2. nap kicsit másképp

Túra rövidítés kórházi kitérővel.

  • Danyila (tor)túrája

     A műtét utáni egyik felvétel. Nem csak a szárkapocs csont, de a sípcsont el van törve. Alulról a második csavarnál. De szinte semmi nem látszik, mert nagyo jól helyre van rakva. A szárkapocs csont a kihagyott csavar helyén van törve 1óra-7óra irányban

  •  

    A következő írás nem általánosít, inkább csak elgondolkodtatásra sarkall. Azért, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy kedvezőtlen esetben mire számíthat. A dolgok nagyon hamar tudnak, nagyon rossz irányba fordulni. Én nem minősítem a saját esetemet, ezt majd mindenki saját maga fogja megtenni. 

      A történet idén május 17-én kezdődött, amikor is a 20-án induló ukrajnai túrára utasbiztosítást szerettem volna kötni. El is ballagtam a közeli Postára, ahol készségesen álltak a rendelkezésemre. Három biztosítás volt. Abban különböztek, hogy eltérő összeghatárokban határozta meg az esetleges külföldön történő baleset esetén a szolgáltatásokat. Én azt választottam, ami középen volt. Amiben 11 millió Ft-os külföldi kórházi költséget állnak, ha bajba kerülök. 11 millió Ft-ból még a haldoklót is fel lehet éleszteni, kedvező esetben :-). Az olcsóbb 3 milliós volt, a drágább 20 milliós - ezt csak úgy megjegyzésképp. 7 napra kötöttem. Belevettem az oda és a visszautazás napjait is. 3780 Ft-ot fizettem. Nem nevezhető költséges huncutságnak egyáltalán, a túra összköltségéhez viszonyítva. 

    20-án aztán el is indultam Ukrajnába. A társaim még előző nap kiutaztak, de én csak 20-án tudtam hozzájuk csatlakozni. Egyedül utaztam a találkozási ponthoz. Hétfőn este már együtt sátoroztunk és készültünk a másnapi túrára. 21-én aztán elindultunk fel a hegyekbe. Murvás, itt-ott sáros utakon, teljes menetfelszereléssel (sátor, hálózsák,matrac,konyha, ruházat két hengerzsákban magam mögé pakolva). 
    Egy kb 40 km-re levő 1700 magasan levő tengerszemhez indultunk. Ide egyébként rendes út vezet, ahol terepjáróval simán el lehet jutni. El lehet jutni motorral is – mint azt a példa mutatja. Gyönyörű helyeken mentünk.

    Józsi és Jura a túravezetők. Nekik köszönhetem, hogy a hegyről lejutottam. Háttérben a tengerszem. 

    Itt még épen. 20 perc múlva már nem tudtam lábra állni. 
    Jobbr az a fekete a motorom a két hengerzsákkal. 
    Út közben voltak dőlések (nem csak nekem), de ezek símén beleférnek egy ilyen túrába. Visszafelé kezdődtek a gondok, amikor is alig pár száz méter után megcsúsztam. Eldőltem. Földre estem, a motorom rádőlt a lábamra. Leszorította lapjára a bokámat én meg az esés lendületével továbbperdültem. Kicsavarodott a bokám. Úgy hogy miután a társaim levették rólam a gépet, a lábfejemet hátrafelé láttam kitekeredve. Reflex szerűen azonnal a helyes irányba fordítottam és leraktam a földre. Egy quechua túrabakancs volt a lábamon. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ha croscsizma van rajtam, akkor valószínű a bokám megússza. Viszont akkor jó eséllyel a térdem törik ki. Sehogy sem jó. Ez a fajta borulás, amire nem lehet igazán felkészülni, mert nagyon sanszos a súlyos sérülés az ilyen csavarodásos eséseknél. Volt nekem mindenféle protektorom a ruhámban. Talán ennek is köszönhető, hogy a bokámon kívül semmi bajom nem lett. Még csak enyhe karcolások és zúzódások sem. Ráadásul percekkel előtte vettem fel az esőruhámat. A bakancsomon és a bokámon egy honvédségi vastag bőr kamásli is volt, térdemnél a nadrágban protektor. Esélyem sem volt arra hogy kiderüljön, milyen jellegű a törés, annyira be voltam öltözve. Akkor még nem tudtam nyílt vagy zárt a törés van a bakancsomban. 
    A baleset után az ukrán-magyar túravezetőnk Józsi visszament a faluba a saját motorjával. Egy Jeep Cherokeeval tért vissza. A motorját hátrahagyta a faluban. Közben a lábam sínbe tettük. Egy háromlábú összecsukható kempingszéket szikszalagoztunk a bokámhoz. 
    E nélkül eléggé lengett. A terepjáróval leértünk Yasinya nevű településre. Ahol is egy orvosi rendelő van. Itt készült röntgen felvétel. 25 Hrivnyát kellett érte fizessek. (kb 30-al kell szorozni, hogy Ft-ra váltsuk). Közölték velem, hogy ezzel ott nem tudnak mit kezdeni. Át kell szállítsanak Rahóba, a legközelebbi kórházba. Ez kb 31 km. A mentőautós szállításért 100 Hrivnyát kellett adjak a sofőrnek. Beültettek egy UAZ mentőautóba az egyik oldalra. A hordágyas középső részre egy haldokló beteget fektettek. A másik oldalon meg a jajveszékelő, síró három rokon ült. Miután elhelyezkedtünk kimentünk a benzinkútra tankolni. A mentős azt a 100-ast tankolta el amit adtam neki. A haldokló 100-asával nem tudom mi lett, de az nem került a tankba. Egész úton azon remegtem, hogy az a keskeny fapriccsről ne csússzak le a haldoklóra. Azonnal meghalt volna, ha rázuhanok a 100 kilós sáros súlyommal az ő 50 kilós testére. Yasinyáról Rahóba kb. 1 óra alatt értünk át. Köszönhetően a minden képzeletet alulmúló közút minőségének. A tepsi méretűtől az ebédlő asztal méretű kátyúkkal szabdalt út ennél nagyobb sebességet nem tett lehetővé. 
    A Rahói Kórházba érve. Egy szőrős deszka borítású kerekes asztalra raktak. Majd betoltak a vizsgálóba. Levették azt a felfújható csizmát a lábamról amit induláskor a mentős tett a bokámra. Tolmácsot hoztak. Egy professzor kinézetű ember, a hozott röntgen kép alapján elmondta, hogy ez nem maradhat így. Ezt meg kell műteni. Én hálásan megköszöntem a lehetőséget. A tolmácson keresztül tudattam vele, hogy a műtétet Magyarországon szeretném. Kértem, hogy hozzanak szállítható állapotba. Említettem, hogy van utasbiztosításom. Megkérdezték hogy ittam e mert ahhoz, hogy helyrerakják és rögzítsék, el kell altassanak. Természetesen teljesen tiszta voltam. Túrázás közben soha nem iszom még egy sört sem nap közben. Elaltattak. Az intubálás úgy nézett ki, hogy az egyik ápoló még éber állapotban egy gézzel megfogta a nyelvem és a fejem oldalra fordította. Mikor felébredtem már gipsz csizma volt a lábamon. 
    Egy kórterembe vittek. Számomra elképzelhetetlen higiénés körülmények közé. A kórterem fala penészes, az ágynemű mocskos. 

    Estére a csapat küldöttsége meglátogatott és egy hatalmas pizzát hoztak valahonnan. Az egészet bezabáltam. Nagyon éhes voltam, mert reggel óta nem ettem. A vacsorát pedig nem kértem, mert az a moslékos volt. Megfejthetetlen tartalommal. Az éjszaka behoztak egy 50 év körüli fazont, akit a kocsmában úgy pofán vágtak, hogy megvakult tőle. A felesége terelgette a kórteremben. A nő az éjszakát is ott töltötte, Ruhástól befeküdt a mellettem levő ágyba. Egész éjjel horkoltak. Amikor meg nem a férfi a nőt szólongatta, hogy brunyálni kell kimennie. A szólongatásra persze a nő nem ébredt fel. Én annál inkább. Így telt az éjszaka. Szerencsére a másik lábamnak semmi baja nem volt. Így ha WC-re kellett mennem, egy lábon kiugráltam a folyosóra, ahol volt egy kerekesszék. A WC-t éjszaka többször meglátogattam. Hajnalban azonban már nem tudtam bemenni. Én nem tudom mi történt vele, de csupa vér volt az egész. Mint ha valaki vért pisált volna és azt teljesen széthugyozta volna a helyiségben. Én még ilyet nem láttam. Személyzet sehol, nővérhívó gomb nem létezik. Megittam gyorsan az ásványvizem és az üres flakonba vizeltem. Amit betettem a vértócsás WC-be. 


    A biztosítómat még előző este felhívtam a megadott ügyeleti számon. Elmondtam a kötvényszámom és bejelentettem a velem történteket. Megnyugtattak és azt mondták ki fognak hozni és hazaszállítanak. De előtte szeretnének az orvosommal beszélni. Hiányos ukrán tudásommal a nővérrel megértettem, hogy mindenképp kellene a doktorral beszélni, aki a bokám helyrerakta. A doktor már nem volt bent. Haza ment, de a telefonszámát sikerült megszerezni. A doktor nem beszélt angolul, csak kissé németül. Ezt közöltem a biztosító diszpécserével. Este felé sikerült vele beszélniük. Én nem tudom mit dumáltak, de azt megtudtam, hogy a biztosító elsősorban arról érdeklődött, hogy alkoholos voltam e amikor bekerültem a kórházba. Az este folyamán még többször hívtak és azt mondták, hogy a doktorral azt beszélték, hogy meg kell a bokám operálni. Én közöltem velük, hogy ez igaz, de én nem hagytam és hogy már szállítható állapotban vagyok, a lábam be van gipszelve. Operáció előtt nem gipszelnek. Erre elkezdtek össze vissza magyarázni, hogy 3-4 nap mire megszervezik a hazautaztatásom. Az én érdekem, hogy biztonságba legyek szállítva. A biztosítóval ezennel az együttműködést lezártam. Szerda reggel jöttek értem és elvittek újabb röntgen felvételre. A jól ismert deszkás tolóágyra fektettek. Fejem alá a párnám. Testemet a az ágyból származó paplannal fedték. Kitoltak az udvarra, mert a röntgen másik épületben volt. Az eső viszont szakadt. Elázott az ágyneműm és a hajAM is tiszta víz lett. Röntgen után visszatoltak. Elég keserves volt az egész oda-vissza út mert sehol nincs akadály mentesítve. Az ágyamhoz érve visszafektettek. Fejem alá a szarrá ázott párna, rám pedig a csicsogós huzatú paplan került. 
    Ekkor viszont már nem feküdtem ott. Besokalltam. Felöltöztem és vártam a fuvarost. 
    Dél felé a Ford Tranzit megjelent a kórházban. A túravezetőnk ukrán barátja vezette. Hátul be volt rakodva a motorom és az összes csomagom. A távozás nem volt zökkenőmentes. Az orvos pénzt akart kérni. De ukrán barátom nem hagyta. Kijelentette, hogy az ami velem történt, az az ellátás elsősegélynek minősül náluk és ezért ingyenes. Szó – szót követett. Én ne tudtam miről vitatkoznak annyira élénken. Később az út során mesélte el. Végül aztán utunkra engedett és nem kellett fizetni az egy napos kórházi ellátásért. A lenyúlás nem sikerült. Még szerencse, hogy ilyen segítőim voltak. Mert ha lehúznak, arról számlát sem kaptam volna, hiszen ez a pénz zsebbe ment volna, a biztosítóval elszámolni nem lehetett utólag. Biztos ÁFA-s számlát kértek volna. 
    Időközben a túravezető barátunk megtudta, hogy Péterfalván tartózkodik egy magyar motoros társam Csók Laci, a Mezőberényi háziorvos és felesége. Laci a Tener klub tagja és jól ismerem őt. Voltunk már közös programokon idehaza korábban. Laci fel is hívott és felajánlotta, hogy csütörtökön jönnek haza és nagyon szívesen elhoznak. A felesége autóval volt. Ő természetesen motorral. Ezért aztán Rahóból a Ford Tranzittal Péterfalvára vitettem magam ukrán segítőmmel. Az utat jó négy óra alatt tettük meg (kb-130 km) Borzalmas útviszonyok mellett. A fuvar 600 Hrivnyába került – ingyen volt. Útközben végig beszélgettünk. A segítőm ugyan ukrán volt, de tudott magyarul. A neve viszont magyar, Palinak hívják. A felesége magyar. Innen a nyelvismeret. Elképesztő dolgokat mesélt az ottani kórházi viszonyokról. Ha valakit bajba kerül és nincs pénze, akkor nagyon könnyen pórul járhat. Mesélt egy sztorit ahol egy amúgy operálható lábsérülés amputációval végződőt, mert a sérült nem tudta kifizetni a kb 15 ezer Ft-os hálapénzt előre. Amennyiben ezt a saját kórházi tapasztalatom nélkül meséli valaki – nem hittem volna el. Így – hogy már nekem is van egy napos tapasztalatom az ukrán egészségügyről – a sztorit teljesen hihetőnek ítéltem. 

    Megérkeztünk Péterfalvára, egy kertes házhoz. Ahol Laci anyósa és apósa szinte gyerekükként fogadtak. Laci segítségével levetkőztettek, megfürdettek, megetettek és lefektettek. Komolyan mondom majdnem elbőgtem magam, hogy létezik még az önzetlen segítség. Laci végig figyelemmel kísérte a gipszem. Láttam rajta az aggódást, mert tudta, hogy a lábam már dagad és a gipsz ezt nem engedi, hiszen körkörös volt. Éreztem hogy feszül, de semmiféle rossz érzésem nem volt. A túrakésem ott volt kéznél, ha baj van fel tudom vágni egyedül is, van rajta fűrész. Sokat fontolgattuk Lacival, de végül nem nyúltunk hozzá. 
    Csütörtök reggel aztán összeszedelőzködtünk. A sáros dzsuvás kiteregetett holmim a teraszon már szinte száraz volt. Még egy mankó is előkerült. Kiderült, hogy Laci anyósáé volt, aki tavaly szenvedett motoros balesetet egy robogóval, ott a falujukban. A motorom a garázsba került, fedett biztonságos helyre. Természetesen hátra kellett hagyni. Társaim, miután engem és a motorom biztonságba helyeztek, nagyon helyesen folytatták a túrát szerda reggel. 

    Bekászálódtam az autóba és irány Tiszabecs. A határon való átjutástól nagyon féltem. Ugyan is az útlevélszámomhoz és a nevemhez belépéskor egy motor is be lett regisztrálva, ami most nem volt ott. Meg voltam róla győződve, hogy számon kérik. Nem így történt. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag erre nem került sor. Igaz volt egy igazolásom a kórházból, hogy olyan balesetben sérültem, ami másokat nem érintett így a bűncselekmény lehetősége kizárt. Ezt az igazolást ukrán segítőm kérte az orvostól. Ugyan is ennek hiányában sanszos, hogy kirángatnak a határon a kocsiból és egyszerűen visszatartanak, mondván biztosan szökésben vagyok, mint cserbenhagyó. Erre a körülményre egyébként Laci is felhívta a figyelmem és azt mondta, hogy majd a felsége – a soföröm – majd elmondja a tuti történetet. Gond nélkül átjutottunk. 
    Alig érünk át, a biztosító hív, hogy akkor most mi van, elkezdjék szervezni a hazahozatalom? Mondom, hogy felesleges, mert már idehaza vagyok és még csütörtökön délután a szegedi klinikára érkezünk. Erre a nő azt mondja, hogy ezért az egészért nem tudnak felelőséget vállalni, ha nekem az állapotom rosszabbra fordul. Saját felelőségemre teszem azt amit és hogy nem tudják a költségeimet téríteni. Illetve megkérdezte, hogy milyen költségek merültek fel a Rahói kórházban. A telefont ezek után leraktam. 
    Laci Péterfalváról egészen hazáig vitt. Természetesen a benzin költséget azt minimum ki akartam fizetni, de nem hagyta. Mielőbbi gyógyulást kívánva átadott a feleségemnek. 

    Otthon még volt idő lezuhanyozni, majd indultunk a traumatológia ügyeletre. Természetesen tele volt. Jó két órát várakoztunk. Mikor bejutottam, átadtam a még kint készült röntgen felvételeket. A törés utánit és a gipszelés utánit is. Az ügyeletes orvos nézegeti a gipszem, nézegeti, aztán előveszi a fényképező gépét és több irányból is lefényképezi. Én nem értek a gipszelési protokollhoz, nekem csak az volt furcsa, hogy körkörös és a lábam bele volt dagadva. Akkor mondta el, hogy az ilyen kókányolt gipszelést még az életben nem láttak. Ezek a felvételek megalapozhatnának egy műhibapert is. A szára nem jött fel a térdhajlatomig. Ilyenkor kívül oldalt a gipsz pereme nyom egy ideget, vagy eret már nem tudom, ami későbbiekben lábelhalást tud előidézni. Azon kívül a talpam feléig ért a láb újak helyett. Ezáltal a talpam is zsibbadt. Gyorsan fel is vágták, helyet adva a dagadásnak. Még ilyen megkönnyebbülést nem éreztem. A vérkeringés 1 percen belül helyreállt, a zsibbadások megszűntek. Viszont a traumatológus nagyon megdicsérte a reponálás minőségét. A csontok bár töröttel voltak, nagyon jól a helyükön voltak. A sípcsontom és a szárkapocs csontom is el van törve. Azt is említette, hogy talán meg sem kellene operálni, így is meggyógyulna. Viszont ha megoperálják, akkor a gyógyulás gyorsabb lehet. Az utóbbit választottam. Még aznap este befektettek és kaptam trombózis ellen injekciót. Egy jókora vérömleny is volt a belső bokám felől. A diagnózis szerint ez egy tipikus Weber B bokatörés. Pénteken operálták. Egy hat csavaros körmös lemezt építettek be. Spináris érzéstelenítés közben. Ez gerinc érzéstelenítést jelent. Ami nem fájt. Viszont utána nagyon szar. Délután négykor adták be és a műtét hatig tartott. A köldökömtől lentebb semmit nem éreztem. Nem tudtam megmozdítani semmimet. A pisit és a kakit nem érzetem. Nem tudtam mikor szarom, vagy hugyozom magam össze – felette való kontroll megszűnt. Műtét után kaptam háromszor fél liter infúziót. Ami beindította a veséimet. Ugyan le voltam bénulva, de a hólyagom feszülése nagyon élményszerű volt. Gatyában feküdtem az ágyban. Odanyúltam és éreztem, mint ha elcsöppentem volna. Megnyomom a nővérhívót, hogy bepisiltem. Kérek egy pelenkát. Közben felderítettük, nem pisiltem be még sem, az ágynemű száraz volt alattam. Hajnali kettőkor már azt hittem a nővért kell hívjam. A hólyagom úgy feszült, hogy ilyet még nem éreztem. Aztán még sem hívtam, mert ha elmondom mit érzek, akkor jön a katéter. Ebbe viszont biztosan beledöglöttem volna. Úgy hajnali négy körül kezdem ám érezni, hogy az az izom ami a vizeletet tartja lassan kezdem tudni mozgatni. Kacsáért csengettem. Telenyomtam kettőt. Micsoda öröm ha az ember tud pisilni. Ezt csak olyan tudja megerősíteni aki nem tud(ott). Mindenki másnak ez természetes mint a levegő vétel. 

    Szombat- vasárnap – hétfő – kedd. Hazaengedtek. Következő hétfő varratszedés. Könyökmankóval közlekedtem egy hetet. A csontom a törés óta nem fájt. Ez nagyon gyanús volt végig. Most ott tartok, hogy ma van a balestem 3 hetes fordulója. Újra tudok járni mankó nélkül. Szombaton (két napja) már füvet is nyírtam odahaza az udvarban. 

      A sebem zárt és nem gyulladt. A bokám estére mindig bedagad, de reggelre mint ha újjászülettem volna. Nyoma sincs az előző napnak. Egy hete vezetek autót. A motoromért csak azért nem indulok el, mert annak a megtartását még nem merem megpróbálni. Ha elkezdenék balra nehézkedni, nem tudnék leugrani sem róla. Biztosan bajba kerülnék. Kivárom a hat hetes hivatalos gyógyulási időt. Bár már szerintem most is össze van forrva. 

      Bámulatos a gyógyulási sebességem. Én ezt annak tudom be, hogy az ukrán orvos jól összerakta és hogy a magyar sebész ezt jól rögzítette. No meg annak, hogy talán a szalagjaim nem szakadtak el annyira, mint amennyire szakadhattak volna. Még csak most van június eleje. Eleinte azt hittem az idénynek ezzel vége is. Azért ez még nem biztos. Ha terepen nem is de aszfalton fogok én még gurulni. Legelőször akkor amikor a motorom hazahozom. És ez nem lesz olyan sokára – érzésem szerint. Legkésőbb július közepe. 

    A túráról a film folyamatosan készül. Eddig kettő készült el. 


    Ahogy elnézem, és ahogy most szerkesztem a weboldal beszámolót - sajnos azt kell mondjam nagyon sok élményről lemardtam. 

    Ezt még a nyáron írtam - azóta már voltam a lengyel transalp találkozón szeptemberben. Semmi gond nem volt.

    Na de majd jövőre - akkor bepótoljuk az elmaradt élményeket !

    Még egyszer köszönöm mindenkinek a segítséget.

Statisztika

59623 hozzászólás, 301 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Gumiabroncs, felni,...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.