1

Téma: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Ebben a témában olyan karbantartási javaslatokat írhatunk le, amelyekkel megelőzhetünk egy későbbi hibát. Írjátok meg azt is, hogy milyen alkalommal, illetve időközönként javasoljátok a művelet elvégzését.
Néhány javaslatom:

1.) Kontakt hibák elhárítása: WD40-el külsőleg megfújkálni a kapcsolókat (Index, fényszóró, indító, vészleállító (!), oldal támasz kapcsolója.

Évente egyszer, tavasszal.

2.) 650-esnél első keréknél a km óra meghajtás ellenőrzése, zsírzása. Célszerű a gyakran tönkremenő műanyag fogaskereket kiszedni, megtisztítani, újra zsírozni. Vigyázat: alatta van két nagy alátét, ami nem jön ki könnyen, de nem is muszáj kiszedni, csak legyen ott a helyén. Ellenőrizni kell, hogy a km óra meghajtó csigakerék könnyen forog-e. A km óra meghajtó spirál nem szorul-e? Fentről letekerve a óráról műszerolajjal vagy WD40-nel megkenni.

Ellenőrzés: első kerék más okból történő kiszerelésekor.
Karbantartás: évente egyszer.

3.) Kerékcsapágyak, hátsó fogaskerék csapágy, kormánycsapágy ellenőrzése, karbantartása.

Ellenőrzés: kerékszereléskor.
Karbantartás: évente egyszer.

4.) Akkumulátor saruknál kontaktus ellenőrzése.

Télen, a karbantartó töltéskor. Szükség esetén tisztítás, rezes zsírral megkenés, csavarok megfelelő meghúzása.

Honda Transalp XL650V 2007 (2009-)
Honda Deauville NT650V 2005 (2005-)
Suzuki GSX1400 2003 (2021-)

2

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

danyila írta:
modzso írta:

Az. Aksiban van töltés, az önindító is teker ha direktre zárom. Mit kéne ezen tisztítani?

Ott egy elektromágnes van. Amikor az behúz az nem zár. A kattanását hallani?
Ezért nem forgat. Azt az elektromágnest kell szétszedni. És az érintkezőkről leszedni az oxidot.

danyila írta:

Most már tudod, hogy mit kell karbantartani. Ez minden transalpnál hiba lehet. Időnként ki kell takarítani.

Gondolom ezzel is évente egyszer érdemes foglalkozni.

Honda Transalp XL650V 2007 (2009-)
Honda Deauville NT650V 2005 (2005-)
Suzuki GSX1400 2003 (2021-)

3

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

TomRed írta:

Ebben a témában olyan karbantartási javaslatokat írhatunk le, amelyekkel megelőzhetünk egy későbbi hibát. Írjátok meg azt is, hogy milyen alkalommal, illetve időközönként javasoljátok a művelet elvégzését.
Néhány javaslatom:

1.) Kontakt hibák elhárítása: WD40-el külsőleg megfújkálni a kapcsolókat (Index, fényszóró, indító, vészleállító (!), oldal támasz kapcsolója.

Évente egyszer, tavasszal.

2.) 600-asnál és 650-esnél első keréknél a km óra meghajtás ellenőrzése, zsírzása. Célszerű a gyakran tönkremenő műanyag fogaskereket kiszedni, megtisztítani, újra zsírozni. Vigyázat: alatta van két nagy alátét, ami nem jön ki könnyen, de nem is muszáj kiszedni, csak legyen ott a helyén. Ellenőrizni kell, hogy a km óra meghajtó csigakerék könnyen forog-e. A km óra meghajtó spirál nem szorul-e? Fentről letekerve a óráról műszerolajjal vagy WD40-nel megkenni.

Ellenőrzés: első kerék más okból történő kiszerelésekor.
Karbantartás: évente egyszer.

3.) Kerékcsapágyak, hátsó fogaskerék csapágy, kormánycsapágy ellenőrzése, karbantartása.

Ellenőrzés: kerékszereléskor.
Karbantartás: évente egyszer.

4.) Akkumulátor saruknál kontaktus ellenőrzése.

Télen, a karbantartó töltéskor. Szükség esetén tisztítás, rezes zsírral megkenés, csavarok megfelelő meghúzása.

Ha nem gond kicsit kiegészítettem... wink

XL600V 1999

4

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

brizsa írta:
TomRed írta:

2.) 600-asnál és 650-esnél első keréknél a km óra meghajtás ellenőrzése, zsírzása.

Ha nem gond kicsit kiegészítettem... wink

Bocs, persze, igazad van. Ezzel az akkurátosan beépített probléma halmazzal mindenki küzd, akinek ilyenje van. smile

Honda Transalp XL650V 2007 (2009-)
Honda Deauville NT650V 2005 (2005-)
Suzuki GSX1400 2003 (2021-)

5

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

"hibajelenség" : Főként lassú tempónál, nagyon hamar elindult a vízhőfok mutató felfelé, lassabb tempónál szinte állandóan ment a ventilátor...Ha esetleg szelepállítás, vagy komolyabb szerviz közben vagytok, akkor érdemes leszerelni a hűtőradiátorokat és alaposan kitisztítani őket. Igaz az én gépem '87-es és valószínüleg soha nem volt leszerelve a fenn említett alkatrész, így hát itt volt az ideje... ami kijött a lamellák közül...K.b. egy marék szúnyog és egyéb rovar tetem+komoly mennyiségű púder finomságú por. Az alapos áztatás és zuhanycsővel ( lecsavartam a zuhanyfejet) történt melegvizes átmosás után az tűnt fel, hogy átjön a fény a nap felé tartva a hűtőradiátor lamellái között. Egyébként ekkor érdemes a radiátor belsejét is jó alaposan átöblíteni folyó vízzel... Az összerakás után drámai volt a változás, még a tartós városi szötymörgés során sem ment a felénél fentebb a vízhőfok mutató.  big_smile Nagyon érdemes volt elvégeznem ezt a fajta karbantartást, maximális volt a siker . smile

XL650V 2000

6

Indítózáskor a relé jól hallhatóan kattan, de önindító nem forgat.
Danyila féle "görbeszög" teszt sem segit.

Ennek egyik oka lehet a kopott, koszos szénkefe az öndítóban.

Maga a munka nem túl nagy, de az öndindító kiszereléséhez sok minden le kell bontani.
Szóval ha valaki téli karbantartásnál vagy csak úgy arra jár, akkor 2-3 évente érdemes kivenni az önindítót, széthúzni és megtakarítani.

Szétszerelésnél ügyelni kell a rotoron lévő alátétekre: több darab van mindkét végén, sorrend is számít!
Az állórész mágnes is "szereti" lekapni, ezért a rotor házból kihúzása elött érdemes levenni, pl. egy drótdarabra felfűzni jó sorrendben. Visszarakni értelem szerűen.

Ha szétszedtük, a következő dolgokat érdemes elvégezni:
-általános takarítás, főleg a szénkefék oldalán
-O gyűrük, szimmeringek, csapágyak ellenőrzése, esetleg kenése (ez csak sokévente érdekes).
-szénkefék: általában 12mm a gyári induló méret, és 6.5mm a csere, de nézd meg a kézikönyvben
-rotor:
- tisztitás: puha kefével, (ne drót, max bronz, inkább fogkefe), esetleg a résekbe beültek óvatos kapirgálása. Ha nagyon régi, akkor elképzelhető lerakódás, az csiszolással eltávolítható. Én inkább kapirgálom életlen csipes oldalával. Jól ki kell fújni, nem maradjon vissza semmi por.
- az egyes kommutátor érintkezők és a központi tengely között nem szabad elektromos vezetésnek lennie
- érintkező párok (egymás melleti kettő) között vezetésnek kell lenni
(ez utóbbi kettő multiméterrel "kicsipogható", de csak akkor szükséges, ha gyanús. Gyanús, ha pl. gyengén forgat, vagy kommutátor párok erősen elszineződtek.)

Szénkefét lehet egy-két ezer Ft-ért venni, de inkább ebay-ről a komplett szénkefe tartóval cserélni egyszerűbb.

Összerakásnál ügyelni kell:
- az O gyürűket érdemes kicsit megolajozni (jobban a helyükön is maradnak), de ha sértült, cseréni.
- a tengelyen fent említett alátétek megfelelő elhelyezésére
- szénkefe tartó helyén legyen, tájoló pöcök jó helyen legyen
- a ház első középső és hátsó részén kis rovátkák jelölik az illesztés helyét, ezek találkozzanak

Előírt nyomatékkal (tanyán: nem megtépve smile ) összerakni, vissszarakni, pár évig nyugalom van.

Lajbi
NX650 RD02 '93, XRL250Baja MD22 '92

7

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

TomRed írta:

Ebben a témában olyan karbantartási javaslatokat írhatunk le, amelyekkel megelőzhetünk egy későbbi hibát. Írjátok meg azt is, hogy milyen alkalommal, illetve időközönként javasoljátok a művelet elvégzését.
Néhány javaslatom:

1.) Kontakt hibák elhárítása: WD40-el külsőleg megfújkálni a kapcsolókat (Index, fényszóró, indító, vészleállító (!), oldal támasz kapcsolója.

Évente egyszer, tavasszal.

2.) 650-esnél első keréknél a km óra meghajtás ellenőrzése, zsírzása. Célszerű a gyakran tönkremenő műanyag fogaskereket kiszedni, megtisztítani, újra zsírozni. Vigyázat: alatta van két nagy alátét, ami nem jön ki könnyen, de nem is muszáj kiszedni, csak legyen ott a helyén. Ellenőrizni kell, hogy a km óra meghajtó csigakerék könnyen forog-e. A km óra meghajtó spirál nem szorul-e? Fentről letekerve a óráról műszerolajjal vagy WD40-nel megkenni.

Ellenőrzés: első kerék más okból történő kiszerelésekor.
Karbantartás: évente egyszer.

3.) Kerékcsapágyak, hátsó fogaskerék csapágy, kormánycsapágy ellenőrzése, karbantartása.

Ellenőrzés: kerékszereléskor.
Karbantartás: évente egyszer.

4.) Akkumulátor saruknál kontaktus ellenőrzése.

Télen, a karbantartó töltéskor. Szükség esetén tisztítás, rezes zsírral megkenés, csavarok megfelelő meghúzása.

Kuplung bovden.  lol  lol

A lovakhoz képest a medve egy törött lábú vak birka! (Pampusz)
XL650V - 2006

8

Emléxel amikor filmre vetted, amikor Tom segít cserélni? Pedig indulás előtt megnéztem... Az a rohadt utánállító zabálta meg.. Nem figyeltem rá, hogy hol van a hasítás. roll Így kormánymagasítóval erre is rá kell sasolni, jobban megtörik nyakban és a hasíték kikezdi a derótot! sad

"Hiszek a halál előtti életben."
650 (2005)
Suzuki DL (2004) 2022 febr.-2022 aug.

9

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

BikerGery írta:

"hibajelenség" : Főként lassú tempónál, nagyon hamar elindult a vízhőfok mutató felfelé, lassabb tempónál szinte állandóan ment a ventilátor...Ha esetleg szelepállítás, vagy komolyabb szerviz közben vagytok, akkor érdemes leszerelni a hűtőradiátorokat és alaposan kitisztítani őket. Igaz az én gépem '87-es és valószínüleg soha nem volt leszerelve a fenn említett alkatrész, így hát itt volt az ideje... ami kijött a lamellák közül...K.b. egy marék szúnyog és egyéb rovar tetem+komoly mennyiségű púder finomságú por. Az alapos áztatás és zuhanycsővel ( lecsavartam a zuhanyfejet) történt melegvizes átmosás után az tűnt fel, hogy átjön a fény a nap felé tartva a hűtőradiátor lamellái között. Egyébként ekkor érdemes a radiátor belsejét is jó alaposan átöblíteni folyó vízzel... Az összerakás után drámai volt a változás, még a tartós városi szötymörgés során sem ment a felénél fentebb a vízhőfok mutató.  big_smile Nagyon érdemes volt elvégeznem ezt a fajta karbantartást, maximális volt a siker . smile

Szia Gery!

Kicsit kifutottam az időből, és csak ugy szőrmentén tisztítottam  ki, na de berácsoztam..nehogymá bemnjeen a kurva bogár... big_smile  big_smile

Csatolt fájlok

IMG_20180619_141550.jpg 3.93 mb, még egyszer sem töltötték le. 

IMG_20180619_141559.jpg 3.66 mb, még egyszer sem töltötték le. 

Nincs jogosultságod a csatolmány megtekintéséhez.
Csak egyszer élsz, de ha jól csinálod az is elég.
Honda Transalp XL 650 V 2002

10 Utoljára BikerGery szerkesztette (2018. 06. 19. 17:03:17)

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Tomita írta:
BikerGery írta:

"hibajelenség" : Főként lassú tempónál, nagyon hamar elindult a vízhőfok mutató felfelé, lassabb tempónál szinte állandóan ment a ventilátor...Ha esetleg szelepállítás, vagy komolyabb szerviz közben vagytok, akkor érdemes leszerelni a hűtőradiátorokat és alaposan kitisztítani őket. Igaz az én gépem '87-es és valószínüleg soha nem volt leszerelve a fenn említett alkatrész, így hát itt volt az ideje... ami kijött a lamellák közül...K.b. egy marék szúnyog és egyéb rovar tetem+komoly mennyiségű púder finomságú por. Az alapos áztatás és zuhanycsővel ( lecsavartam a zuhanyfejet) történt melegvizes átmosás után az tűnt fel, hogy átjön a fény a nap felé tartva a hűtőradiátor lamellái között. Egyébként ekkor érdemes a radiátor belsejét is jó alaposan átöblíteni folyó vízzel... Az összerakás után drámai volt a változás, még a tartós városi szötymörgés során sem ment a felénél fentebb a vízhőfok mutató.  big_smile Nagyon érdemes volt elvégeznem ezt a fajta karbantartást, maximális volt a siker . smile

Szia Gery!

Kicsit kifutottam az időből, és csak ugy szőrmentén tisztítottam  ki, na de berácsoztam..nehogymá bemnjeen a kurva bogár... big_smile  big_smile

big_smile  Hát nem is a szarvasbogár nagyságúakkal volt a baj. big_smile Egyébként jól néz ki.

XL650V 2000

11

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Sziasztok!

Kérdésem vóna: van egy levegőszűrőm, amit a Szabó Csabitól szerzett szivaccsal béleltem ki. Nagy eszemmel, nem csak a drótozós megoldást választottam, hanem körben a széleknél beragasztottam FBS (Vagy FBI,CIA, SBS, SRS stb. amit PVC csöveknél használnak.).) nevű ragaszóval. Ám de nem tudom,hogy ez az izé bírja-e a meleget? Be tehetem-e vagy sem ? Szerintetek?
Köszi az építő jellegű, együttérző, finom kritikát megfogalmazó tanácsokat, előre is.

Csak egyszer élsz, de ha jól csinálod az is elég.
Honda Transalp XL 650 V 2002

12

Az FBS az szilikonkaucsuk , az ha jól tudom 200 C körüli hömérsékletet simán bír.

A Honda az Honda és még van a többi motor..
XL650V  2006

13

Atesz írta:

Elugrasz valamikor megnézni? Vagy inkább elviszem ha otthon vagy jó?

14

Sajnos nem igazán vagyok szakértő, a légszűrő átalakításához pedig egyáltalán nem értek smile

A Honda az Honda és még van a többi motor..
XL650V  2006

15

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Tomita írta:

Sziasztok!

Kérdésem vóna: van egy levegőszűrőm, amit a Szabó Csabitól szerzett szivaccsal béleltem ki. Nagy eszemmel, nem csak a drótozós megoldást választottam, hanem körben a széleknél beragasztottam FBS (Vagy FBI,CIA, SBS, SRS stb. amit PVC csöveknél használnak.).) nevű ragaszóval. Ám de nem tudom,hogy ez az izé bírja-e a meleget? Be tehetem-e vagy sem ? Szerintetek?
Köszi az építő jellegű, együttérző, finom kritikát megfogalmazó tanácsokat, előre is.

Én a hőtől nem tartanék. Inkább aggasztó lehet a benzingőz oldószer jellege. Oldja a ragasztót?

A lovakhoz képest a medve egy törött lábú vak birka! (Pampusz)
XL650V - 2006

16

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Tomita írta:

Sziasztok!

Kérdésem vóna: van egy levegőszűrőm, amit a Szabó Csabitól szerzett szivaccsal béleltem ki. Nagy eszemmel, nem csak a drótozós megoldást választottam, hanem körben a széleknél beragasztottam FBS (Vagy FBI,CIA, SBS, SRS stb. amit PVC csöveknél használnak.).) nevű ragaszóval. Ám de nem tudom,hogy ez az izé bírja-e a meleget? Be tehetem-e vagy sem ? Szerintetek?
Köszi az építő jellegű, együttérző, finom kritikát megfogalmazó tanácsokat, előre is.

Kár volt megragasztani. Ha mosni, újra olajozni kiveszed sérülhet a szivacs. Én gyorskötözőt fűztem be drót helyett, tökéletesen tart.

"Az offroad szó jelentése Ukrajna után változni szokott!" - Yoshi
Sachs 100 (1962.1964) K 55 (1967-1969) Ural (1970-1971) P 10 (1973) Izs Planet (1974-1975) Transalp xl650v 2006 (2015-2019), Transalp xl650v 2005 (2019-2022), 
Yamaha XT 600 43f 1986 (2021-2022) , Africa Twin RD 07 2002 (2021-), Suzuki DR 650 1991 (2022 - 2023), Transalp 600V 1993 (2022 -2023) Transalp 650 (2023 -  )

17 Utoljára liptakferi szerkesztette (2019. 01. 26. 09:35:40)

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Karbantartás:
Hűtők helyükön tisztítva(idomok leszerelve):
kompresszoros fújópisztollyal hátulról előre kifúvatás majd féktisztítóval jól befújva, majd mielött elpárolog megint kifújva minden irányból. Hosszú csövű piszolyal így nagyon jó eredmény érhető el. A légyeg, hogy pont szemből fújassunk át (a ferdén tartjuk a lamellákba ütköző levegő lelassul. Lámpával elötte, utána érdemes átvilágítani. Ha vakît a lámpa jó munkát végeztél.

Kuplungcsere:
Ez már többször le lett írva, csak annyit tennék hozzá, hogy a központi nagy anyát (talán 27-es)levegős dugókulcsal tudtam csak megindítani( mert es üt és teker egyszerre)

Idomjavítás:
Képek feltöltve. Az évek során több ponton volt szükség javításra, megerősítésre, a mostani a lámpa körüli idom és az oldalidom közti müanyag kis fül javítása fém lemezzel fbs ragasztással.

Fék: mindháromnál dugattyúk határig kinyomva féktisztítóval és rongyal letakarítva, gumizsákok, csúszócsapok rezes zsirral megtömve, megkenve.

Kerekek:
Első hátsó kiszedve küllők hangra hangolva.

Világîtás:
Műszerfal világítás a villogó ebayes ledek cserélve Tungsram LED 60170 0,6W W5W 6000K ledekre . Az olajnyomás a hiss az üres a távolsági az indexek visszajelzői maradtak egyedül a motoromon izzók. Ezek ritkán világîtanak, nem fontos ledre cserélni, ráadásul nem bízok annyira egy ledben sem, hogy rátegyem az olajnyomást vagy a hiss-t
A fő világításból a  hibátlanul üzemelő xenon kiszedve, helyére Philips CrystalVision moto 12342CVUBW H4 4300K  került. Ezt jövőre valószínüleg ledesre cserélem.

Csatolt fájlok

20190125_083611.jpg 3.24 mb, még egyszer sem töltötték le. 

20190125_083656.jpg 2.82 mb, még egyszer sem töltötték le. 

20190125_083802.jpg 2.86 mb, még egyszer sem töltötték le. 

20190125_083845.jpg 2.6 mb, még egyszer sem töltötték le. 

20190125_184306.jpg 4.06 mb, még egyszer sem töltötték le. 

Nincs jogosultságod a csatolmány megtekintéséhez.
'01 TA650XLV 2016-2021
'16 Triumph Tiger 800xca 2021-
Everything that kills me makes me feel alive!

18

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

liptakferi írta:

Karbantartás:
Hűtők helyükön tisztítva(idomok leszerelve):
kompresszoros fújópisztollyal hátulról előre kifúvatás majd féktisztítóval jól befújva, majd mielött elpárolog megint kifújva minden irányból. Hosszú csövű piszolyal így nagyon jó eredmény érhető el. A légyeg, hogy pont szemből fújassunk át (a ferdén tartjuk a lamellákba ütköző levegő lelassul. Lámpával elötte, utána érdemes átvilágítani. Ha vakît a lámpa jó munkát végeztél.

Kuplungcsere:
Ez már többször le lett írva, csak annyit tennék hozzá, hogy a központi nagy anyát (talán 27-es)levegős dugókulcsal tudtam csak megindítani( mert es üt és teker egyszerre)

Idomjavítás:
Képek, folytatás hamarosan

Fék:

Hűtőt belül nem kell átöblíteni valamivel? Felesleges?

Csak egyszer élsz, de ha jól csinálod az is elég.
Honda Transalp XL 650 V 2002

19

Nagyon nem felesleges!
Ez a következő télen lesz, ekkor leszedem a hűtőket, átmosom a rendszert, vízpumpa tömszelence és termosztát csere és új hűtőfolyadék feltöltés a terv(ehhez a körhöz folyadékcserén kívül még nem nyúltam mióta megvettem, és gyanítom az elöző tulajok se)
Az érdekes, hogy az ilyen körök kezelése a munkám, csak nagyobb méretekben, úgyhogy mindenem megvan hozzá, hogy akár belülről lepassziváljam a rendszert, de ezt még körül kell járni, hiszen ha jól gondolom itt alu és gumi a rendszer legtöbb része, vas nincs nagyon benne

'01 TA650XLV 2016-2021
'16 Triumph Tiger 800xca 2021-
Everything that kills me makes me feel alive!

20

Bár nem motor hanem autó. A kocsimba az elmúlt 8 évben kb. 5-ször cseréltem hűtővizet, de mindig koszos, barnás cuccot engedek le. Mivel érdemes tisztítani? Ilyen-olyan bolti hűtőtisztító folyadékokat már próbáltam, de nem sokat értek.

700, 2008.

21 Utoljára liptakferi szerkesztette (2019. 01. 26. 18:53:45)

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

kamaszuka írta:

Konkrét szert nem tudok, sok mindentől függ, de az bizonyos, hogy folyamatosan korrodál a rendszer.
Egy kis bevezető olvasnivaló:
https://www.samato.hu/glikol-korroziovedelem/
https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/201 … gyogyitasa
http://www.hullokft.hu/az-autohuto-rend … i-es-okai/

'01 TA650XLV 2016-2021
'16 Triumph Tiger 800xca 2021-
Everything that kills me makes me feel alive!

22

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Köszi.

liptakferi írta:
kamaszuka írta:

Bár nem motor hanem autó. A kocsimba az elmúlt 8 évben kb. 5-ször cseréltem hűtővizet, de mindig koszos, barnás cuccot engedek le. Mivel érdemes tisztítani? Ilyen-olyan bolti hűtőtisztító folyadékokat már próbáltam, de nem sokat értek.

Konkrét szert nem tudok, sok mindentől függ, de az bizonyos, hogy folyamatosan korrodál a rendszer.
Egy kis bevezető olvasnivaló:
https://www.samato.hu/glikol-korroziovedelem/
https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/201 … gyogyitasa
http://www.hullokft.hu/az-autohuto-rend … i-es-okai/

700, 2008.

23

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

szia, igaz nekem egy öreg avensis-em van, az meg halálba forgatva is közel problémamentes, de utoljára 2 éve 4-5 körös desztvizes kanyarral tisztítottam. Miután feltöltöttem desztvízzel, addig járatom míg bekapcsol a ventillátor. Ezt 4-szer 5 ször eljátszottam, azóta tiszta 'razsaszín" a hűtővíz. Ha erre sem akkor érdemes a hűtőt kidobni smile smile  Enyémbe 25ezer egy utángyártott műanyag hűtő, egy másik kocsimon bizonyítottan kibírt 100ezer kilométert.

XL650V 2004

24

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

kamaszuka írta:

Bár nem motor hanem autó. A kocsimba az elmúlt 8 évben kb. 5-ször cseréltem hűtővizet, de mindig koszos, barnás cuccot engedek le. Mivel érdemes tisztítani? Ilyen-olyan bolti hűtőtisztító folyadékokat már próbáltam, de nem sokat értek.
]

10%-os ecettel mosd át kétszer, aztán párszor desztvízzel. Figyelj rá, hogy a termosztát nyitva legyen.

-Egy nap úgyis mind meghalunk.
-Ja, de az összes többi napon nem!
/A gép 600-as '94-ből/

25

Válasz: Időszak karbantartás: saját ötletek, mit mikor érdemes megtenni

Sziasztok!

Ide irom, mert nem is tudom hová tartozna.
Az elmúlt időszakban ugye nem volt választás, esőben motorozás volt elég.
Azt vettem észre, hogy a gáz egyre komótosabban megy vissza, vagy már nem is nagyon akar magától.

Úgy gondoltam, az eső tett be a bowdeneknek, ezért rászántam az időt.

Az elöző kuplung bowdenem azért (is) szakadt el, mert fönt lelkesen kentem, de lent a kis gumi izé megfogta a trutyit - ez jól látszott a szakadt, szétszedett bowdenen. Szóval most alaposabb akartam lenni.

A kuplung bowden viszonylag új, nem is nézett ki rosszul, de addig kenegettem, amig alul is ki nem ért a kenőanyag. ( https://motoralkatresz.eu/termekek/Motu … ray_400ml/ )

A gáz szétszedésnél már látszott a disznóság. "Barkácsoltam" házi bowden kenő készüléket is, mert az ebay-es (https://tinyurl.com/yx97habj ) még úton van.

Szétszedés, kenés,/szöttyögés,  összerakás (másodikra sikerült nem beszorítani a toló bowdent), újra hézagolás kb 3 óra meló volt.

Tanulság: ugyan nem túl régen (november végén, kb 3000km-el ezelött) volt hasonló, de eső, dagonya után érdemes soron kívül meglépni ezt.

Üdv,

Csatolt fájlok

domi_gaz_eso1.jpg 3.17 mb, még egyszer sem töltötték le. 

domi_gaz_eso2.jpg 2.33 mb, még egyszer sem töltötték le. 

hazi_bowden_olajozo.jpg 4.25 mb, még egyszer sem töltötték le. 