Sokkal könnyebben ébred az ember ha nem iszik este palinkat! ;-) Összepakolás, reggelizés, aztán meg a motorom lepakolása, mert megyünk megint a Dragobrátra. 
A csapat nagy része meg a múltkori TAKAR-on külőmbőző okok miatt nem láthatta a Dogjaszka tavat, ezert most ezt pótolni kellett mindenkép. Nem vártuk meg Igort mert vagy 15 ember mar beöltözve, sisakokban mar várta az indulást, ezert ismervén az utat mi hamarabb elindultunk. Következett a meredek kaptató, aztán meg néhány hegycsúcs megmászása útközben a tóig, köszönhetően annak, hogy száraz időt fogtunk ki. Eljutván a Dogjaszkáig egy «laza» fürdés,
fényképezés és tobszáz kolomp keltette hangzavar megcsodálása.
Aztán megmásztuk a tó feletti gerincet is azon az úton elindulva ahol az első Ukrán túrán kérdeztem, hogy «nem megyünk inkabb erre?» ;-)
Fent a gerincen találkoztunk csapattagokkal, aztán meg a tóig is megérkezett egy regiment, mi meg fentről lestük őket.
A visszautat nem egyszerűsítettük és kizárólag csak hegycsúcsokon át vezetett. A szállásunkon felpakoltunk, bevártuk a többieket és elindultunk lefelé.
Aztán vagy egy órát vártunk lent amíg mindenki leért, mert útközben bekövetkezett néhány «oldaldoboz szakító» esés meg defekt.
Az 52-böl sokan hazaindultak ezert a Petrosz megmászására csak 22-en maradtunk. Az ekologusoknál vásároltunk belepöket a nemzeti park területére (25 hrivnya /fő motorostul). Jó minösségü úton vagy 20 km megtétele után, feljutottunk 1500 méter magasságra.
A töröttplexis srác előre ment és jól eltévedt (csak egy kanyar volt útközben!), végétert neki az út, aztán egy csapás, aztán meg az erdőben nyomta tovább ameddig volt ereje.
Megint egy óra várakozás amíg meglett mind a 21. A 22-ik srác egy kétütemű kawa 250 kdx-el jött és a gépje egyszercsak elkezdett kattogni meg füstölni ezért kénytelen volt visszafordulni.(Leérvén az aszfaltra aztán helyrejött a vasa).
21-en megkeztük a csúcshódítást, de csak 16-on értünk fel.
Sok motor egyszerűen fulladt lefele, teljesen erőtlenné vált, és így csak eldőlés lett a vége. Egy ügyes 600-as transalpos srác kiszedte a légszűrőjét, és nélküle simán feljutott a Petrosz 2020 méteres csúcsára. A tavalyi szeptemberi túrán voltunk már itt és akkor semmi ilyesmit nem tapasztaltam, de most az én vasam is rakoncátlankodott, de pörgetve meg csúsztatva a kuplungot feljutottam, ja — utassal! ;-)
Na néhol azért megkértem, hogy száljon le. Leérvén a többiekhez azért csak leszereltem a kozepsztendert, mert mar a földön vonszoltam vagy 20 kilométeren keresztül.
Sztender be a ládába, givibukó feldrótozása és kész is a nagygenerál.
Sokan még aznap tervezték, hogy hazamennek (Kijevig még 800 km, és már du 5 óra volt), ezért idöhiány miatt letettünk a Hoverla megmászásáról és inkább egy levezető szerpentint választottunk, amit egy óra alatt abszolváltunk is.
Rahón aztán elbucsusztunk és haza vettük az irányt (Én, Yeti, Laimen (a szakács) és a fia). Három nap alatt egy felhőt se láttunk, de közeledvén hazafelé észrevettük a gyülekező viharfelhőket. Aztán a Huszti járás környéken orkán erejű szél keletkezett és egy kis idő múlván elindult az eső. Husztot és a hazavezető utat ismerem becsukott szemmel is, szükségem is volt rá mert nem láttam semmit, a szél meg dobalt hol a szembesávba, hol az árok féle. Hazaérvén hívtam Yetit és Laiment de ők úgy döntöttek, hogy reggelig nem mennek tovább. Felajánlottam, hogy aludjanak nállam, de Nagyszőllősig se valalták a további haladást. Egy benzinkutas megengette nekik, hogy az autójában éjszakázzanak. Megvártak a reggelt és indultak is haza. Másnap mindenki biztonságosan és élményekkel gazdagodva hazaért.
Jövőre folytatjuk a TAKAR-2015-ön...
Fotóanyag szerzői: Doctor Pain, Syava, Szn, Taisia, Yeti, ...