Csavargás a balkánon

Albánia

  • 3. nap
  •  

    Reggelit nem kaptunk. A szoba árában ezt fel sem számolták, de fel sem kínálták. A kiszolgálás ebben a tekintetben elég hiányos volt. Viszont volt hazai koszt. Abból kajáltunk.

    Még mielőtt a panzió felébredt volna, mi szépen elhúztuk a csíkot. Előző este természetesen egyben fizettük ki a szállást és a vacsorát.

    Meg sem álltunk a Montenegró-Albán határig. Mint ha megállt volna az idő.

    Egy-egy katona volt szolgálatban mind a két oldalon. Legalább húsz-húsz percet vártunk, hogy átjussunk. Innen még úgy látszik milyen jó lesz az út. Hát nem volt az. Egy kb 80 km-es kősivatag kezdődött. Extra szar útviszonyok. Kb 6-7 óra alatt tettük meg az utat. Néhol már elkeserítően rossz és kényelmetlen körülmények közt. Józsi a Nivában nagyon szenvedett. Dobálta a sok kátyú. Az előző napok csapadékos és hideg időjárása itt már nyoma sem volt. Sőt néha úgy hittük, hogy itt mindig is negyven fok van és soha nem esett egy csepp eső sem.

    Ahogy átléptünk Albániába, úgy lehetett érezni, hogy az éghajlat is megváltozott. A növényzet nagyon gyér lett. A fenyőerdő szint nem is létezik. Kopár, cserjékkel ritkán takart hegyoldalak. Olyan mint ha egy holdbéli tájon járnánk. A hőmérséklet ennek megfelelő. Nagyon meleg volt. Árnyék egy szál sem.

    Az utunk során egészen Koplikig alig volt település, járműforgalom egyenlő a nullával. A völgyeben itt-ott látni 10-15 házból álló településeket. Teljesen elzárva a külvilágtól. Ide nem jár mentőautó, nincs kórház. Jó ha 30 km-enként van egy orvos. Az is órák hossza múlva érhet a beteghez. Albániában ez az útszakasz egy igazi túraendúrós paradicsom. nagyon izgalmas rajta végigmenni.

    Főleg gyerekekkel találkoztunk, akik valahogyan megsejthették hogy jövünk és már az út szélén vártak bennünket. Holott a falujuk jóval lentebb a völgy alján volt. Természetesen kaptak csokit, rágót és nagyon elégedettek voltak.

    Ez a szerpentin a googlin is látszik. Ilyen élőben.

    Egy eredeti albán szamár. Egészen közelről.

    Ennyi volt az összes árnyék. Itt meg is álltunk 10 percre.

    Ha ezt a képet látjuk, akkor van vége az útnak. A távolban Skandersko Jezero látképe. Az öböl jobb oldala Montenegro, a bal oldala Albánia. A félsziget közepén még nem látszik, de ott van Koplik. Azt hittük ezzel vége e megpróbáltatásoknak erre a napra.

    maps.google.hu/maps

    A harmadik napi szakasz. Nem volt túl hosszú, de eltartott egész nap. Este értünk a komani kempingbe.

    Ezen a vidéken, ilyen útviszonyok mellett nem tanácsos napi 150-200 km-nél többet tervezni.

     

    A Mes-i híd. Ha már erre jártunk. Pár km-es kerülő csupán, azért megnéztük. Tavaly volt a folyóban víz.

    Eredetileg Kopliknál Thet felé mentünk volna, de Józsi annyira kiborult a 70 km terep miatt, hogy csak motorral mentünk el megnézni, járható e. Boge-ig elmentünk, addig aszfalt van, aztán olyan merdek és nagyon köves utat találtunk, hogy nem mentünk neki. Visszafordultunk. Nem akartam, hogy a csapat szétszakadjon. Józsi a Mes-i hídnál várt bennünket, ott pihente ki a nap fáradalmait. Ha nekivágunk a hegyi szakasznak, biztosan Tehet környékén kellett volna éjszakázni.

    Thet-i átkelés tehát megint elmerdt. Shkoder - Koman utat már viszonylag könnyen megtettük. Változó minőségű utakon haladtunk, de végül is végig aszfalton.

    A kemping bejárata és a konyhája és asztalai. Amikor megérkeztünk a tulaj elém hozott egy ötven literes műanyag hordót. Nem tudtam - nem is sejtettem mi van benne. Aztán levette  tetejét. Egy 5kg-os egész oldalas és néhány 1kg körüli valamilyen hal volt benne, úgy pikkelyesen pucolatlanul. Közölte, hogy ebből tud nekünk vacsorát készíteni. Modjuk meg mit szeretnénk. Miután belenéztem és kirepült a hordóból pár  légy, udvariasan de azt mondtam, hogy ezt most kihagyjuk, mert út közben már egy vendéglőben vacsoráztunk. Persze ez nem volt igaz. Elővettük a konzerv készletet és jóizűen bezabáltunk. A végén pedig ittunk egy pár sört. Azt a kempingben vettük. A hideg albán sör egyébként nekem és a többieknek is ízlett. Semmi baj nem volt vele. Ráadásul az egész napi poros sivatagi motorozás után kimondottan jól esett.

     A konyha csöve, ahol a füst kimegy - talán. De biztosan nem a wc szellőzője. :-)

    A kempingbe egyébként érkezett egy cseh motoros különítmény is. Egy GS egy TA és egy Afrika. Az afrika alaposan össze volt törve. Thet környékén borult vele a srác. Letört a fejidomja és el volt görbülve az első teleszkópja is. Azt mondták van egy kemény szakasz az elején. Ott borult az afrikás srác. A GS-essel nem volt probléma a fickónak még a nője is hátul ült, no meg a csomagok. Ha ök így el tudtak menni, nekünk is menni fog. Kimondottan felkeltette az érdeklőséem. Én azt gondolom jövőre ezt a Thet-i szakaszt feltétlen meg kell nézni.

    A cseheken kívül lengely terepjárósok is befutottak még sötétedés előtt. Nem semmi járművekkel.

    Két méter magas légbeszívó nyílások elég feltűnőek voltak. A felszerelésük profinak tűnt.

    A táborunk. Este a mögöttünk levő folyóban fürödtem. Hogy miért?

    Ezért. A híd alját a tulaj beépítette és úgy gondolta, hogy a vizesblokkot a négy az egyben szellemében rendezi be. Miközben intézem a nagydolgomat zuhanyzom, és fogat is mosok, melletem pedig a mosógépben kimosom a holmimat. Mindezt nagyon gazdaságosan, mindössze 3 négzetméteren.

    Ez tényleg az aminek látszik. Ja és nagyon büdös és a fal tényleg olyan amilyennek látszik.

    Itt egy közeli is, hogy még jobban látszódjon. Félreértés ne essék, nem vagyok finnyás. Van hogy ilyen túrákon a mosdást az átöltözés helytettesít napokig is akár, de ez azért odaver rendesen. Inkább ne lett volna semmi csak a környező bokros rész.

    A helyiséget azért csak használtam, reggel egyszer akkor csak a wc funkciót. A többieket meg sem mertem kérdezni.

    Éjszaka kellemesen lehült a levegő. Jól aludtunk. Józsi a Nivában.

    Következő nap kompozni fogunk és elérkezünk a Valbone völgybe, ahol már kulturát körülmények vártak bennünket.

Statisztika

59837 hozzászólás, 302 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Évadzáró 2024. októb...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.