A hét végén szétszedtem a hátsó futóművet. Egyrészt kíváncsi voltam, hogy a több mint hat éves villacsapágyak milyen állapotban vannak. Na és persze szerettem volna a végére járni az albán túrán elszenvedett abnormális futómű viselkedésnek. Akkor még sok mindent nem tudtam, amit ma már igen.
Először is a motorom le volt ülve. Ezt fél napja bizonyosság. Ennek az oka összetett (utólag már tudom). Erről majd a leírás végén. Az ok külsőre nem látszik. A rugóstag vizuálisan hibátlannak néz ki. Olajszivárgásnak - izzadásnak nem volt nyoma. Szombat reggel azt sem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Mit fogok találni és mit kell csináljak annak érdekében, hogy olyan legyen, amilyennek lenni kell. Na de általában én úgy szoktam neki fogni motort szerelni, hogy nem tudom mi lesz belőle. Mindig rögtönözni kell. És ennek köszönhető az, hogy biztosan nem abban a sorrendben szedtem szét, mint azt a gyakorlat megkívánná. Ezt nézzétek el nekem. A helyes sorrendet már az ember csak utólag fogja tudni összerakni - egyébként a lényegen mindez nem változtat.Legyen rendben - ez a fontos.
Először a burkolatot vettem le és a nyerget.

Majd a tankot.

Már láthatóvá is vált a felső befogatás. Azt olvastam, hogy az akku műanyag dobozát is ki kell szedni a teleszkóp eltávolításához - persze akkuval együtt. Ezt inkább nem kezdtem el lebontani. Úgy voltam vele, ha a villát lebontom, az akkudoboz maradhat. Az akkudobozt nagy valószínűséggel csak akkor kell lebontani, ha a villa és a futómű a helyén marad.
Hátsó kerék kilazítás és kiszerlés.

Kerék kint. Két hátsó kerekem van. Egyiken terep guminak, míg a másikon aszfalt guminak kell(ene) lenni. :-)


Villatengely záródugókat mindkét oldalról kivettem:

Az első nem túl biztató jelek. Itt már járt víz. És nem feltétlenül patakátkeléstől. Lehet mosás és vagy huzamosabb esőmenet következménye is.

Az első nem barkács szerszám, ami kell az a 24-es dugókulcs. Csillaggal nem lehet beérni. Ezen szerszám hiányában ne kezdjünk hozzá a szerelésnek.

Az anya letekerése nem okozott gondot. Miután az anya lejött, egy kiütő stifttel és kalapáccsal a tengelyt el lehet kezdeni kiütni. A másik oldalon már ez látszik is. Nem szorult egyáltalán, nem kellett VERNI . Hasonló az illeszkedése a hátsó tengelyéhez.


Na - amikor ezt a részt megláttam, már nem sok jóra számítottam. No de ne aggódjunk előre. Nem olyan súlyos a helyzet mint látszik. Még pont időben voltam a karbantartással.

Van még itt egy lábtartó alsó csavar. Azt is kitekertem. Ez is könnyen jött.

Itt, miután a tengely és a lábtartó lejött, már látszik, hogy az egytengelyűség oda van. A villa szabaddá vált. Félig szét van zuhanva.

Maradtak még fent dolgok, amik útba vannak. Ilyen a víz terelő és a láncvédő. Ezeket is le kell szedni.


Már a villa félig meddig lóg ( a tengely nincs már bent) és csak a himba rendszer tartja a helyén. Elkezdjük oldani ezen kötéseket is. Már valamivel nehezebben mozdultak. Jól rá voltak húzva.



A himba rendszer oldása és a láncból való kifűzés után a keresett fődarab a kezünkben van. Jön a szétbontás.
Ez a két távtartó könnyen kiesik. Csak a szimmering tartja. Figyeljük meg melyik melyik melyik oldalon volt. Úgy emlékszem fel lehet cserélni. Aminek szerintem nem lennének következményei, de azét ragaszkodjunk az eredeti összeszereléshez.

A fékpedál felőli oldalon (bal oldali halom) van az oldalanként egy egy eltérő méretű rugó nélküli szimmering. Köztük egy egy azonos méretű golyós csapágy. Csapágyak közt távtartó. Egyik oldalon vállnak ütköznek a villa furatban, míg a másik oldalon seeger gyűrű rögzíti a sort.
Benzines elmosás, kitörölgetés és zsírzás után.


A lánc felőli oldalon összesen egy darab széles tűgörgős kosár van két szintén rugó nélküli szimmering közt. Közepében egy dugattyú csapszeghez nagyon hasonlatos alkatrésszel. Ezt az oldalt nem szedtem szét jobban a tűgörgős kosarat nem ütöttem ki. Kitörölgettem, elmostam benzinben és benyomattam zsírral. Végül beledugtam a csapszeget és végül a két záró szimmeringet.

Összerakva, már csak a rozsdás tengelyt kell kicsit megcsiszolni, smirglivel.
Előtte:

Utána:

Központ rugóstag felső kötés oldása. Ez is jól meg volt húzva, de ki lehet tekerni.

Kint van a bűnös. Ahogy látszik, a körmös anyák gyárilag középen vannak. Se nem puhára, se nem keményre állítva. Természetesen egy kis takarítás erre is ráfér. És általában a villára is. Mert az is nagyon dzsuvás volt. Egyrészt a lánc hordta kenőanyagtól, másrészt az olyan helyekre berakódott sártól, ami összerakva nem vagy csak kevésbé látszik. Most itt az alkalom az alapos tisztogatásnak. A hátsó villám alul felül, kívül belül olyan tiszta, mint ha új volna.

A teleszkópnak alul is és felül is egy egy csapszeges, jól tömített tűgörgő kosaras befogatása van. Érdekes módon ezekben csak olajos filmet találtam vizet nem. Ezeket is le kell ilyenkor ápolni és jól bezsírozni összerakás előtt.

A rugó gáztartályán egy nagyon szorosan illeszkedő beragasztott szelepsapka található. Kombinált fogóval lehet megindítani, majd a végén már kézzel is lehet tekerni. A teleszkóp egyébként láthatóan száraz. Olaj két helyen tud belőle szivárogni. Egyik a krómszárnál, a másik itt a szelepsapkánál.

Egyik szivárgás sem üdvözítő. Fogalmam sem volt a tartály tömörségéről és a benne uralkodó nyomásról. Ezért a sapka lecsavarása után a kerék feszmérőmmel rácuppantam és láss csodát 0,22 bar értéket mértem. Akkor fogalmam sem volt, hogy ennek mennyinek kell lenni. Annyit tudtam, hogy az Afrika első teleszkópjába szoktak 0,5 bart nyomni. Ehhez képest alig hiányzott.
Ekkor kezdtem telefonálgatni Regalnak. Aki elmondta, hogy Kukának most csinálták nem régen - és 12 bárt nyomtak bele. MENNYIT ????? A szám tátva maradt. Megmértem még egyszer a sajátom, de akkor már 0 volt. Egész este ezen rugóztam szó szerint. Bújtam a service manuálokot, de erről sehol egy kukkot nem írnak. Szakszervízek honlapján se.
Ilyen nincs.
Aztán ma reggel elmentem a helyi autószerelőhöz, akinek a fia krosszozik. Ő elmondott mindent (javítani is szokta a sajátját teleszkópját az apja műhelyében) és megerősítette a nagyságrendet. Közben Kuka elintézte, hogy a versenyautó teleszkóp szerelő cimborája Szegeden fogadjon a műhelyében a teleszkópommal együtt. (köszönet érte) Ott aztán kikérdeztem ezen sejtelmes alkatrész működéséről. Mindent tudni akartam.
A 12 bar nitrogénnek két funkciója van. Egy részt nyomás alatt tartja a lengéscsillapító olajat. Ettől ö nem habzik és nagyon szépen áramlik a szelepek és réseken keresztül. A teleszkóp üzem közben melegszik. A meleg olaj habzik és gázosodik. Amelyik nyomás alatt van, abban ez a jelenség nem jelentkezik. Azzal a kis csavarral aminek a lyukja oldalt ki van vezetve, az a 12 báros nitrogén egyik csatornájába van aplikálva. Ki és be tekeréssel egy rést lehet szabályozni. A résen átáramló gáz sebessége határozza meg a teleszkóp csillapítását. Ha nincs gáz, a csillapítás se nagyon van, csak az van amit az olaj áramlás okoz. Így viszont felhabosodik gőzössé válik. Gázzal az olajáramlás szabályozottá válik.
A 12 bar másik funkciója a "légrugó". Bár ezt a szót a szakember nem szereti, hiszen a légrugó egészen másról szól. Viszont tény, hogy a teleszkóp keménységében - puhaságában (összenyomhatóságában) is van szerepe a gáz töltetnek.
A feltöltéshez természetesen kellett nitrogén palack és egy különleges szelep. Amit rá kellett csavarni a szelepcsonkra. De ekkor még nem volt nyitva a szelepem. A mester a pisztollyal ráadott 12 bár nyomást. A pisztolyt elengedte. Az óra még mindig 12 bart mutatott. Ekkor egy külön csavarral kinyitotta a szelepemet. A gáz beáramlott a tartályomba. A nyomás még mindig 12 bar volt. Ekkor a szelepemet elzárta és lecsavarta a készüléket. Lecsavarás közben a szelepem zárva volt. Így egy kevés sem tudott elszökni. Ugyan is olyan kicsi mennyiség kell bele, hogy ha rámérek a feszmérőmmel (már ha kibírna 12 bart) akkor a mérés során a kiszusszanó gáz nyomás akár 6 barra is visszaeshet. Csak ezzel a spéci szeleppel lehet tölteni. A mester Kukára való tekintettel (az ő haverja) nem kért egy fillért sem. Na persze a végén leellenőrizte és a szelep köré spiccelt egy kis féktisztító folyadékot, ami természetesen nem bugyborékolt. A teleszkóp tehát hibátlan.
Arra a kérdésre, hogy hova lett a gáz, azt mondta, hogy ha a motor áll és nem használják, akkor is elszökik belőle pár év alatt, csak ezt nem szokták figyelni. Így aztán ezt a feltöltést évente meg kell ejteni. Mivel gyakorlatilag 50 köbcentinél több gáz nincs benne, a mennyiség értéke elhanyagolható. Ez a kevés gáz viszont nagyon össze van komprimálva. Így működik.
A gáztartályban egy a tartállyal közel azonos méretű gumiharang van kitapadva. Ezt a "tartályt" kell felfúvatni Transalp esetében 12 barral. A felső végéhez ér hozzá az olaj. Rugózáskor az olaj megnyomja ezt a 12 baros ballont illetve kirúgáskor elengedi. tehát a ballonban üzem közben 12 bar felett van a nyomás jóval.
Ezek után már nem is elemzem, hogy a túrán a motorom alja miért ütött fel. Mindenki számára világos.
A középen álló körmös anyáimat öt fordulattal ráállítottam. Növeltük a rugó előfeszítését. Kíváncsi vagyok összeszerelés után hogyan fog a lábam leérni.


Erről beszéltem. Sajnos a rugó nincs most benne, viszont a villát befűztem. Most vagy a himbákat vagy a villát kell kiszednem újra. Ugyan is a teleszkóp így már utólag nem megy a helyére.
Legközelebb már okosabb leszek.
Én azt ajánlom, hogy ezt a karbantartást és a gázfeltöltést mindenki csinálja meg akár így házilag is. terepen főleg, de akár aszfalton is jöhetnek meglepetések. Na és a berohadás ellen, annak megelőzésére mindenképp ajánlott. És ha a villa ki van szedve, onnan már csak két csavarra van a teleszkóp.
Kellemes barkácsolást !
A lovakhoz képest a medve egy törött lábú vak birka! (Pampusz)
XL650V - 2006