Az albán zászló története - Ladányi Lajos 2010.

Balkáni Túra két személyre és Transzalpokra 3050 km-en át.

  • 1. nap

    Makó(H) – Temesvár(Ro) – Kovin(Srb) – Nis(Srb) – Leskovac(Srb) – Kumanovo(Mk) – Skopje(Mk) – Mavrov Nemzeti Park(Mk)

  • Reggel hat órakor találkoztam Józsival a kiszombori körforgalomnál. Sima és gyors határátlépés után az első kútnál tankolás, majd borús, de száraz időben jutottunk el Temesvárig. A várost elhagyva viszont be kellett öltözni, mert előttünk zivatarfelhők gyülekeztek.

    Az eső egészen addig szakadt, míg a Duna hidat el nem értük. Onnantól napsütésben haladtunk dél felé az autópályán. Az autópálya díjat lehetett kártyával is fizetni, de elfogadták az eurót is.

    Szerbiában, a második tankolásnál (Vranje) megpróbáltak bennünket lehúzni. Elkövettük azt a hibát, hogy nem jegyeztük meg mit mutat a kút számlálója. Mire beértünk és fizettünk, aláírtunk, vettük észre, hogy Józsinak 3800, míg nekem 4200 dinárnak megfelelő Ft-ot emeltek le a számláinkról. Az ilyenkor kapott sms-ben 11.171 Ft szerepelt nálam. Ez kb 35 literes tankolásnak felet meg a max 20 literes tankba, az oszlopon jelzett árral számolva.

    Persze reklamáltunk és a kutas magyarázott mindenféle euró meg dinár átváltást és végül nekem vissza akart adni 14 eurót, hogy akkor így rendben. Persze nem fogadtuk el. Minimum 2000 dinárt reklamáltam. Bár hogyan követeltük a literről szóló cetli nem került elő. Végül már azzal fenyegetőztünk, hogy „policajt” hívunk, amikor is nagy nehezen visszakaptuk a különbözetet dinárban. Ezzel a pénzzel persze nem sokra mentünk, mert közvetlenül határátkelés előtt álltunk. A tanulság ebből az, hogy ha az ember kártyára tankol, jegyezze meg, vagy írja fel a liter és a pénzösszeget és ne írja alá automatikusan elé tett bizonylatot. Az első negatív élmény tehát meg volt. Gyerünk tovább!

    Makedónába átlépve legalább 6 darab fizetőkapun haladtunk keresztül, ahol csak minden másodiknál kellett fizetni. Volt ahol továbbot intettek. Lusták voltak a fél eurós díjat adminisztrálni. Nis után megérkeztünk az első napi szálláshelyünkre a Mavrovo Nemzeti Parkhoz. Eredetileg végig kempingezni akartunk, de késő is volt hideg is, így a tó déli partján levő motelben szálltunk meg 30 euró/fő összegért.

    Ebben benne volt egy vacsora és a reggeli. A motorok a Motel parkolójában aludtak, közvetlenül az ablakunk alatt. Éjszaka többször felkeltem ellenőrizni a meglétüket. Bár elég alaposan lepányváztuk őket. Aggodalomra nem volt ok igazán, mert a vidék olyan kihalt volt, hogy a madár is alig járt arra. A környék síparadicsom és május végén már nem igen van hó errefelé sehol. A szoba teljesen rendben volt. Tisztaság és rend jellemezte. Európában bár hol megállta volna a helyét. Később lesz ennél rosszabb és jóval drágább is.
    Reggeli után felpakoltunk és útnak indultunk.

Statisztika

59543 hozzászólás, 299 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Vízpumpa és annak ja...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.