Három személyes szobánk volt, a hotel üres volt. Általában igaz, hogy ilyen kínálati pozícióból sikeresen lehet alkudni a szoba árából. Ez egyébként az egész túrára jellemző volt.
Pár száz méterre volt a másik hotel, ami ugyan jóval drágábbnak nézett ki, de szintén pangott az ürességtől.
Ez a hely, egy síparadacsom központja. Most volt a holtidény. A síelők már elmentek, a nyaralók meg még nem érkeztek meg. A panzió halljában este a kandallóban még javában égtek a hasábok. Jól esett pár sört meginni, miközben a hátunkat melegítette a tűz. Késő estébe nyúlóan görnyedtünk a térképek felett és a következő napok útvonalát tervezgettük.
Éjszaka valamikor 2-3 óra körül kezdett el esni, és kegyertlenül dobolt reggelig az ereszcsatorna a lezuduló víztől. Alig lehetett aludni. A reggeli 8 óra körül volt és mint ha addigra kicsit csendesedett volna.
Eleinte ilyen úton hagytuk el a tóparti szállásunkat. Irány a hegytető.
Volt vifi a motelben, még az ágyból megnéztem mi várható az előttünk lévő szakaszra. Az időjárás előrejelzés semmi jóval nem kecsegtetett. Összepakolás és felmálházás után azt találtuk ki, hogy mi lenne, ha nem a bejárt útvonalon jutnánk el Mavrovóból Debarba, ha nem a hegyeken keresztül egy "rövidebb úton".
(h a képre kattintassz a jobb gombbal és a megjelenítést választod, a térkép nagyobb méretben is megjelenik)
Felvettük az esőruhákat.
A recepciós elmondta, hogy át lehet vágni a hegyen - a googlin jelölt fekete út járható motorral. Hittünk neki. Azonban a bejárt nyomvonalból látszik, hogy délkeleti és délnyugati irányban nem tudtunk továbbhaladni. Hóakadályba ütköztünk 2000 méteren a délkeleti zsákutcában. Míg a délnyugati zsákutca egy hegyi faluban ér véget. Ugyan a térképen van folytatása egy picinyke darab hiján, azonban ez a kis hiány egy 1000 méteres szakadék felett volt a felhők közt.
Ugy hogy innen is vissza kellett fordulni és végül a baloldali nagy köríven jutottunk el Debarig, amerre normál esetben egyébként is menni kellett volna. Egy km-t sem haladtunk előre egész délelőtt, de azért megtettünk vagy 50-60 km-t helybenjárva fent a havasokban. Nagy kaland volt. A túra első nagy kalandja. Meg is állapítottuk, hogy a hóakadályos részt egyszer, majd nyári időben, alaposabban is fel kell deríteni, mert nagyon szép vidék. Nincsenek vagy csak alig van egy két lakott épület. Emberrel nem is találkoztunk. Csak a csend és a motorok brümmögése hallatszott a sűrű hóesésben. Elképzelni sem tudom, hogyan telnek a téli hónapok egy házban ebben a magasságba, ilyen utak mellett.
Mondanom sem kell, hogy végig esőruhában voltunk, nem tudtuk levenni egy percre sem . Havasesőben és esőben bóklásztunk az amúgy gyönyörű és viszonylag jól járható egyenletes minőségű murvás utakon. Csak időnként volt egy-egy nagyobb víztócsa. Ezeken eleinte óvatosan keltünk át, mert nem lehetett tudni milyen mélyek és hogy milyenek a talajviszonyok a mélyedés alján. Szerencsénk volt, agyagos részel sehol nem találkoztunk.
Az út délkeleti részének a vége eddig tartott. Ez után jött a délnyugati. A víztócsa amin átmegyek jó megtréfált, miközben már amúgy is kissé át voltunk ázva az eső és a hó miatt. A vízbe való behajtáskor a felcsapodó víz olyan erejű volt, hogy az esőruhám nadrágját felhajtotta. És a vízágyú - utat talált magának a még száraz részek felé. Az egyik lábam totálisan beázott. Innentől kezdve egész nap csicsogó cipőben haladtam. Csak este volt lehetőség kiönteni. Amikorra is már annyira elcsigázottak voltunk, hogy szinte az élettől is elment a kedvünk. Misi elfelejtett esőcipőt beszerzni, így egy régi esőruhájának a kabátját hozta el. Ennek karját vágta le és szikszalagozta a lábára. El lehet képzelni ő mennyire volt átázva a nap végére. De mindez semmi ! Panasz egy szál sem. Úton vagyunk és ez még csak a második nap. A kalad még csak most kezdődik. :-)
Kiérve a hegyekből, az eső nem állt el. Eljutottunk Debarba, majd Strugába. Végül az albán határra. Símán átkeltünk és ami a fő személyivel. Útlevelet nem kértek. Bescanelték a forgalmival együtt és már mehettünk is. Az albán oldalon az volt az első, hogy LEK-et váltottunk. 130 LEK-et adtrak 1€-ért. Két nap múlva tudtuk meg, hogy 140-et kellett volna. :-(
Viszont a benzin 180 LEK/liter = 1,28€/liter = 370 Ft/liter ha megkapjuk a 140 LEK-et a 290 Ft-os €-ért.
Az időjárás nem javult. Több útszéli motelben is megálltunk, de valamiért egyik sem tetszett. Végül egy 5€/fő/éjszaka magánszálláson kötöttünk ki. Ez egy albán család volt, aki a kétszintes útszéli házát alul vendéglőnek, míg felül motelnek alakította ki. Egy szobában voltunk ismét. Mindenünk vizes volt. A mai túra délután 4 körül ért véget. Nagyon ki voltunk dögölve és a mi a legveszélyesebb kihültünk.
Estére az eső már kezdett elcsendesedni. A huzatos és üresen álló emeleti szobák erkélyeire beengedtek bennünket és a hominkat ki tudtuk teríteni száradni. Reggelre minden OK. lett. megszáradtak még a vizes csizmák is.
A pirossal jelölt helyen töltjük az éjszakát.
Egy pár fotó a szállásról és a környékről.
Mártír emlékmű a Motellal szemben:
Deshmor annyit jelent albánul : vértanú
Kleo a tulaj kisfia egész este rajtunk csüngött. Cipelte az emeletre a csomagogat. Hozta az ágyneműt. Magyarázta a szoba működését és egyéb hasznos információkkal látott el. Mindezt természetesen albánul. Éjszakára a motorok mellé kötötte a család kutyáját, hogy még véletlenül se lophassák el azokat. A kutya egyébként sánta volt. Mint megtudtuk, egy autó ütötte el nemrégiben.
A család saját mólója az Ohrid tó partján a ház másik oldalán. A tó legnagyobb mélyésge 375 méter. A tóból halásznak is. Vacsorára pisztrángot ettünk sült kruplival és saláta tállal, valamit Tirana sört ittunk pár üveggel. Sajátos módon egész utunk alatt csak 0,33-as sörrel találkoztunk mindenütt.
A fürdőszoba elviselhető volt. A wc normális. Melegvíz érdekes módon csak addig az 5 percig volt, amíg a szobákat megnéztük érkezéskor, amikor is el kellett dönteni, hogy maradunk e vagy sem. Ekkor a gazda a melegvíz csapot kinyitotta és jött a melegvíz. Viszont estére, mikor zuhanyozni akartam már csak hideg folyt. Ravasz - naggyon ravasz. :-) Hogy csinálta? Fogalmam sincs. :-)
Ennyit kapni 5 €-ért az Ohrid tó partján reggeli nélkül. Nem panaszkodtunk.
Volt az emeleten több szoba is. Nyitva voltak és üresen álltak. Viszont az összes fogmosó pohárban fésűt találtunk. Azt hitték nem hoztunk fogkefét? Ők ezzel mosnak fogat? Vagy túl kócosak voltunk? Soha nem fog kiderülni.
A szállás földszintjén töltöttük az estét. A púltos nő barátja és annak cimborája voltak az egyedüli vendégek. Természetesen elővettem a hazai pálinkát és megkínáltam őket. A nyelvi nehézségek ellenére tökéletesen megértettük egymást. Megtudtam tőlük, hogy Enver Hodzsa nem volt normális, mert míg más országok autópályátak és egyéb infrastruktúrát építettek a második világháború után, addig ők 800 ezer betonbunkert. Ezért vannak most ott ahol. Megkérdezte továbbá azt is, hogy nem ciki nekünk Albániába jönni? - szinte szégyelte magát. Én meg előadtam, hogy Európában olyan szabadon motorozni a gyönyörű természeti értékek közt a számunkra mesés murvás utakon, nem lehetséges máshol csak itt. Ezért szeretjük az országukat és ezért járunk immár harmadik éve kalandozni hozzájuk - és még közel sem láttunk mindent.
A következő nap folytatódik a kaland. Az idő megjavul. Le fogunk menni egészen a Görög határig. Olyannyira, hogy görög térerővel tudunk hazatelefonálni aznap este. Ez a nap aszfaltos nagyrészt, de estére azért beteszünk lefekvés előtt még egy pár km terepet. Sarande közelében lemegyünk a tengerpartra egy hegyi ösvényen és megnézzük Ali Pasa kéglijét, ami ma már a trenger vesz körül.
A túra filmváltozata Józsi barátom szerint: www.youtube.com/watch