Csavargás a balkánon

Szerbia - Bosznia

  • 1. nap
  •  

    Másnap összecsomagolás után indultunk neki a röszkei magyar – szerb határnak. Viszonylag gyorsan átjutottunk, majd az első benzinkútnál mindenki teletankolt. Az első napi etap 389 km volt, ami a Bosnyák határig vezetett.

    maps.google.hu/maps

      

    Határátkelés után a boszniai Visegradnál kezdődött a túra érdemi része. Itt voltak először olyan látnivalók, amikért tulajdonképpen jöttünk.

     

    A Drina folyó partján megálltunk és egy kicsit hűsöltünk. Nem sokkal a pancsizás után láttam egy táblát az út szélén. Egy kemping hirdette magát. Nem volt késő, de úgy döntöttem megállunk. Lesz ami lesz. Valahol  Josanica környékén járhattunk.

    És hogy milyen érdekes az élet. Most így utólag a túraleírás szerkesztése közben derült ki számomra is, hogy tulajdonképpen hol is jártunk. A Drina folyó ezen része Bosznia Hercegovina területén van ugyan, de ez a 40 km x 20 km –es szakasz melynek a déli határa a Drina folyó – nem volt más mint a Bosznia Szerb Köztársaság egyik kantonja. Utána olvasva a terület történelmének, a következő derült ki.

     

    Idézet a kietekinto.hu weboldalrol:

     

    Európa legbonyolultabb állama
     
     Az 1992 és 1995 között dúló boszniai háborút lezáró békeszerződést, az Egyesült Államok aktív közreműködésével, az Ohio állambeli Daytonban írták alá. Bár a kompromisszumos egyezménnyel egyik fél sem lehetett elégedett, azt a "vérontásnál minden jobb" alapon végül mindenki elfogadta.
    Daytonban Európa, de talán a világ egyik legösszetettebb és legbürokratikusabb föderatív állama jött létre, melyben a központi hatalom szinte alig bír számottevő erővel. Az ország két nagy egységből áll, a Szerb Köztársaságból és a Bosnyák-Horvát Föderációból. Mindkét egység saját alkotmánnyal, törvényhozással, kormánnyal, igazságszolgáltatással, hadsereggel rendelkezik. A Bosnyák-Horvát Föderáció területe azonban további tíz kantonból áll, ezek mindegyikének szintén saját kormánya, törvényhozása, rendvédelmi szerve van.
    A központi hatalmat a háromfős elnökség jelenti, melynek 1-1 szerb, horvát és bosnyák tagja van, a testület  minden tagja vétójoggal bír. A kétkamarás összboszniai parlament házaiban egyenlő létszámban kell lenniük a három nemzet képviselőinek. A főhatalmat azonban nem ez a két szerv testesíti meg. Az egész államszervezettől elkülönítve, de gyakorlatilag annak csúcsán az ENSZ és az EU által jelölt Főmegbízott áll, aki bármelyik parlament, kormány vagy tisztviselő döntését megvétózhatja, ha az sérti a daytoni béke pontjait. Sokak szerint ilyenformán Bosznia-Hercegovina az ENSZ és az Európai Unió kvázi protektorátusává vált. (idézet vége)
    Mindezt csak azért szúrtam ide be, hogy valamelyest tisztán lássuk Boszniát illetően. Még mindig hallok olyan hangokat, akik a délszláv háború uán 16 évvel is óva intenek etől az országtól.
    Én másodszor jártam idén náluk, de nem volt semmiféle negatív tapasztalatom. Mindenestre azzal tisztában kell lenni, hogy az utakról nem érdemes letérni, mert gyakorta lehetett látni elaknástott területeket,amiket jobb esetben ki szoktak táblázni. Ezek mentesítése évtizedekbe tellhet.
     
    Ebben a zavaros és kissé átláthatatlan politikai helyzetben azért sikerült ezt a kempinget megtalálni. Fogalmunk sem volt, hogy a vendéglátónk miféle nációhoz tartozott. Egy biztos, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, nagyon megörült nekünk. Grilles vacsorát készített és készségesen segített az angolul jól tudó fia. Telefonon érdeklődte meg számunkra a környékre hirdetett másnapi időjárást. Ami nem hangzott valami biztatóan.
    Képek a szállásról, a vacsoráról és a kempingről.

    Józsi nem hozott sátrazott. Sátras helyeken a kocsijában aludt egy laticelen. De itt erre nem volt szükség. Kivett egy faházat. A vacsorához és a sörözéshez a Drina folyó adta a hátteret. Nagyon kulturált, tiszta és rendezett környezetben aludtunk.

    Az úton idáig ez volt az első útszéli kemping. A monenegrói határ felé haladva másnap találtunk még egyet. Ott is voltak faházak. Jó ezt tudni annak, aki errefelé tervezi az útját.

Statisztika

59585 hozzászólás, 300 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Vadlány túra - május...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.