1

Téma: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1.nap (lásd 32. hozzászólást - új infók)
A túra csütörtökön 13 órakor kezdődik az első nappal. Egy benzinkúton találkozunk Hátszegen. 14 óra körül elindulunk a Cserna völgyébe, de mielőtt odaérnénk már le is térünk róla (advencsör). Ott már nem sátrazunk ahol legutóbb.  A Zsil völgyébe már úgy megyünk át, hogy Petrozsényt nem is érintjük. Találtam egy rövidebb utat. A Transalpinára megyünk, ahol sátrazni fogunk.

2.nap
Reggel rátérünk a Vidragerincre és most a másik irányból, kelet felől indulva próbálunk rajta végigmenni. Ha nem lesz hóakadály leérünk a Pusztulat Kávézóhoz, oda ahol reggeliztünk a dobozból és ahol Csaba a sánta kutyát megetette.  Újra becserkésszük a 701D utat, de csak az elejét, ahol még nem jártunk. Ez az út A puliszkás irányba nagyon sáros volt és csúszott. Csaba mondta rá, hogy kenőszappan. Na abba az irányba közkívánatra most nem megyünk. Innen a 105G és106P út következik (total advencsör) Ebben az advencsörös vadonban fogunk valahol fél úton sátrazni.

3.nap
Reggel az északi Transalpinára lyukadunk ki a 7A és a 67C kereszteződéásben. Innen 704-es úton északnyugati irányba fordulunk (advencsör végig) és innen a 668 és 687 - 687A - E79 út következik. Utóbbin találtunk majd egy leágazást. Ami vezet valahova, de hogy hova? - az majd kiderül, mert mi sem tudjuk. Megnézzük. (advencsör)

0.nap De nem Szegeden, ha nem a túra valódi kezdőpontján, Szörényordason egy patakparti sátorozóhelyen. Ide én kb. szerda délután fogok érkezni 16-18 óra körül. Marci sokkal később 21-22 óra körül. Aki akar 0. napra jönni, az ide fog érkezni. Az érkezők egészen éjfélig jöhetnek egyénileg vagy kisebb csapatokba szerveződve. Azért éjfélig, mert aludni is illene egy keveset a másnap reggeli indulásig.
Megnéztem. Győr-Szörényordas 558 km és kb 6,5 óra. Amiből 470 km autópálya. Tehát ha elindulsz 14 órakor 21-22 óra közt a táborhelyen tudsz lenni.

Azért találtam ezt ki, mert van akinek a szegedi 0-.nap kerülő, vagy esetleg közel van. Rugalmas is, hiszen akár elindulhatsz szerdán délután is. És nem kell senkihez alkalmazkodni az indulásoddal. Egyénileg szervezhető. De ha neked ez nem tetszik, akkor Csütörtökön reggel is indulhatsz és akkor viszont 13 órakor Hátszegen kellene lenned a megbeszélt benzinkúton. A csütörtöki táv Hátszegtől már csak 170 km az első napi táborhelyig.
A szörényordasi reggeli indulás nem lesz sietős. 10 óránál előbb nem kell felkerekedni. Lesz idő kényelmesen pakolni és reggelizni, eljutni Hátszegre.

Pontosítás napok belül.

Kaja és pia  kizárólag hozott és útközben fellelt forrásból. Ha meleg étel szóba jön az csak estére, az esti megállás után, az amit melegítesz magadnak. Idén túl sok időt vett el az ebédelés. Ezért ez most ki fog maradni. Ebéd dobozból, hozott anyagból. Panzió csak szar idő esetén. Sátras és nomád túra várható. Annyi kaját hozz, hogy napi háromszori étkezés se okozzon gondot dobozból.Ebédelni megállunk, de nem étteremben, ha nem út szélén.
A túra max létszáma 10-12.fő

A lovakhoz képest a medve egy törött lábú vak birka! (Pampusz)
XL650V - 2006

2

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:

- danyila

A lovakhoz képest a medve egy törött lábú vak birka! (Pampusz)
XL650V - 2006

3

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
- danyila
- SuHanok -juhhúú  cool -

A mély homok csak a tudatot vezeti meg big_smile

4

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
- danyila
- SuHanok -juhhúú  cool -
- mkoros

5

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

mkoros írta:

Jelentkezem a túrára:
- danyila
- SuHanok -juhhúú  cool -
- mkoros

- Szekelygóbé

Tetszik az elgondolás, hogy aki szereti a természetet vagy a motort, az rossz ember nem lehet, de aki együtt a kettőt, na az a TRANSZALPOS !!!  :-)

R1250GS

6

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Székelygóbé írta:
mkoros írta:

Jelentkezem a túrára:
- danyila
- SuHanok -juhhúú  cool -
- mkoros

- Szekelygóbé

- Hori

A legszebb helyekhez álltalában "szar" út vezet!:)
XLV 650-2003. F800GS-2008,F800GS-2011

7

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
- danyila
- SuHanok -juhhúú  cool -
- mkoros
- Szekelygóbé
- Hori

8

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz

(Yodesz)
XL650V 2006

9

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7-Szabó Csaba

Mert a motor ,és a gumi tudja !!!

10

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Köszi Marci! Ùgy làtom a hàrombötūsök balf@szok! lol

A legszebb helyekhez álltalában "szar" út vezet!:)
XLV 650-2003. F800GS-2008,F800GS-2011

11

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Ezek a béjemvések!! Se index se parkolójegy big_smile

A mély homok csak a tudatot vezeti meg big_smile

12

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

És a lavina elindult   smile  smile  smile

XL600V 1992//2015-2020, XL600V 1996 //2020-2021
XL600V 1998//2021-2022, BMW F800GS 2011/2022., BMW G650 Xcountry 2008/2022-, KTM 790 Adv,2020/ 2022-
                  CSAK A 600!!
A motor és a gumi tudja. (Szabó Csaba)

13

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67

XL600V 1992//2015-2020, XL600V 1996 //2020-2021
XL600V 1998//2021-2022, BMW F800GS 2011/2022., BMW G650 Xcountry 2008/2022-, KTM 790 Adv,2020/ 2022-
                  CSAK A 600!!
A motor és a gumi tudja. (Szabó Csaba)

14

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Jelentkezem a túrára:
1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki

Honda Transalp XLV600 (1999) 2015-2021
Yamaha XTZ1200 (2013) 2016-
Suzuki GSX1400 (2007) 2024-

15

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki
10 - zoli

akit zavar a kopás meg a karc, mi a francnak terepezik?

16

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki
10 - zoli
11 - Brizsa

XL600V 1999

17

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki
10 - zoli
11 - Brizsa
12 - TomRed

Honda Transalp XL650V 2007 (2009-)
Honda Deauville NT650V 2005 (2005-)
Suzuki GSX1400 2003 (2021-)

18

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki
10 - zoli
11 - Brizsa
12 - TomRed
13 - Kari

19

14 -Taylor

20

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

kisfiam aludtál ?  lol  lol
max 10-12 fő !

Mert a motor ,és a gumi tudja !!!

21

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Szabó Csaba írta:

kisfiam aludtál ?  lol  lol
max 10-12 fő !

Én kivétel vagyok.....!!!!! cool

22

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

OIDAAA!!! JEBEM TI!!!  Èn tényleg aludtam... big_smile   mad
Pedig ide jönni szeretnék!!!!
????  roll

23 Utoljára Toma szerkesztette (2017. 11. 20. 20:45:46)

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

1 - danyila
2 - SuHanok -juhhúú  cool -
3 - mkoros
4 - Szekelygóbé
5 - Hori
6 - Yodesz
7 - Szabó Csaba
8 - nrt67
9 - Dzsoki
10 - zoli
11 - Brizsa
12 - TomRed
13 - Kari
14 -Taylor

Nemtudom mennyire hivatalos, DE az első kieső személy helyére beugranék!!  big_smile  big_smile

"Járt utat a járatlanért mindig hagyd el! " Néha nem az úti cél a fontos, hanem maga az odavezető út, és hogy lehet-e közben valahol pisilni!
Honda XR 400 2008-2018
'98 XL600V PD10  2015-
BMW F800 GS '09  2022-

24

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

Bagoly írta:

OIDAAA!!! JEBEM TI!!!  Èn tényleg aludtam... big_smile   mad
Pedig ide jönni szeretnék!!!!
????  roll

Johetsz de csak akkor ha megigered, hogy ejszaka orkodni fogsz, teszel a tuzre. Ha meg jonnek a verlovak akkor elkergeted oket. smile)
A Maramarosi turan aludtal s a lovak ejjel megdezsmaltak a motorokat! smile

25 Utoljára Bagoly szerkesztette (2017. 11. 20. 22:35:44)

Válasz: Zsil völgye 2. 2018. június 7. - 10. (cs.p.sz.v)

mkoros írta:
Bagoly írta:

OIDAAA!!! JEBEM TI!!!  Èn tényleg aludtam... big_smile   mad
Pedig ide jönni szeretnék!!!!
????  roll

Johetsz de csak akkor ha megigered, hogy ejszaka orkodni fogsz, teszel a tuzre. Ha meg jonnek a verlovak akkor elkergeted oket. smile)
A Maramarosi turan aludtal s a lovak ejjel megdezsmaltak a motorokat! smile

Ezen ne múljon!!!  big_smile
Már medve sprém is van!  tongue