Kárpátalja 2013.május 20-26.

Kalandozás a keleti Kárpátokban Yoshi szervezésében.

  • Ukrán túra 2013. május 20.

     

    Még 2012. novemberében Yoshi cimbora a transalp.hu fórumán vetette fel az ötletet a Kárpátok bebarangolására Ukrajnában. Több hetes, talán hónapos lázas készülődés és még több türelmetlen és kíváncsi várakozás után indultunk el a túrára.

    A túra résztvevői:

    Yoshi, Jura,   Joseph B., Tamás, TomRed, Kari, Pinyó, Danyila, Maszi 

     

    Szöveg: Maszlavér Gábor (Maszi) és Ladányi Lajos (danyila)

    Fotó: Mindenki

     

  •  

    0. nap  

    Találkozások

    Május közepén egy vasárnap reggeli csodálatosan szikrázóan napos kora nyári időben izgatottan ültem fel a több napra elegendő élelemmel, a legváratlanabb eseményekre felkészített motoromra, és nekivágtam az egy hetes túrának.

    Budapestig egyedül húztam a gázt. A Kerepesi úti benzinkúton találkoztam Tamással és Tom Reddel.  Kalandra éhes hangulatban üdvözöltük egymást és meg se álltunk Gödöllőig, ahol Karival volt megbeszélve a találka. Egyre jobb volt hangulat, egyre jobban kezdtünk felpörögni a hét napos útra. Gyors tankolás és már négyen száguldottunk, átszelve kelet-Magyarországot egészen Tiszabecsig a magyar-ukrán határig. 

    Tiszabecsen Pinyó is csatlakozott, majd a házigazda, vendéglátónk, idegenvezetőnk, túraszervezőnk Yoshi is megérkezett, aki eljött elénk a magyar oldalra, hogy segítsen a határátkelés bürokráciájának lebonyolításában. Ekkor kezdődött a számunkra a még ismeretlen kalandos utazás.

    A határátkelés is már időutazásnak tűnt. Mint a nyolcvanas években. A bürokrácia semmit se változott azóta. Mivel nem volt nagy forgalom, nem sokat kellett várni az átlépésre, de az átléptetésünk eltartott fejenként vagy öt percig. Még szerencse hogy nem volt semmi probléma, mi lett volna ha lett volna J

    Beléptünk. A határátkelőtől kb. 50 méter az első kereszteződés. Odáig tökéletes magyar utakhoz hasonló útminőség. Dobtunk egy balost ráhajtottunk a Tisza hídjára és üdv. Kalandor!  

    Innentől az egész utazás egy NAGY OFF-ROAD J mint az ementáli, Transalpnak való!

    Este fele járt már az idő, épp kifogtuk a marhák hazavonulásának csúcsforgalmát.

    A határ menti falu főutcáján - ami szerencsére nem keskeny - alig tudtuk kikerülni az állatokat.  Ehhez hozzá kellet szoknunk, mert a későbbiekben mindennapos eseménnyé vált, de számunkra ritka élmény maradt a motoros marhahajcsárkodás J

    Nagyszőlősre érve Yoshi barátunk segített a pénzváltásban. Egy ismerőse az árfolyamtól alacsonyabb, úgymond barátibb áron váltott nekünk hrivnyát. Ott az út szélén ahol összefutottunk vele. Ez is egy érdekes élmény volt.

    A pénzváltás után irány a táborhely! A táborunk egy Tisza-parti evezőklub udvara volt. Ott már várt minket Yoshi helyi Transalpos barátja, Jura alias Gyuri Husztról, és a fórumon már ismerős Joseph B. alias Józsi, aki a Vajdaságból Temerinből érkezett és egyedül húzta az Africa gázkarját idáig. A bemutatkozás, üdvözlés és persze a helyi főzetek megízlelése közben, Yoshi felajánlotta a szaunázás lehetőségét egy közeli szállodában, de erre nemet kellett mondanunk. Már elég fáradtak voltunk az egész napos több száz kilométeres motorozás után, illetve az elfogyasztott pálinkára nem biztos, hogy jó hatással lett volna a forró szauna, így ezt sajna kihagytuk. Viszont mivel megviselt a hosszú utazás, megkérdeztük Yoshit a frissítő tisztálkodás lehetőségéről. A választól egy két cimborának ismét kalandos élményben lett része.

    A párbeszéd a következő volt:

    -         Yoshi,  hol tudnánk megmosakodni? Az épületben mosdó? Vagy az udvaron egy kerti csap is megteszi.

    -         Itt nincs víz, de van a táborhelytől kb 800 méterre egy forrás, vagy mellette a hotel ahol szaunázni is lehet.

    -         Az  messze van, közelebb valami patak?

    -         Itt a Tisza az út túloldalán a bokrok mögött, nincs 100 méterre.

    -         Köszi Yoshi az tökéletes! J

    Tusfürdő, törölköző, vetkőzés és irány a Tisza!

      

    Pinyó és Kari akkorát pancsolt, hogy kész szabad strandot csináltak a folyószakaszból. J

    Közben szólt valami zene is a bokrok mögül, a hangulat aéapján valami lagzi lehetett a közeli hotelben. Ezt meghallván Kari, szerintem egy szállóigévé váló megjegyzést tett. Megiszunk még egy pár pálinkát, bemarhulunk, azt átmegyünk a lagziba! J

    Valószínű, hogy végül csak azért nem mentünk át, mert hulla fáradtak voltunk.

    Miután visszaértünk a tisztálkodásból a vendéglátóink már tálalták a hihetetlenül finom bográcsgulyást.

    Annyira finom volt, hogy többen is dupláztunk belőle. Az est további részében, ismét végigkóstoltuk gyümölcsfőzeteinket, melyet a helyi sörrel öblítettünk. Nagyon finom volt, jobban is aludtunk tőle az éjjel. J

    A nulladik napról készült film: http://youtu.be/6e_d-IgSoz8

     

    1.      nap  Bemelegítés

    Kényelmes ébredés, csak semmi másnaposság J pakolás, sátorbontás, tea és kávé főzés, reggeli elfogyasztása, motorok felmálházása. Mivel minden este máshol terveztük a táborozást, ezért teljes menetfelszerelésben haladtunk a motorokkal, majdnem úgy mint a csiga, nem olyan tempóba csak úgy megpakolva. Szóval indulás a hegyeken keresztül arra a helyre ahol Yoshi megbeszélte Danyilával a találkozót. Totál nem tudta senki mire számítson.

    Még megálltunk a táborhely közelében a forrásnál, feltankoltuk a tegnap este kiürített sörösüvegeket friss forrásvízzel - nagyon finom volt - a motorokat is megtankoltuk a közeli benzinkúton a legdrágább kb. 295.- forintos benzinből és irány a hegyek!

    Keresztül mentünk egy-két falun, ami érdekes világot mutatott nekünk.

     

    Teljesen más minden, egy egész más világ. Az út egyre offosabbá vált, egyszer csak azt vettem észre, hogy bent vagyunk az erdőben, patak az út mellett, és egyre messzebb kerülünk a civilizációtól. Az erdei út egyre inkább dagonyásabb, meredekebb lett, egyre kalandosabb volt a haladás.

     

    Már-már alig haladtunk, mert egymásnak kellett segíteni, hol kitolni a motort a dagonyából, hol az eldőlt társainkat segítettük fel.

     

    Azt hittük, hogy ennyi, és ekkor megláttuk az egyik kanyar mögött azt a meredek nagyon csúszós, nyomvályús útnak sem nevezhető csapást, amin fel kellett jutnunk. Számokban kifejezve: kb. 150-200 m hosszú, szintkülönbség kb. 50 méter és 8 motorral kellett feljutni, ami sikerült kemény kettő és fél óra alatt!

     

    Elöl ketten húztuk kötéllel, hátul ketten tolták kézzel, plusz egy a motoron, aki rollerezett és húzta a gázt. Na, ezzel a technikával a 150-200 méteren kb. háromszor-négyszer álltunk meg pihenni, majd ki köptük a tüdőnket, de sikerült, feljutott mindenki!

    Ekkor mindannyian elgondolkodtunk, hogy ez még csak az első nap, és Yoshi azt mondta, hogy ez csak a bemelegítés. Mi lesz még ezek után?!

    Nem tudom mennyit mehettünk még ilyen nyomvályús, bakhátas dagonyán, de nagy nehezen felértünk a hegyhátra. Hurrá fent vagyunk, innen már csak lefele! Aha, de milyen úton… Meredek volt a javából, az agyagos dagonyát felváltotta a murvás sziklás tócsás sáros hegyi út, olyan élmény volt rajta lefele ereszkedni, hogy én is borultam egy látványosat. Pinyó meg is örökítette. J

    Ez a lejtős hegyi út egy Tisza-parti falucskába vitt minket valahol Huszt közelében. Innen már aszfaltozott úton haladtunk tovább addig a helyig ahol meg volt beszélve a találkozó Danyilával.

     

      

    Egy vendéglő, csodálatos környezetben csónakázó tó és gyönyörű kilátás. Lajos már ott volt. Az üdvözlése után „megtámadtuk” a vendéglőt. A nagy hegymászásban igen csak elfogyott az energia, és már rendesen elmúlt dél is. Éhségünk és szomjunk csillapítására Yoshi ajánlatára többen a helyi jellegzetes ételt és italt fogyasztottuk. Üdítő gyanánt alkoholmentes sört, nevezetesen kovászt ittunk. Levesnek Borscsot, második fogásnak saslikot salátával. Mit mondhatnék, nagyon ízletes volt.

    A lazítást követően célba vettük és útnak indultunk arra a helyre ahol az éjszakát eltöltjük. Az utunkba eső látnivalóknál megálltunk és Yoshi idegenvezetésével megtekintettük a helyi érdekességeket. Így került sor több forrás meglátogatására, és annak vizének megkóstolására, egy régi sóbánya megtekintésére, amit azért zártak be, mert üzemeltetése során nem szivattyúzták a vizet és beszakadt. Ahonnan mi láttuk a bánya maradványait lenyűgöző látvány volt.

    Egy hatalmas mély kráter, melynek alja egy tó volt, körülötte látszódott a sóréteg amit bányáztak, a tó vizén pedig a tárnákat tartó gerendák úszkáltak, de abból a magasságból ahonnan néztük apró gyufaszálnak látszódtak. Jártunk Európa közepén is, szó szerint.

    A román határ mellett a Tisza partján valahol Rahó közelében. Az út szélén két emlékmű is jelzi Európa mértani közepét. Érdekes érzés volt.

     

    A román határ mellett a Tisza partján valahol Rahó közelében. Az út szélén két emlékmű is jelzi Európa mértani közepét. Érdekes érzés volt.

    Nem messze ettől volt az a hely ahol a határőrök külön engedélyével lehetett csak belépni.

    Az ukrán bürokrácia maximális betartása mellett csak a már hónapokkal a túra előtt kért engedéllyel léphettünk a határsávba, mivel a határ közelében csak a helyi lakosok és az engedéllyel rendelkezők tartózkodhattak. A szálláshelyünket nem sokkal sötétedés előtt foglaltuk el letérve a főútról egy hegyi utacska szélén a patak partján.

    A szálláshelyünket nem sokkal sötétedés előtt foglaltuk el letérve a főútról egy hegyi utacska szélén a patak partján. 

    Ahogy felvertük a sátrat, vetkőzés, magunkhoz vettük a törölközőt, és irány a patak. A hosszú nap után hatalmas élmény volt a hegyi patak hűs vízében felfrissülni.

    Nem volt olyan hideg, csak annyira, hogy a lában enyhén lezsibbadt, 10 foknál biztos nem volt melegebb. J  A kellemes felfrissülés után tábortűz, vacsora az otthonról hozott konzervekből és elkerült Gyuri csomagjából egy kis bogrács is. Kérdezte, ki kér teát? Többen is jelentkeztünk szívesen teázunk, és hoztuk az otthonról hozott filtereket. Gyuri ekkor szigorúan kijelentette, hogy a filterre egyáltalán nincs szükség, a korábban a forrásnál feltankolt vizet felforralta a tábortűznél, a táborhely körül lévő növényekből összegyűjtött egy csokorral, menta, fenyő, csalán… és még ki tudja miből, egy olyan hihetetlenül finom teát készített, hogy mindenféle ízesítés, citrom, cukor, méz nélkül, még soha ilyen ízletes teát nem ittam. Mennyei volt!

     

    A teázás után lassacskán mindenki nyugovóra tér. Én személy szerint kíváncsian aludtam el az eltelt nap élményeiből kiindulva a következő nap kihívásaira gondolva.

     

    Az első napról készült film:  http://youtu.be/o1mQ2tF4qhU

    Útvonal, adatok  és képek: http://www.sports-tracker.com/#/workout/maszi/5s43sosuck4899p3

     

    2.      nap   A Dragobrat meghódítása 

    Ismét csodálatos napos időre ébredtünk. A már mindennapi szokássá vált teendők, összecsomagolás, sátorbontás, felcuccolás a motorra, reggeli, majd indulás.

    Azon az úton, amin eddig jöttünk lentről a völgyből, indultunk tovább neki a hegynek végig a patak mentén.

     

     

    Az út egyre sziklásabb, meredekebb, az út mellett a patak egyre vadabb, a táj egyre szebb lett. Egyre feljebb jutottunk, a hatalmas fenyőfák egyre kisebb növésűek lettek, a patak is eltűnt mellőlünk, egyszer csak egy síparadicsom kellős közepén találtuk magunkat. Egy rettenetesen meredek úton feljutottunk a házak, erdők fölé, már csak csupasz hegyek, alpesi rét, foltokban hó és csodálatos kilátás.

     

     

     

    Ez a szebbik része. A nehéz része, hogy ennél a meredek útnál még meredekebb út volt előttünk, és Yoshi csak annyit mondott, hogy oda megyünk, majd felmutatott a hegygerincre ahova a sífelvonók vezettek. Semmi kanyar, semmi szerpentin, csak egy egyenes valami, valami nyom, egyenesen a hegy tetejére, murvás, sziklás, vízmosásos, útnak nem nevezhető valami.

    Na, akkor hajrá! Nagygáz és vegyünk lendületet! Az előző napi hegymászós dagonyázás után nem kicsit tartottam a váratlan akadálytól, de meglepően könnyedén feljutottam. Én. A többiek, nem mindenki, de jó páran keményen megküzdöttek a szintkülönbséggel. Volt borulás rendesen, kellett a segítség egymásnak. Közben, ha már itt vagyunk kihasználtuk a maradék havat és Karival csúszkáltunk egy jót a hegyoldalon. Ekkor még nem tudtuk mi vár ránk.

    A hegy tetején a sífelvonónál egy teljesen más időjárás fogadott minket. A levegő erősen lehűlt és szokatlan erős hideg szél fújt. Nem nagyon törődtünk vele, mert a minden irányban csodálatos kilátás teljesen lenyűgözött minket.

      

     

    Kb. 5 km-re volt egy tó, egy tengerszem, ez volt az aznapi úti cél. Végig a hegygerinc mellett mentünk szűk nyomvályús hegyi utacskán, szerencsére nem volt sziklás, csak sima földút.

     

    Ezt azért jegyzem meg, mert később jelentősége lesz, ahogy az időjárásnak is.

    Szép lassan haladtunk az úton, ami több helyen is szétágazott. Nem nagyon tudtuk hol vagyunk, melyik a helyes út, mi csak Yoshit követtük. Az időjárás egyre rosszabb lett, helyenként a hegycsúcsok eltűntek a felhőben, a szél nem csillapodott, egyre több esőcseppet láttam a plexin. Az út földes nyomvályúját egyre több szikla tarkította, többször hatalmas tócsán és hókupacon kellett átmenni. Egyre kalandosabbá vált az út, majd megállt a sor eleje. Fura volt, hogy mindenki, aki előttem haladt leszállt a motorról előresétált és csak néztek előre, de nem lehetett hátulról látni, hogy mit, mert az  út eltűnt a domb mögött. Leszálltam, én is és előresétáltam. Yoshi lement egy irdatlan meredek lejtőn, aminek az alján egy akkora hókupac volt, hogy elakadt a motorral, tengelyig süllyedt, a hasán támaszkodott a motor. Némi segítséggel kijutott a hó fogságából, nem volt nehéz, mert nagyon meredek volt az út. Még jó hogy megkérdeztük, mert így derült ki, hogy erre jövünk vissza is. Ez volt az a hely ahonnan gyalog mentünk tovább. A tó kb. 200 méterre volt két kisebb domb mögött, mondjuk gyalog elég nagynak tűntek azok a dombok. Rendesen elfáradtam mire odaértem, de megérte. A tó közvetlen a hegygerinc mellett volt egy kis medencében. Hihetetlenül szép volt! A partja nagyon meredek volt, a széle még be volt fagyva, így nem mentünk közvetlen közel. Azért pár fotót készítettünk. J

     

    Közben a közeli hegygerinc eltűnt a felhőben, szó szerint a felhő átbukott a gerincen, majd lassan a tó túlpartja is felhőbe borult. Egyre rosszabbá vált az időjárás, de gyönyörű jelenség volt. Visszafele vettük az irányt. Elértük a motorjainkat, és mivel Yoshi motorral ment a tóhoz, át kellett segíteni a hókupacon és feltolni azon az irdatlan meredek emelkedőn. Ahogy Kari többször is említette a túra során, olyan dejavu érzés volt, szerencsére kötél nélkül feltornáztuk a motort. Indulás vissza ugyanazon az úton, amin jöttünk.

    Nem sokkal azután hogy elindultunk egy olyan tragikus esemény történt, amitől minden túra során a legjobban tartunk. Első pillanatra nem tűnt komolynak, egy eldőlés volt olyan, mint a többi az elmúlt napokban, csak annyi volt a különbség, hogy ez nagyon rosszul sikerült. Danyila barátunk valami oknál fogva elvesztette az egyensúlyt és szinte álló helyzetben eldőlt a motorjával, Viszont a dőlés pillanatában a bal lába megakadt a sziklába és beszorult a motor alá, ő pedig az dőlés lendülete miatt tovább fordult. Rohantunk segíteni, ahogy mindig is tettük. Leemeltük róla a motort, és ekkor láttuk, hogy a bal lábfeje 180 fokban ki van fordulva és hátrafele áll. Mire felfogtuk, hogy mi is történt már tekerte is vissza a helyére. Tudtuk, hogy nagy a baj és éreztük, hogy innentől kezdve egész más lesz minden. Ha tovább megyünk, akkor nélküle, mert ő így nem tudja a túrát tovább folytatni. Ami nehezítette a probléma megoldását és a mentést, hogy 1700 méter magasan voltunk és a legközelebbi lakott település ahonnan segítséget kérhetünk több km-re volt. Nem haboztunk sokat, gyorsan kellett cselekedni, mert az időjárás is egyre rosszabb volt. Yoshi előre ment segítséget kérni, mi addig Lajost elsősegélyben részesítettük. Egy háromlábú kempingszékkel és szigetelőszalaggal sínbe raktuk és rögzítettük a lábát, mert igen csak lifegett. Nem sokkal később érkezett egy terepjáró, Yoshival az anyósülésen. A kb. 5 km-re lévő síparadicsomtól kaptuk a segítséget, egy ott dolgozó munkás jött a terepjárójával. Lajost besegítettük a hátsó ülésre és már indult is vele a legközelebbi kórházba. Mivel Yoshi ott hagyta a motorját ahonnan a terepjáróval jöttek, így ő követte a Lajos motorjával a terepjárót. Hihetetlen gyors és rugalmas szervezés volt. Mire mi elindultunk ők már messze jártak.

    Az út során az eső egyre jobban esett, a szél egyre jobban fújt, az út egyre nyálkásabb lett, a csapat pedig egyre inkább szétszakadt. Ekkor ismét történt egy olyan dolog, amire soha nem gondoltam, hogy megtörténhet velünk. Elakadtunk a felhőben. Az út előttünk három felé ágazott, de nem tudtuk melyik hova vezet. Mindhárom irányban 20-30 méter után eltűnt az út a felhőben. Yoshi, Danyila jóval előttünk, mi Tamással ketten haladtunk együtt, én elöl ő közvetlen mögöttem, a többiek pedig nem tudni hány méterrel mögöttünk. Az eső teljesen elverte Yoshiék nyomait, szinte állt a víz a sáros nyomvályús úton, ami pár órával ezelőtt sima földút volt. Úgy csúszott mintha olajjal locsolták volna fel.

     

     

    A három út közül találtam az egyiken egy frissnek látszó nyomot. Elindultunk rajta, de mielőtt nagyon messzire mentünk volna a kereszteződéstől megálltunk, hogy a többiek észre vegyenek, nehogy másik úton menjenek tovább. Hamarosan jöttek is, láttuk a fényszóróikat. Elindultunk. Kb. 200 métert mehettünk, amikor kicsúszott alólam a motor. Felállítottam. Ahogy Tamás utolért megállt, volna, de eldőlt ő is, és egyedül nem tudta felállítani. Én viszont nem tudtam leszállni, nagy nehezen sikerült letámasztanom, és rohantam felsegíteni. Szerencsére nem volt sérülés. Ekkor vettük észre, hogy a többiek nem jönnek. Vártunk. Még mindig nem jönnek. Egyszer csak a völgy felől valaki kiabálását halljuk, de nem lehetett tisztán érteni, mert nagyon erős volt a szél. Mondom Tamásnak, hogy a többiek a másik úton mentek tovább, lent vannak a völgyben. Elbizonytalanodtunk. Lehet mi mentünk rossz irányba? Elindultam gyalog a hang után, nagyon meredek volt a hegyoldal. Kb. 30 métert mehettem lefelé, Tamás és a motorom kezdett eltűnni a felhőben. Nem mertem tovább menni, attól tartottam, hogy a csupasz hegyen nem találok vissza. Visszafordultam. Mondom Tamásnak menjünk vissza a kereszteződésig nézzük meg merre mentek a többiek és keressük meg őket. Tamás nem szólt semmit csak nézett rám, az arcán valami megfogalmazhatatlan tekintet látszódott. Majd megszólalt. Forduljunk meg? Itt? Biztos? Nem lehet, hogy mi megyünk a jó úton? Itt meg se tudunk fordulni! Nagyon szűk volt az út nagyon nyomvályús, nagyon csúszott és még a tetejébe lejtett is rendesen. Nagy nehezen egyenként megfordítottuk a motorokat (eldőlés nélkül). Elindultunk vissza. Nagyon lassan, szinte alig tudtunk elindulni felfele annyira csúszott. Lassan visszaértünk a hegygerincre a kereszteződéshez. Ott voltak a többiek. Ott álltak. Odamentem Karihoz.

    - Hol voltatok?

    - Lementünk a másik úton, de rájöttünk, hogy rossz irányba mentünk és visszajöttünk, nemrég értünk mi is ide.

    - Nem láttatok minket, hisz megvártunk, láttuk, a fényszórókat.

    - Nem.

    Feltételezhetően ők már nem láthatták a helyzetjelzőt, így kerülhettük el egymást. Mindezt úgy mondtuk egymásnak, hogy kb. fél méterre voltunk egymástól, és üvöltve is alig értettük egymás szavát olyan orkán erejű szél fújt. A plexit se lehetett nagyon felnyitni, majd ki verte az eső a szemem. Kb. olyan érzés volt, mint esőben plexi nélkül 100-al motorozni.

    Megkerestem Gyurit a felhőben. A túra során mindig ő volt a záró motoros, most is a sor végén volt. Megkérdeztem, hogy merre kell menni, csak annyit tudott mondani, nem tudja. Kérdezetem, hogy hol lehetünk, arra is csak nem tudom volt a válasz, és láttam az arcán a kétségbe esést, a kilátástalanságot.

    Hihetetlen pillanatok voltak. Senki nem tudta hol vagyunk. A tájékozódás lehetetlen volt. Ráadásul mozogni is alig tudtunk a motorokkal. Szinte teljesen tehetetlenek voltunk. Ekkor jött Tamás ötlete, hogy nézzem meg a telefonomon a trackert, hisz az reggel óta be van kapcsolva. Előbányásztam a tanktáska mélyéről, ekkor láttam, hogy Yoshi már kétszer keresett, de nem tudtam volna beszélni vele az iszonyatos szél miatt. Viszont jó hír, hogy a tracker szerint mi nem tértünk le arról az útról, amin jöttünk. Mi mentünk a jó irányba! J Akkor indulás! Abban a pillanatban kitisztult a levegő, a felhő egy pillanat alatt eltűnt és megláttuk a sífelvonót. Kb. 500 méterre volt tőlünk!

    Így utólag, belegondolva, hogy mi lett volna ha…, ha nem megyünk vissza Tamással és nem találjuk meg a többieket, ha nem tisztul ki az ég, és ki tudja meddig ott veszteglünk, és még sorolhatnám. Egy biztos nagyon húzós pillanatok voltak.

    Elindultunk. Ez az 500 méter kb. 1 órás út volt. TomRed,  Józsi az Africával, talán még Gyuri is eldőlt, lehet, hogy többször is. Nagyon nehéz terep volt, de legyőztük és elértük a felvonót, azt a helyet, ahova jó időben alig tudtunk felmenni. Bele se mertünk gondolni, hogy fogunk lemenni. Yoshi, ismét hívott. Elbújtam a felvonó épületének szélárnyékába. Sikerült beszélni vele. Lent volt a sípálya alján, azt mondta nem veszélyes a lejtő, na de ő még az eső előtt lement! Nekibátorkodtunk. Egyenként, lassan, elindultunk. Hihetetlen, de mindenki borulás nélkül leért! J A sípályák alján, ahonnan a felvonók indulnak volt egy büfé. Yoshi előkerítette a büfést, aki szemrebbenés nélkül mindenkit meghívott egy forró teára, és egy fillért, akarom mondani kopejkát nem volt hajlandó fogadni. Örök hála neki a teáért. A teázás közben mindenki arcán sugárzott a kimerültség, a történtek sokkoló hatása.

       

    Ki merem jelenteni ez egy igazi túlélő kaland volt. Hogy Danyilát idézzem: „ Nincs vészhelyzet csak különböző szintű kaland.”  Hát ez nagyon magas szintű volt!

    A további utunkat, ami egészen az előző napi táborhelyig tartott, szinte végig leállított motorral tettem meg. Szép csendesen ereszkedtünk a völgy fele, mindenkin érződött a fáradság, a nap eseményeinek hatása. Miután visszaértünk a táborhelyre, ahol érdekes módon a reggelhez képest semmit nem változott az időjárás, melegen sütött a nap, porszáraz út, kellemes kora nyári idő volt.

     

     

    Kiteregettünk a rommá ázott ruháinkat, csizmáinkat – Karinak olyan jól sikerült a szárítás, hogy este a tábortűz kilyukasztotta a csízmáját -.  Ismét sátrat vertünk. Gyűjtöttünk tűzifát a tábortűzhöz, természetesen megfürödtünk a patakban, majd Yoshi, Tamás és én elindultunk Rahóba a kórházba Danyilához. Vittünk neki minden olyan dolgot, amit a korházba kerülésekor nem tudott magával vinni. Ezek közül a kaja volt a legfontosabb, mert szinte egész nap alig evett valamit. A kórháztól nem messze vettünk neki egy nagy pizzát, szegény Lajos annyira éhes volt, hogy pillanatok alatt felfalta. A kórházi körülményeiről sok jót nem tudok elmondani, a legfontosabb és jó hír, hogy kezelték a sérült lábát és a körülményekhez képest jól érzi magát. Megbeszéltük hazajutásának lehetőségeit, amit Yoshi nagyon profin meg is szervezett, ezután reményekkel tele elbúcsúztunk és visszamentünk a táborba. A vacsora közben megosztottuk a többiekkel a látogatás során megtudottakat, kicsit elmélkedtünk a nap eseményeiről, majd nyugovóra tértünk.

    Film: http://youtu.be/pguQLPPTxa8

    Útvonal, adatok és képek: http://www.sports-tracker.com/#/workout/maszi/9mgls2a680kkqs2l

     

     

    3.      nap  A radarállomás

    Még sötét éjszaka volt, amikor arra ébredetem, hogy a sátrat az eső kopogtatja. Nyugodtan és kitartóan esett, érezhető volt, hogy egyhamar nem fog elállni. Reggel a szokásos tennivalók mellett Danyila motorját és csomagjait beraktuk egy furgonba, amit Yoshi még az előző nap szervezett. Ez a furgon Rahóban a kórházban felvette Lajost is és onnan egy sokkal biztonságosabb helyre szállította. Közben a reggeli tennivalónkat az el nem álló eső nehezítette. Miután mindenki útra kész lett Délnek vettük az irányt, egészen a román határig. Az út jó részét „aszfalton” tettük meg, legalább is a térképen annak volt jelölve. Átkeltünk egy hágón is aminek a tetején az esőt oly szorgalmasan adó felhők közé értünk. A hágón szinte a semmi közepén volt egy kis faház ahol megálltunk. Szatócsboltként üzemelt. Yoshi megérdeklődte, hogy friss főtt étellel is tudnak szolgálni, így leparkoltunk. Az a kis faház belülről felért egy szupermarkettel és egy mekivel. Mit meki, olyan kiszolgálásban volt részünk… A bolt eladója egy idős néni volt. A kis faház első fele volt az eladó rész rengeteg inycsiklandó portékával, szinte mindent lehetett kapni.

     

    Mögötte egy függönnyel elválasztva az akkor éppen számunkra fenntartott vendéglátó rész egy hosszú asztallal, mellette pedig egy paravánnal elválasztva a konyha rész falba épített  sparheltel. A néni megkérdezte, hogy mit kérünk. Nekünk mindegy volt, leves másodikkal tökéletesen megfelelt. Ritka élmény volt, ahogy bekéretszkedtünk a kulisszák mögötti konyhába, és a sparhelt melegénél az elázott ruháinkat száríthattuk, miközben a néni mellettünk készítette az ebédünket.

     

    Ott szeletelte fel a friss zöldségeket, közben megkérdezte, hogy mit kérünk a salátába, és amit mondtunk azt rakott bele, igazi látványkonyha volt, semmiben nem volt hiány. A poén az egészben, hogy a hozzávalókat nem a fagyasztóból vette elő és nem a mikróban rottyantotta meg, hanem a kis bolt polcairól levette a friss zöldségeket, a hűtőből kivette a füstölt húsokat, és abból készítette el a sparhelton. Közben, ha valaki bejött a boltba mosolyogva kiszolgálta. Látszódott rajta az őszinte jókedv. Nagyon családias és barátságos volt minden, mint gyerekkoromban a nagymamánál. Amíg pihentünk és élveztük a hangulatos társaságot elkészült az ebéd.

    A leves természetesen borscs volt. A második pedig nálunk parasztreggelinek becézik, sült sonka, sült kolbász, sült krumpli, meg még biztos volt más is benne, ja és sült tojás egy tálon kellemesen megfűszerezve, hozzá pedig a friss vegyes saláta. Mennyeien finom fenséges ebéd volt!

    A végén pedig forró tea a hegyekről gyűjtött teafűből. A déli pihenő közben a térképet böngészve egyeztettünk az úti célról és a további útvonalról. Miután megpihentünk, megszárítkoztunk, jól laktunk, kifizettük a vendéglátást. Az árakról röviden annyit, hogy ez a fenséges ebéd borravalóval együtt mindössze 800.- forintnak megfelelő hrivnyába került, és mivel nem tudtam ellenállni az ott árult portékáknak, vásároltam helyi teafüvet és fonott füstölt sajtot. Érdekessége még a vásárlásnak, hogy nem volt úgy apróm, hogy pontosan annyit tudjon visszaadni amennyibe került a finomság, és nem volt hajlandó elfogadni borravalót sem, viszont a pulton volt egy hatalmas tál tele cukorkával. Belemarkolt és visszajáróként azt adta. J

    Miután mindenki bevásárolt folytattuk tovább utunkat.

    Egy két nagyobb város, majd egyre kisebb faluk, egyre Transalposabb utak, közben TomRednek egy hátsó defekt. Egy gyorsszerviz az út szélén. Az egyik motor ülése alól egy kerékanyakulcs, a másikból gumiszerelő készlet, a harmadikból kompresszor. Kb 10 perc és már indultunk is tovább.

     Majd ismét egy sorompó. Ellenőrzőpont. A határőrök egyeztették adatainkat és mehettünk is tovább, itt már a környéken is látható volt, hogy egyre ritkábban látogatott részekre értünk.

    Pár kilométer és elértünk a román ukrán határt. Tiszta vasfüggöny. A határvonal egy patak volt, ez abból látszódott, hogy a patak egyik oldalán román a másik oldalán ukrán nemzeti színű határkövek voltak. A patak mellett közvetlen pedig egy a régi magyar osztrák határról ismert szögesdrótkerítés húzódott. Mi pedig közvetlen a kerítés mellett vezető úton haladtunk, legalább 20 kilométeren keresztül. Az út egy idő után eltávolodott a pataktól és a kerítéstől, majd egyre magasabb hegyekre vezetett. Település, ember, civilizáció… ilyeneknek semmi nyoma. Jó pár patakon és vízfolyáson keltünk át, az út egyre meredekebb, egyre sziklásabb lett. Szerencsére ennek köszönhetően egyre kevesebb volt a sár, ja és az eső is alább hagyott. Mire felértünk a hegygerincre még a nap is kisütött. Az út során egész jól haladtunk, egy két eldőléstől és egyéb útakadályon való átvergődéstől eltekintve, érezhető volt a társaságon, hogy belejött a ritmusba és már-már egészen könnyedén kezeltük a motorokat ezeken a meglehetősen offos utakon.

      

      

    A hegygerincen ismét a törpefenyő, helyenként alpesi rét és csodálatos kilátás fogadott. Nem sokkal ezután el is értük a kitűzött célt. Egy volt szovjet radarállomást, kb. 1600 méter tengerszintfeletti magasságban. Hihetetlen hatalmas építmények egy olyan kietlen helyen… 

    Monumentális volt, ahogy ott magasodtak a hegy tetején. A kilátás pedig nagyon pazar volt. A radarállomás közvetlen közelében marhatenyésztők éltek rengeteg marhával. A hatalmas építmények pedig ebből kifolyólag nagyon hasznos funkciót láttak el, istállónak használták a helyiek, és a legnagyobb hangárban még maga a radar is benn volt.

      

    Természetesen katonai személyzet és egyéb katonai vagy harci eszközt már egyáltalán nem láttunk, csak a kipucolt épületek, hatalmas acél ajtókkal és lepusztult falakkal.

    Ugyan kivételesen az eső nem esett, viszont az időjárás igencsak barátságtalan volt, erős hideg szél fújt, illetve Yoshi valahogy nem tudott szót érteni a helyi marhakezelő személyzettel az erős alkoholos befolyásoltságuk miatt, ezért olyan döntés született, hogy lemegyünk a völgybe és keresünk egy barátságosabb szálláshelyet. Még messze volt a naplemente, késő délután kora este lehetett. Yoshi átböngészte a GPS-t majd közölte, hogy innen nem messze van egy kis település kb. 5 kilométer, de siessünk, hogy még világosba leérjünk. Na, ekkor már gyanús volt, vajon mi vár ránk. Elindultunk. Ahogy beértünk az erdőbe a korábbi napokhoz hasonló, már megszokottá tehető kegyetlen meredek, iszonyatosan csúszós sáros úton megindultunk lefelé.

     

      

    Helyenként akkora tócsákkal, hogy azt se tudtuk, hogy keljünk át rajta. Ezt a laza 5 kilóméterecskét laza másfél óra alatt teljesítettük. Kiértünk az erdőből már lankásabb réten ereszkedtünk egészen a völgy aljáig, ahol civilizáció nyomai voltak. A széles réttel és legelőkkel borított völgyben aranyos kis faházak közé értünk ahol két kis patak is csörgedezett.

     

    Azonban sehol egy lélek. A házak olyanok voltak, mintha évek óta nem lakná senki. Megálltunk. Mivel TomRed, Józsi és Gyuri még fent voltak valahol az erdőben, alkalmas volt a hely, hogy itt várjuk meg őket. Eközben Yoshi gyalog visszaindult értük segíteni. Az idő egész barátságos volt. Az eső se esett, a szél se fújt, így a várakozást a fáradságot enyhítő lazaságban a fűre heveredve töltöttük el. Már kezdett sötétedni, de a többieket még nem jöttek, pedig a réten keresztül elláttunk a kb. egy kilométerre lévő erdő széléig ahonnan jöttünk. Fáradt volt a hangulat, fekszünk a füvön élvezzük a nyugalmat és a tájat, ekkor Kari halkan ismét egy groteszk megjegyzést tett. „Valahogy megint olyan kilátástalannak tűnik az éjszaka, olyan dejavu érzésem van.” Már kínunkban röhögtünk, de valahogy mindannyiunkat feldobott ez a hangulat. Hamisíthatatlan Adventures! J

    Egyszer csak megpillantottuk a lámpák fényeit az erdő szélén, pár perc múlva megérkeztek a többiek is. Hurrá! Mindenki egyben egészségben leért a hegyről! Már csak szállást kell találni éjszakára. A völgy túloldalán volt egy két olyan házikó amiből lámpafénye világított. Yoshi kitalálta, hogy előre megy és intéz valami szállást, addig maradjunk itt. Rövid időn belül jött is vissza egy utassal. Egy helyi srác volt,

    aki teljesen önzetlenül megengedte, hogy az egyik faházba meghúzzuk magunkat az éjjel. Hihetetlen kedves volt és még választhattunk is a házak közül. A sejtésünk beigazolódott. Régóta lakatlan házak voltak. Az egyik valaha lakott házikóban egy nagy beépített sparhelt, két ágy, konyhaasztal, szinte összkomfort!

    Jelenleg motorműhelynek volt használva. Volt benn egy Verhovinyához hasonló kis motorocska. Na, azt kivittük az udvarra, és már költözhettünk is be, és hogy kihasználjuk a házban lévő lehetőségeket megmutatta a fáskamrát is tele tüzelővel, fejszével, így meleget is tudtunk varázsolni a házikóba. Ahogy már korábban is megtapasztaltuk ez az ember sem volt hajlandó elfogadni semmit a szolgáltatásaiért. Még szerencse, hogy találtam a motor mélyén jó kis hazai pálinkát. Na, annak már nem állt ellent, krákogva, de megelégedve köszönte a főzetet. Mivel többen voltunk mint ahányan kényelmesen elférnénk a házikóba, Kari Tamás és én úgy döntöttünk, hogy az udvaron sátrazunk.

    Mire lepakoltuk a motorokat felállítottuk a sátrakat, beköltöztünk a házba, megmosakodtunk a patakba, teljesen sötét lett. Addigra a sparhelt is bemelegedett.

    Teleraktuk az út során elázott csizmákkal, ruhákkal, majd körbeültük az asztalt, és mindenki kirakta a még meglévő kajáját.

    Sonka, kolbász, szalonna, hagyma… és egy nagy közös vacsorázást csaptunk. Megfogalmazhatatlan élmény volt az a hangulat! Az este folyamán Gyuri kihasználta a luxust. A házban talált horganyzott vödörben hozott a patakból vizet, zárójelben megjegyzem ismét jó volt a patakban mosakodni J, szóval Gyuri a sparhelton melegített egy vödör vizet, kivitte az udvarra, levetkőzött, és úri ember módjára meleg vízben megfürdött. J

    A kilátástalannak tűnő estéből felejthetetlen élményű kaland lett. Jóllakottan, megmelegedve, megtisztulva mindenki biztonságban nyugovóra tért.

    Útvonal, adatok és képek: http://www.sports-tracker.com/#/workout/maszi/fcth6280t3tma7pn

     

Statisztika

50030 hozzászólás, 232 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Vezetéstechnika

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.