A hatodik nap volt talán a túra csúcspontja. Köszönhető ez annak, hogy reggel viszonylag korán el tudtunk indulni. Erre a napra csupa olyan útvonal jutott amit megterveztünk, de sajnos nem arra vitt a sors bennünket. Csak madj nem. Találkoztunk német BMW-sekkel B pont előtt elágazásnál, akik nem arra jöttek amerre mi. Ők északi irányba - Kukes felé mentek. Amerre ők mentek, arra zergetúra nem vezetett. Mi arra mentünk, amerre Misi garminja vitt, amerre a zergék járnak. B és C közt elképesztően rossz, keskeny és nagyon veszélyes szakaszra tévedtünk. És mikor végre már azt hittük "átjutunk" (hogy min azt nem tudom, csak egy lett volna a lényeg ne kellejen visszafordulni) akkor egy leszakadt híd és egy kb 100 méter széles folyó állta utunkat este 8 óra felé. Közvetlenül sötétedés előtt.
Na, de ne szaladjunk előre ennyire. Nézzük a napi eseményeket szép sorban.
A kemping terasza. Itt kajáltunk indulás előtt. Az emeleten apácák laknak. Már reggel 7 órakor kinyitották a templomot és elkezdték a reggeli imájukt. Mikor elindultunk épp akkor végeztek.
A pontban volt a templom. Északi irányba haladtunk, mire keleti irányba fordultunk az útviszonyok meghváltoztak és terep következett. Csak később tudtuk meg miért nem sikerült dél felöl a park bejártatot megtalálni. A nyugat - keleti irányú útat a völgy innenső oldalán volt. Ahhoz hogy a park bejártaához jussunk, át kellett volna jutni a völgyön. Az a havas szakasz a következő képen a park fennsiíkja. Oda kellett volna eljutnunk, annak a tövébe. Ezeket az arányokat jócskán alábecsültem. Azt hittem, hogy ez a nyugat - keleti szakasz a fennsík alatt van közvetlen. Nem ott volt.
Mire erre rájöttünk, már jócskán megkerültük az egész parkot és arra lettünk figyelmesek, hogy északi irányba haladunk.
Ez a szakasz is igazi túraendúrós paradicsom.
Az úton hol szemerkélt az eső, hol elált, de igazából nem volt probléma. Nem kellett esőruhát felvenni. Az eső sajnos olyan szakaszon esett, ahol az egyáltalán nem hiányzott. A B és C szakasz közt. Merdek és csúszós volt jó pár helyen. Egyik helyen vissza is keleltt fordulni.
Ez a görög teknős nem tudni hogyan került ide, ebbe a magasságba
B pont előtt találkoztunk a német BMW-kel. Ők úton mentek északi iránmyba Kukesbe. Mi zergcsapáson nyugat felé.
Ezen a zerge ösvényen jött szembe három nagyon-nagyon rossz kinézetű alak gyalogosan. Nagy hátizsákokkal. Szerintem valami rosszabn sántikáltak. Szerencsére nem kellett megállni, elmentünk mellettük.
A gyerekek mindig mindenhol körénkgyűltek és nagyon tolakodók voltak. Babrálni akartak a motorokon. Nyomkodni a GPS-t. Meghúzni a gázkart, stb... A végén már kezdett nagyon zavaró lenni.
C és D pont közt egy településre emlékszem, ahol is csak egy csacsival talákoztunk. A hátára volt felkötve egy eke. Szépen egyedül ment haza, kíséret nélkül. Gazdája gondolom a kocsmánál búcsuzott el tőle.
Egy kis szétmosott galvániszap. Sajnos ilyet is láttam. Többek közt ezt is lehordják a patakok a völgyekbe és amikor kristálytiszta patakokat látunk, lehet hogy tele van nikkellel, higannyal, vagy kadmiummal. Ezt is ki önthette ide? Működő iparterület nem volt a közelben.
Megint csak eltévedtünk. Józsi nagyon nézi a térképet a D pontban, mert a garmin nem jól tudta az utat. E irányába akartunk menni, hogy majd elérünk Shkoderba, ahol az éjszakát szerettük volna tölteni. Látszik is hogy túlhaladtunk Rubik irányába. Mikor D-be értünk és végre meg lett az E felé vezető út Misi hírtelen letért balra (G pont) . Azt mondta a garminja erre egy rövidebb utat jelez. És valóbanha megnézem ez tényleg rövidebb. Na de könyörgöm - este hat óra felé járt az idő és ma már bőven jártunk terepen. Nagyon nem tetszett az ötelet és jó pár perc zötykölődés alatt azon morfondíroztam visszafordulok. Nekem már szétrázta mára a hátsómat a mai útszakasz. Egyáltalán nem hiányzik a terep. Szetenék fürdeni és enni valami meleget egy üveg hideg sörrel.
Nem gondoltam volna, hogy H-nál egy kisebb patak részen kell átkelni. Ráadásul itt már annyira mélyen bejöttünk, hogy visszafordulni sem lett volna értelme. Itt át kell jutni ! Ott a híd jobbról - már ami megmaradt belőle. Most ez itt olyan könnyűnek látszik. Mélynek nem volt mély, de ahhoz elég mély, ha feldőlünk a motor vizet szív. Mit kezdünk itt kakaó színű vizes motorolajjal a blokkban? Ilyen gondolatok jártak fejemben miközben lesétáltam a partra. No persze a meder alján nagyon változatos méretű kövek voltak, amik a partról nem látszanak, de menet közben érezni, mikor 20-30 centikkel rakja az első és hátsó kereket hol balra, hol jobbra sors keze - átkelés közben. Miküzben azt hiszed ura vagy a helyzetnek.
Átjutottunk. Gond nélkül.
No de aztán jött a következő. Egy szakaszon a patak volt az út. I pontnál. Egyre kevesebb remény volt a visszafordulásra. Itt még fotók sem készültek, mert nem lehetett egykönnyen félreállni sem, nem hogy megfordulni.
Míg nem aztán eljött J pont. És az erősen hiányos híd.
Itt már tényleg fent volt a zabszem.
Misi ment át először. Elvégre az ő garminja után megyünk. 
Ő ismeri az utat. Olyan hirtele indult neki, hogy fotót nem is találtam. Remélem Józsinak videón meg van. Még az ő anyagát nem láttam.
Utána jöttem én. Ez a szakasz kb 100 méter széles volt és azt mondom könnyebb volt az elsőnél. Ennek az alja egyenletesebb volt, már ha egyáltalán beszélhetünk víz alatti útminőségről.
Józsi volt a harmadik. Perzse mindent filemztünk. Ő engem hátulról, én őt elölröl és oldalról, miután átjutottam.
Ez volt az a szakasz, ami a túra csúcspontjának volt nevezhető. Igaz a mondás - már megtanultam. Ha kalandot akarunk, le kell térni a járt útról és bel kell vágni az ismeretlenbe. Hát persze hogy örültem itt már, mikor átjutottuink, hogy Misi garminja rövidebb utat jelzett.
Innen nem messzire már megtaláltuk a vadonat új aszfaltutat ami Shkoderba vezetett. Prsze előtte megint rossza irányba mentünk egy darabik, de ez Albániában teljesen normális. A Hotel Bicajban szálltunk meg. A tulaj szintén motoros, de neki más műfajú a járgánya. Minden esetre az udavarban a gépek éjszakára biztonságban voltak.
