Alpok túra

Ausztria

  • 5. nap

    Csütörtök; Mauterndorf – Eisriesenwelt – Hallstätter See - Bad Mitterndorf – Salza – Mauterndorf 285 km

  • Erre a napra azt terveztük, hogy kisebb csoportokra oszlunk, és kinek mihez van kedve, arra megy. Marci és Józsi elmentek az olasz dolomitokba Cortina d’Ampezzo és környékére. Attila, Jutka és én a Salzburgtól délre lévő közeli jégbarlangot vettük célba. A többiek maradtak a környéken. Nem akartunk sokat menni, mert másnap indultunk haza és több mint 600 km várt ránk. A barlang után, viszont találtunk egy Hallstatt nevű kisvárost, az azonos nevű tó partján. Majd következett egy völgy, ahova tiltó tábla hiányában véletlenül tévedtünk be. Utólag kiderült, hogy nem is lett volna szabad arra menni. Véletlenül végigmentünk a lélegzetelállító Salza völgyön, ami kb. 40 km-es murvás. A végén lezárt sorompó várt bennünket. Szerencsére a kerékpárosok a sorompó mellett kitapostak egy ösvényt. Ezen az ösvényen – szakadék szélén egyensúlyozva egyenként rángattuk át a motorokat a sorompón túlra. Nagyon gyorsan elhúztunk a környékről, mert ha egy természetvédelmi őrbe, vagy rendőrbe botlunk, biztosan meghurcolnak. Pedig tényleg véletlenül kerültünk oda.

Statisztika

59585 hozzászólás, 300 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Vadlány túra - május...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.