeliztünk, csak úgy álva a csomagjainkból.
Hazafelé indultunk. Út közben még betértünk megnézni a Munkácsi Remetét, aki saját kezüleg sárból tapasztott házában él a nőjével. Jobb szélen a remete, háttal jobbról a harmadik krém színű felsőben a nője.
Yoshi vezetésével Regál, Ales Misi, és még egy páran elmentek a közeli heygekbe túrni egyet. Minket, akik kidöglöttünk az előző napok terhelése alatt, Yeti kisért el a határig.
Estére mindenki szerencsésen hazaért.
Yoshi ! Köszönöm ezt a felejethetetlen élményt !