Transzalposok baljós napja 2

A poklok pokla

  • A forditas keszitoje a neve elhalgatasat kerte! ;-)

    • Egy tortenet Yeti tollabol... :-)
     
     

Mint mindig, a szövegben kurva sok cenzúrázatlan káromkodás lesz és némi rendhagyó szerzői szófordulat, kéretik ezeket figyelembe venni olvasás során.

A következő útról, melyet hírül szeretnék adni nektek, már fél évvel korábban tudtam. Talán még korábban is. Mint mindig, a túrát jó barátom Yoshi tervezte és egyben riogatott is vele. Hogyan is riogatott? A transalpomon egy értékes, magas TÖRETLEN grúz „givi” túraplexi van, ami nem elhanyagolható tény. És rohadtul sajnálnám összetörni. Tudnivaló, hogy összetörni kurvára egyszerű, amikor a vas kerekkel az égnek meredve a sziklákon fetreng, vagy ami még jobb: csüng Yoshi az indulás napjának közeledtével, csak úgy mellékesen, eszembe jutatta: „vedd le a plexit… vedd le a plexit… vedd le a plexit…”. Hát legyen, megvan a gyári plexim, felraktam. Eddig sosem foglalkoztam ezzel a dologgal, azzal a gumival motoroztam aszfalton, földúton, pocsolyában és sárban, néha egy kis pokoli pokolban, amit a motorral kaptam az előző tulajától, egy Anakee2-en, ami önmagában egy ku.vajó gumi, de már gyakorlatilag a végét járja. Szóval Yoshi megdobott egy megkeményedett (de még koptatható és koptatható!) bütykös gumival. Hoppá, gondoltam. Tényleg nem viccel…                     

Szóval ami a bandát illeti a végleges összetétel a következő lett: kalauzunk és útvonalunk ismerője – Yoshi, magyar barátaink közül csak Regal volt, a többi külföldi barátunknak akik akartak jönni valamiért nem jött össze, vagy lehet megérezték a baljóslatokat! És ráadásul Regal egy ravasz róka! Van neki ugyebár egy transalpja meg egy ikszer650ese. Tehát a kis ravasz már elejétől fogva az ikszeren tervezett jönni, biztos ő is megérezte, hogy a hely ahova megyünk totál pokol. A saját magyar barátainak-transalposoknak, akik jönni terveztek, pedig előre azt füllentette, hogy valami gond van a transalppal. A magyarországi transalposoknak erről nem kell tudniuk, csak nektek írom, úgy hogy ne pletykáljátok el jobbra-balra, mert nem szépen fog a dolog kijönni. A következő résztvevő Kristofori Andrjuha. Az előző gurulást szervizelési gondok miatt elba..tta, és majdnem erről is lemaradt, melyet, mint mi mindannyian, valószínűleg sosem fog elfelejteni Ványka, MrWatt, aki szintén nem volt képben, hogy hova is került és hol vannak a dolgai, de ez látszani fog a fotókon is – eleinte még igazán vidám volt, később már nem igazán! Hihihi   A következő részvevő Punk barátom, már az előző részből ismerhetitek, az útra én beszéltem rá, és eleinte örült neki, utána már nem nagyon, és végül, minden bizonnyal, elátkozott mindent a világon, utána pedig minden norm lett. Mennyi ember is az? Egy kettő három...öt..na igen, meg én, a szószátyár hatodik.

Szeretném még elmondani, hogy a klubbunk érdeklődése, már ahogy észrevettétek, Transalpoooooook, transalpoooooooook, környös körül csak transalpoooooook. Röviden, alapvetően nem könnyű gépeken gurulunk, habár némelyikünknek olyanja is van, hanem turaendurokon, többnyire transalpokon, mert ez egy egyszerű univerzális gép az élet minden eshetőségére. És nem kell nekem itt mesélni, hogy „oda én nem tudok felmenni, és hogy nem bír menni 200al, és hogy egy unalmas megbízható szar, és már a tökünk is tele van a transalpjaitokkal mindenütt, meg a TAkarotokkal is a fasz kivan, mag amúgy is”. Egyedül vagytok ilyenek És aki másképp gondolja - Tehát a szent háborút a kommentezők között megnyitottnak hirdetem

Szóval voltak némi határok szabva. Először is bárkit nem vittünk magunkkal. Ez az útvonal összetettségével magyarázható, a lehetőséggel hogy egy épp motorral jelenjünk meg, és hogy egy kicsit töröttel távozhassunk is. Ez egy csapat kellett hogy legyen, és nem nyafogósok, beszarik és zöldfülűek összejövetele. Ezek helyett a szerencsétlenek helyett senki sem fog motorozni, ez nem az a felállás.

A második dolog hogy az utunk a határsávban húzódott, csak úgy senkit sem engednek oda be, jóval korábban kell a határőrségtől engedélyt kérni. Persze, át lehet csusszanni nélküle is, de aztán úgy is megtalálnak, elkapnak, megba..nak, lacsapolnak és lesz elég probléma az ember fejére.

Kalauzunk begyűjtötte a csapat igazolvány adatait, a gépek típusát, rendszámát. Mindezt az információt elküldte valami határrendészethez, valahova Munkácsra, vagy hova.

Nah. Előzetesen a gondoskodás a gépekről megtörtént, hátsó abroncs kicserélve, az elsőt is cserélni kellett volna, van bőven 21es kerék a garázsban. De én b..sza meg f..sza gyerek vagyok, bőven elég volt nekem a hátsót is cserélni Már egy hónappal előre szabit vettem ki szeptember 4.re, péntekre, tehát láthatjátok milyen f..sza gyerek vagyok, hiszen felkészültem időben^_^ Punk, akivel Ung-ról együtt indultunk, szintén nem ment munkába, csak neki nem adnak szabadnapot, neki beba..nak egy mínuszt és kész Nagyszőlősön kellett találkozzunk Yoshival 12-kor. Utána megtudtam hogy az időpont helyi idő szerint lett megadva, nem pedig Kiev szerint, egy órával kevesebb idő volt. De ez is tök mindegy, mert elment Regal elibe a határra, és csak 3után érkeztek meg. Elfelejtettem megemlíteni. Beugrottunk a tankolóra rögtön a városból kiérve. Nálam pedig nem volt egy fitying se, otthon hagytam a lóvét. Még szerencse hogy a doksik közzé bekeveredett a bankkártyám amin volt valamennyi pénz, és utána Munkácson hozzá tudtam jutni a kp-hoz. Ráadásuk el kellett küldjek a fa..ba egy alkeszt, amelyik sasolta hogyan is veszem le a lóvét a bankomatból. És végül is mindez tök mindegy, hiszen ugyan ez az előző utam során is megtörtént, csak elfelejtettem megírni, úgy sem vette észre senki. Munkácson még felvettük Kristoforit. Vadi új mitas c-02-en gurult és ku.va jó volt neki, amikor 90+ sebességnél a sáv egyik szélétől a másikig hordta őt, ömaga is meglepődött, úgy hogy gyorsabban nem is mentünk. De nem is kellett sietnünk, mert amint mondtam, Nagyszőlősön a kávézóban 3 órát ücsörögtünk. Közben a Fekete hegyre (rögtön Szőllősön van egy ilyen) rárepült valami szélvész és egy rohadt sötét felhő, hogy kicsit el is szontyolodtunk, mivel napsütést ígértek… Később ez a felhő odébb ált, de ezzel nem volt vége, hanem csak most kezdődött a szívás…

Bevártuk Yoshit és Regalt, és öten elhúztunk Rahóra, ahol Ványka MrWatt már várt minket. Útközben Terebesfejérpatakon beregisztráltuk magunkat a határmenti övezetbe való belépéshez a határőrségen. Rahón találkoztunk Ványával, feltöltöttük eleség készletünket és eleredt az eső. Ványa pedig azt mesélte, hogy egész hazulról zuhogó esőben tepert. Mit lehet tenni? Gurulunk tovább....

Figyuzzatok, egyáltalán elmondtam hova is megyünk? Nem? Mert ez egy kis intrika volt! Szóval a Csornohorai Pip Ivánra tartottunk. Az egy olyan hegy, amelyen ez előző század elején a lengyelek építettek egy „Fehér elefánt” obszervatóriumot. Mesélek nektek róla kicsit. Röviden volt ott egy zsír teleszkóp amivel sok mindent le is fotóztak, még a háború előtt, amikor ez az építmény még lengyel volt. Aztán jött a szaros szockó, és mint tudjuk a szocik alatt minden ami nem nehét munkával lett megszerezve az elvész a pi..ba. Így veszett el az obszervatórium is. Jelenleg tervben van valamit rendbe tenni ott, valamit már csináltak is, a padlót a második emeleten rendbe tették, az ablakokat befalazták. A lengyelek közül valaki (majd lesz fotó a táblával pontosan ki is) pénzt ad valakinek a mieink közül, a mieink természetesen a lóvét lenyúlják és még a 20. század elejei holmikat sem tudják rendbe tenni. Véleményem szerint. Sajnos… De hagyjuk a szomorú dolgokat. Mert ezen a napon semmi szomorú sem történt velünk. Rahó után betankoltunk, Tiszabogdánban beiratkoztunk a jegyzőkönyvbe hogy beléptünk a határmenti övezetbe. Így hogy tudnak rólunk mindenkinek

nyugisabb

  Eleinte még gondolkodtunk hogy mit is csináljunk, hova is guruljunk és hol aludjunk. Már késő délután volt, a hegyekben hamar sötétedik, ezért úgy döntöttünk hogy felmegyünk a havasokba és ott alszunk. Mindenkinél volt sátor, hálózsákok meg minden ami kellhet (pia!). Röviden, elkezdtük felvenni a magasságot, az aszfalt rég eltűnt, előkerültek a kövek, pocsolyák, dagonyák, patakok, nagyobb kövek, meredek helyek, néhány majdnem 360as szerpentin. Ráadásul nyirkosság és szitáló eső. Minden pont úgy ahogy szeretjük. De az még csak a lájtos rész lájtos része volt.

Ilyen ni:  http://www.youtube.com/watch?v=2i0jLf5yTos

Gyakorlatilag ez az út eleje, a leg könnyebb szakasz, majdnem egyenes utacska. A szívásnak egyenlőre nyoma sem volt.

Apropó elhaladtunk egy erdőirtás mellett. A mocskok istentelenül irtják az erdőt! Ennyi rönkszállítót, ami a legszebb rönköket szállítja higiéniai vágás címszó alatt, még sosem látott a környék. A buzik!

Felvettük a magasságot, fene se tudja mennyit, nem túl sokat, gondolom 1400, talán 1500, mert az erdő már elfogott, elkezdődtek a havasok. Még a napocska is előbújt, hogy örültünk neki, hiszen alakul a dolog. Megjavult a hangulatunk is, mert amikor nyirkosság és sötétség van a hangulat is borúsabb, erre nesze nektek! Tessék, Ványka is milyen boldog! Még nem is sejti mi vár rá!

Elől pedig a teljesen kibeba..ottutolsókur.ageci kampó van! De erről majd később, minek kétségbe ejteni idő előtt az embert, had örüljön még egy kicsit. Heh Apropó én sem tudtam hogy ott ennyire durva lesz. Mindvégig az hittem hogy csak szívatnak vele. Nem szívattak Várt minket a Sóskás (Scsávnyik) havas.

Itt laknak a csobánok. Elértük őket. A csobánok azok pásztorok, akik a bárányokat legeltetik a havasokon. Tavasszal lelépnek a nyájjal a havasokba, egész nyáron ott élnek, fejik a bárányokat, túrót főznek, ősszel pedig leereszkednek a völgyekbe. Kis házikókban laknak odafenn, a bárányok meg bóklásznak a hegyeken. A betanított kutyák meg terelik őket. Megkérdeztük az útirányt, ők meg mondták hogy odébb van egy hát ahol nyugodtan alhatunk ingyen. Fasza. A házikó gyakorlatilag a szomszédságban volt, kettő kilométer jó úton. Igaz a leereszkedő út a házikóhoz kicsit furfangos volt. Aznap háromszor gurultam le a házhoz, később elárulom miért, és mindig más útvonalon jutottam valahogy le. Két út volt, egyik felülről, mintha a házhoz vezetne. Ami pedig valójában a házhoz vezetett, a rohadék a fűben el volt rejtve és nem látszott. Főleg éjszaka. Erről később

Megfeneklettünk a házikónál. Körülnéztünk hová is kerültünk, szétraktuk a holminkat. Készítettünk néhány fotót a történelem részére, ittunk a szerencsés megérkezés örömére. Minden gut. A házikó rendes volt, üres, bent egy asztal, fekvőhely, tűzhely, terasz tető alatt. Jelenleg senki sem lakta, de az asztalon edények voltak, meg némi élelmiszer.

Bakker, kaja! Zabálni! Hú de akaródzik! Nekünk pedig még krumplink sincs Valahogy kimaradt. Van kenyér, majonéz, mindenféle kolbászkák… és még jól esett volna egy kis friss juhtúró, brinza vagy orda. Az alapvető különbség, hogy a brinza sós auz orda pedig nem. És az előállitási technológia is kicsit külömböző. De ízben mind a kettő ott van. Főleg odafenn. Tudtuk hogy a csobánoknál kell legyen, tuti friss és finom, és nem mondanak nemet amikor a turisták vagy fura nem helybeli fazonok meg akarják venni tőlük. Röviden, amíg a fiuk pakolóztak Yoshival úgy döntöttünk, hogy gyorsan visszamegyünk a csobánokhoz, azon a kettő kilométeren, veszünk tőlük krumplit és ordát, mert már sötétedik, fene se tudja hol vagyunk a hegyekben, a határ tövében, és jobb ha itt az ember éjszaka nem kószál.

Sötétedett…

Félelmetes?)

Sötétedett… Odagurultunk a csobánokhoz, krumplit és túrót kértünk. A csobán azt mondta hogy most nincs nekik, de otttt niiiii (intett valahova a fenébe a távolba) a srácoknál kell legyen. Mit tehetünk, mentünk tovább. Az ottt niiii legalább 3 hegygerinccel odébb volt. Az egyik az erdőn keresztül vitt, a többi kopaszvolt, de egyfasz, mert már úgy is olyan sötét volt, hogy kibökheted akár a szemed. Az éjszakai endurózásnak megvan a maga feelingje. Lószart se látsz, de a jelenlét effektusa jelen van. Továbbá igen fejlett a meglepetés ereje is, pl. amikor egy lejtőn hasítasz és ott egy rönk hever keresztbe! Vagy hasítasz lefele hogy meg sem tudsz állni, ott meg egy gödör és egy kő ami nagyobb az első kerekednél. Mindezek az effektusok olyan változatosságot hoznak az életbe, hogy nem napról napra, hanem percről percre éltek

Átmásztunk az egyik szemkivájós gerincen, felmásztunk a másikra, meredeknek bizonyult. Mint kiderült oldalt húzódott egy utacska, ami nem volt olyan meredek, de leereszkedni hozzá már nem lehetett, mentünk tovább, visszafele úton pedig már felhasználtuk. szóval valahol itt kellett legyenek a csobánok. Keressük. Mondom Yoshinak, ott ni füst van, biztos tábortűz. De a fenét, valami felhő volt, vagy darabos köd, de nagyon hitelesnek tűnt..... Lejjebb találtunk egy karámot a jószágnak, leraktuk a mocikat, elindultunk a házak felé. Megérkeztünk. Kutyák, azok amik pásztorkodnak, néha hagyományosak, néha meg baszki gigantikus farkasölők. Hogy gondoljátok nekünk milyen jutott? Helyes – a farkasölő vérben forgó szemekkel. Megálltunk, nézzük egymást. A kutya minket, mi a kutyát. Kijött a manus.

Mindig köszönjetek. Ha a fene se tudja hol vagytok, és ha az emberen nem épp jóhiszeműek az irányotokban, ezzel a gesztussal jelezni fogjátok, hogy békével jöttetek. Úgy hogy köszöntünk és megkérdeztük tudnánk e túrót és krumplit venni? A manus valami érthetetlent mormogott, valahova intett és visszament a házba. Ha jól értettük, abba az irányba kell menni ahová mutatott, ott van a főnöke, vagy ki, akinek meg kell engednie hogy eladja a túrót. Odébbsétáltunk az emberekhez a tűz mellett és megkértük hogy adjanak el túrót. Amire az emberek azt mondták (és már sötét van, semmit sem látni), hogy tudnak túrót eladni, de ők maguk is vették, és mint kiderült ők is turisták, akik ugyan oda igyekeznek, ahová mi is, ez pedig az éjszakai pihenőhelyük. Hehe, gondoltuk, minek is küldött minket a manus a turistákhoz?) Visszamentünk, leültünk a kerítésre és vártunk. Kijött még egy manus (lehet hogy az előző), megkértük hogy adjon el krumplit és túrót. Mintha semmit sem mondott volna, visszament a házba. Ülünk, várunk))) Végre kihozott nekünk egy darab túrót, vagy egy kilónyit, másfelet és egy zacskó krumplit. A krumpliért nem akart pénzt elvenni, de végül is adtunk érte is, mert nem szép lett volna. Visszaindultuk teljes sötétségben. A nem meredek oldalösvény sikeresen elba..tuk, de már mindegy, lementünk ezen. Minden ok. Még néhány fel-le menetel után a táborban voltunk. Megint elcsesztem a lemenetelt a házhoz, hátulról közelítettem meg az épületet. Reggel kiderült hogy nem semmi domb volt ott. Szerencsére rendben megérkeztünk. Nem kevesebb mint egy órát kóboroltunk, talán másfelet is. A távolság pedig A és B pont között, hogy képben legyetek, csak 4km. volt! Ezt nevezik hegyvidéknek.

Csatolok egy screenshotot.

Tüzet gyújtottunk. a ház mellett rengeteg fa volt, 10 köbméter biztos, amit a csobánok készítetek elő. Semmi vész hogy eltüzeltünk belőle 10 hasábot. Lángolt a tűz, iszogattunk, beharaptunk kolbászkákkal, a krumpli bekerült a parázsba, a teát vagy egy órát főztük – ezen a magasságon a víz nem 100 fokon forr, hanem körülbelül 95-ön, pontosabban a forrás látszatát kelti. Mi balgák meg vártuk amíg a buborékok megjelennek))) Későig ücsörögtünk, beszélgettünk az életről, a szépségről ami körülvesz idefent, a csöndről és sötétségről, és azokról a fényszórókról amik az útról világítottak ránk, de nem jöttek közelebb. A határőrök voltak azok, akik a területet járőrözték, mivel ugyebár határzónában voltunk. Tuti tudtak rólunk, tudták hogy mi mi vagyunk, ezért nem jöttek oda, tovább mentek a kvadjaikon. Pedig a már kicsit vidám Punk szívesen váltott volna velük pár szót

A nép lassan hálózsákba bújt, a krumpli végül nem sült meg, furán égett a fa, kevés volt a parázs. A magasság, talán! Valaki bent aludt, valaki a teraszon a tető alatt. Minden ok! Jól aludtunk, csak keményen. Megérkezett a pokoli pokol reggele. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy csendben odalopódzott. Az ég valami szürke szarral volt bevonva végtelenül. Bezabáltuk a maradék krumplit, Punktól előkerült egy megaturistatűzhely elektromos turbinával mely minden kézalatti szeméten működik. Gyorsan felforralja a vizet, még egy kis bográcsban is.

Teáztunk, megettük a maradék kolbászt, krumplit, majdnem felgyújtotta Punk a házat – tüzet csiholt odabent mert kint esett, és olyan füst lett bent, hogy mindenki kiszökött a fenébe. Lényegében bekajáltunk, bepakoltunk, az idő mord, a Pip Iván felhőben van és fenét sem látni.

Elindultunk. Először a román határ mentén kellett gurulnunk hegyeken, gerinceken és leereszkedni ai Ivani-frankovszki járásba Sébene faluba (vagy Zelene, ahogy a gugli mondja). Kicsit kanyarogtunk a gps-el, nem mindegyik ösvény aktuális, helyenként kerítések és zárt kapuk… Eleinte kérdezősködnünk kellett hogy el tudunk e jutni oda vagy amoda a határőröktől. Megkérdeztük hogy tudnánk a faluhoz eljutni, visszafordultunk, elindultunk a haránt úton. Szép táj, eső, mindenütt már sárguló fű.

Később megállított egy határőr. Azt mondta, hogy kész fiúk, megérkeztetek! Kik vagytok, mit csináltok itt, adjatok egy szál cigit… próbálkozott telefonálni valahova, hogy kiderítsen valamit, de térerő mintha nem volt Tuti tudott róla hogy megyünk. Mindenki tudott rólunk ezeken a hegyeken))) Pénz nem kért, de arról regélt hogy tovább a kapu csukva van, a kulcsot pedig már igen rég nem látta. Lehet valahol ott van a kő alatt, talán még valahol… locsogtunk vele néhány percig és tovább gurultunk. Megnézzük mi van tovább.

Kicsit gurultunk még, az idő pocsék volt, nem javult, kiértünk a román határhoz. Szusszantunk egyet, készült néhány fotó. Regal videózott, gyűjtötte az anyagot egy hihetetlenül epikus filmhez!

Igy néz ki az ukrán-román határ a hegyekben.

Gurulunk tovább. Az út arrafelé kővel kirakott, helyenként igen jól megőrződött, látszik hogy mesterek építették. Biztos régen csinálhatták, most ilyet nem tudnak… Megérkeztünk a zárt kapuhoz, amelyikről a határőr is figyelmeztetett. Egyik oldalán szakadék, másik oldalán meredek hegyoldal, úgy megcsinálva hogy esélytelen kikerülni. Oldalt az oszlopnál igaz van vagy fél méter szabad hely, hogy gyalog el lehessen menni, mint gyerekkorunkban amikor a kerítésen bújtunk át: ha a fej átmegy akkor minden rendben, átfér a többi is. Itt is valami ilyesmi volt. Nem, azt azért mégsem mondanám hogy ha a fejem átmászik, akkor átférek – fenét, azóta (gyerekkorom óta) kicsit megemberesedtem, úgy hogy nem érdemes hasonló műveleteket végrehajtanom  Az szerettem volna mondani, hogy ha egy ember elfér, akkor a motort is át lehet szuszakolni. Ilyen módszerrel csúszott át Regal az ikszeren és Yoshi is átgyömöszölte a transalpot. Mindezek után Punk leszállt a motorjáról, odament a kapuhoz és… dobpergés… kinyitotta))) Csak rá volt tekerve a lánc és kész, nem volt belakatolva…Mégiscsak határövezet, titkos objektum, baszki))) Nevettünk egy jót, odábbgurultunk, bezártuk a kaput kulcsra, a kulcsot meg elrejtettük a kő alá, mintha, és odébbálltunk. Néhány kanyar múltán egy újabb határőrbódéba ütköztünk, kijött egy határőr papucsban, feljegyzett minket hogy erre jártunk, semmi különöset nem kérdezett, mert erősebb lett az eső is. Legalább nem időztünk ott sokat. Sébenéjtől néhány kiadós méretű szerpentin választott el. Nem annyira meredekek mint baszki amilyen sok kanyarral.

Persze a google az hazudja hogy ott csak 3 kanyar van. Valójában 23! Nem kevesebb. Jó kis szerpentin, helyenként patakkal, helyenként kicsit meredekebb de nem vészesen.

Leereszkedtünk Sébenéjbe. Semmi extra sem történt közben, de az idő már majdnem dél felé járt. De nem ebédeltünk, mert marha sok dolog volt még előttünk, az idő meg szaladt. Persze mi erről nem igazán tudtunk. De ettől függetlenül nem ebédeltünk. Lehet hogy beharaptunk valamit, de az csak úgy elveszett bennünk, hang nélkül, nem is emlékszem a rá. És amire én nem emlékszem, az meg sem történt.

A falutól még néhány kilométert kell még megtenni murvás úton óriási pocsolyákkal, majd átkelni egy patakon híd nélkül és mindezek után egy marhajó látkép tárul elénk egy lezárt sorompóról – itt kezdődik az emelkedő a célpontunkhoz – a Csornohorai Pip Ivánhoz Megkerültük a sorompót. Előttünk az út ami függőleges falkén nézett ki, hatalmas kövekkel és kissé kiszáradt patakkal. Az eső sem ált még el, csüngött a levegőben mogorván. Hát ige, előttünk a poklok pokla. Jövünk!

Röviden esélyünk sem volt rendesen felmotorozni erre a magaslatra, ezért úgy döntöttünk megkerüljük. Bal oldalt volt egy ösvény. Mint kiderült egy magánterületre vezetett, és belépni oda tilos. Nem volt otthon senki, és ha lett is volna, hát megkérjük hogy engedjen keresztül a területén. Ráadásul szerencsénk volt, hogy a rudakból összerótt kaput ”nyitva találtuk”. Legalább az út ezen szakaszával tudtuk kicsit könnyíteni a dolgunkon. A házikó a magánterületen teljesen füvel borított réten állt, és persze esőben az a fű rohadtul csúszik. Még bütykös gumin is. Nem tudom hogy a fa..ba mentek fel az előttem levők, nem láttam, hátul voltam, de akiket már láttam és segítettem tolni azoknak rohadt nehezen ment. Ványkát a fél falu tolta felfele, vagyis én meg Punk hátul, és a fiúk is húzták felülről.

Amikor pedig Punk gurult felfele történt valami! Amikor majdnem felért földrengés történt!!! Igen fura, lokális és pár másodpercig tartó. Baszki, életemben nem láttam ilyet! Yoshi majdnem leesett, de Punk megfogta a motorjával! Mit jelent az igazi csapatmunka!

Tessék szemügyre venni:  http://www.youtube.com/watch?v=1svu42iza_4

Ványka is teljesen kivolt a történtektől, és a végén kiabálta is, hogy valaki felvette e a történteket! Hát igen… Mindenki felment, majd én is, nehezen, kézzel lábbal tolva, de legalább a végét szép piruettel zártam. Majd megmutatom Nem maradhatunk itt sokáig, hiszen magánterület, nincs mit tekeregni ott, le kell lépni. Amit meg is tettünk. Senkit sem hagytunk hátra. Összeszedtük magunkat… Messzire nem jutottunk, talán vagy 500 méterre, elég vagány szakasz volt, olyan hogy a földet jól megáztatta az eső, ami egyre csak erősödött, és a földréteg teteje csúszós volt, az alja pedig kemény, ha kicsit elveszíted a tapadást a talajjal – kész, kampec, lefeküdhetsz a pi..ába. Amit én meg is tette, nem először aznap, és közel sem utoljára)) 

Az esővel egyetemben a motorok is lassan elkezdtek hullani…eleinte egyesével, itt ott… Kicsit huzogtuk a motorokat. Mindenkit kihúztunk, volt aki maga is kijutott. Át kell fogalmazzam Yoshit és úgy mondani, hogy még senkit sem hagytunk odalent. Nem messze jutottunk ettől a helytől. Mivel Ványának leszakadt a szelepe. A kereket teljesen laposra eresztett. Ideiglenesen. Yoshi időre cserélte a belsőt Ványka kerekében. Ha nem zavartunk volna neki, Ványa talán még a cigit sem érkezik elszívni.

Hogy mi volt tovább. Inkább elmondom mi nem volt. Tovább lapos szakasz többé nem volt, mindig csak felfele… és az eső is szétmosta a földet valami ragadós szarrá, amin még egyenesen is nehéz megállni. Úgy hogy ha az útszakasz földes volt és nem köves (a kövekről később mesélek), akkor már a nyomvályúk között nem lehetett motorozni, csak benne, mert azonnal belecsúszol. Főleg ha nézel is feléje))) Ha kicsit bizonytalanok vagytok magatokban, vagy bizonyosak de már nem birtok vagy rohadtul elfáradtatok – ne nézzetek a nyomvályúba, behipnotizál titeket és magába szippant. Fogamat teszem rá, kipróbáltam magamon! És még egy dolog történhet, ha már felvetted a sebességet a meredek részhez, és valami nem úgy halad mint kellene az úton, pl. kinőtt rajta egy rohadt nagy kő középen, akkor is lecsúsztok a nyomvályúba. Így csúsztam le én is, annyira hogy a hátsó fékkarom felszántotta a földet és feltekeredett A srácok segítségével meg egy kővel kiegyenesítettem a fékkar annyira, hogy legalább kicsit lehessen lábbal taposni. Gurultunk még egy kicsit. A motorok egyre sűrűbben estek. Egyre sűrűbben emelgettük őket. És toltuk. Itt a csapatunk takony módjára kicsit szétnyúlt, vagyis nem voltunk egymástól túl messzire, látótávolságon belül, hogy segíthessünk ha valami van. Általában a legközelebb levőkön segítettünk, többnyire. Yoshi meg aki még elől volt általában visszajöttek, néha elég sokat, mert nem volt hol megállni a meredélyeken, muszáj menni, amikor meg már laposabb hát gyalogolni és gyalogolni visszafele. Hát így. Elkezdett kicsit idegesítő lenni. Az időjárás is meg a körülmények. Na de mit lehet tenni ha nekünk felfele kell menni! Lassacskán, agymást segítve eljutottunk a Vesznyárka polonináig. Van ott pár házikó, amibe turisták laktak, várták a jobb időt. Sok sikert nekik. És még, ami a legfontosabb, van ott egy forrás amiből jó hideg vizet lehet inni! mmmmm….. Már eléggé tele volt a fa..k, és még a fél útnál sem jártunk! Baszki. Ezen a poloninán is kellett kicsit kavarognunk, mert több út van, és hogy melyik a jobb – hát egyik sem, mind szar, ezért volt nehéz választani hova is menjünk))) A srácok ábrázatai szomorkásak voltak

Szusszantunk egyet és gurultunk tovább. Van ott még egy kicsit problémásabb emelkedő csúszós köveken és be az erdőbe, ahol már pár száz méteren könnyebb a motorozás. Túlmotoroztunk egy sorompón. Fene se tudja minek van az ott, de zárva van, ki kell nyitni hogy átkelhess. Az útszakasz a Veszárka és a Máricsejka tó között mintha nem lett volna nehéz. Dugók nem voltak tapasztalhatóak. A Maricsejkán turisták táboroztak sátrakban. Őszintén a tó nem igazán megragadó. Vagy csak én voltam olyan hangulatban?) Ez volt talán az út fele, vagy kicsivel több.....

Ezután kezdődött a pokolikibeba.ottkur.aanyját pi..a. Meredek emelkedő, szaftosan átnedvesedett föld, és hatalmas mozgó kövek. És ez volt velünk a csúcsig. Stabilan, baszki! Kiértünk az erdőből oda, ahol már csak a törpefenyő nő, rohadtul szép, főleg a hegyekben. A rododendron már elvirított. De egy f.sz, mert egyikünknek sem tűnt volna fel))) Hát mik vagyunk mi, botanikusok? Mi nem normálisak vagyunk! Egesével haladtunk és szó szerint méterről méterre. KELLAFASZNAK – volt olvasható a résztvevő csapattagok arcáról

Helyenként hárman kellet húzzuk a motorokat, helyenként ösvényt kellet csináljunk, kidobálva a felesleges köveket, és vártunk, amíg az előttünk levő felmászik, utána pályára állítottuk a következőt… Valahol itt hagyta el Ványa a két hátsó indexét

http://www.youtube.com/watch?v=XMO4MyzsJrs

Fél óra idő egy 50méteres szakaszra és hat motor átvonszolására átlagosnak számított. Valahol itt csúsztam le a motorral egy fél méteres vályúba, kicsit még vonszolt magával és a sikeresen feltekertem a sebváltómat, mint a malac farkát

Nem tudom hogy, de amit az előbb a fél óráról írtam még gyors is volt))) Lejjebb a fotókon látszik milyen életuntak a fiúk, de senki sem nyavalygott. Senki! A nyavajgósokat otthon hagytuk, hadd sírjanak anyuci köténykéjén.

Szóval kurv.sul beragadtunk amikor egyszerre két defektet kaptunk – Punk megérkezett és az első kerekét, Regal a hátsót. Ez vagy 1 kilométerrel a cél előtt történhetett. Hát igen, tényleg sokat időztünk ott. A videón a hang a háttérben a szín tiszta igazat mondja!

 http://www.youtube.com/watch?v=UCc9Spux3Y0

Fújt a jeges szél és rohadt erős volt. A kiba.ás abban volt, hogy abban a magasságban már nem volt törpefenyő, csak áfonya, ami apró és nem véd meg a széltől, de legalább jó puha és lehet rajta heverészi. Azt mondtam heverészni? Hoppá, véletlen volt. Magam kell elmondjam, mert a barátaim úgy is beárulnak a kommentek között) Punk kiszedte a lukas belsőt és megkért hogy rakjam el a hátizsákomba. Persze mindent szépen bepakoltam, de már vízszintesben voltam, észre sem vettem hogy a hátizsák bekúszott a fejem alá és… elszunyókáltam…. Igen, ba..ki, elaludtam, talán vagy 20 percre. A srácok állítják hogy még horkoltam is. Hazudnak, az a szél fújt úgy. Persze a gonoszok lefotóztak. A turistáknak van ez a marhaságuk, méricskélni hogy ki milyen magasságban aludt. Ha ez nem is olyan nagy teljesítmény, de én már aludtam 1800 méteren

Hát igen, a pokoli pokol… hát ilyen vagy?

Amíg szunyókáltam Punk és Regal belsőt cseréltek és összeszedték a holmikat. Gurulhattunk tovább. Fene se tudja hogy az alvás miatt, vagy azért mert már elegem volt a csigatempótól, felpattantam a motorra, gázt adtam és elhúztam a ködbe. Helyenként a sűrű köd miatt kicsit kevesebbet lehetett látni mint semmit.

Igaz néha kicsit kitisztult néhány percre, amikor épp szélvészként fújt a szél.

Mintha tovább már ilyen rohadtul omlós útszakaszok már nem voltak, megállás nélkül végignyargaltam és elsőnek érkeztem meg a Fehér Elefánthoz. Hurrá elvtársak! Köd, szél, eső hóval! Szeptember 5. bakker. Igaz a magasság 2020m, nem vicc.

Várom a többieket. Sokáig senki sem jött. Felültem a kerítésre, előkaptam a fényképezőgépet, várok. Hallom valami pöfög. Ki? Yoshi jön! Helló Yoshi, integess a bácsinak

Mögötte jött Regal.

Utána Kristofori!

Utána senki több… Ványka és Punk úgy döntöttek gyalog jönnek, mert már kivoltak. Valóban fárasztó volt és minden résztvevőnek respect az útért. Minden esetre a Fehér Elefánthoz mindenki feljutott. Körülnéztünk odabent, felmásztunk a bástyába, ahol valamikor a menő teleszkóp volt szervó motorokkal vezérelve ami dízelgenerátor áramon működött! Most ott ló.ar sincs, némelyik helyiség be van omolva, rengeteg szemét. Ezek a turisták akik oda járnak – mocskos buzik. Ennyire összesz.rni mindent körben csak a mieink tudnak. Külföldön nincs ilyen. Habár ahogy már említetem, már lassan azért csinálnak ezt-azt. A második emeleti padlózaton kívül nem sok minden tűnik fel. Fogunk bizakodni. A beszámoló megírásakor nem megerősített információ szerint a rendkívüli helyzetek minisztériuma hegyimentő osztagot akar ott létesíteni. Ami szintén nem rossz, sok sikert kívánok a kezdeményezésükhöz

Körülnéztünk, ideje ereszkedni lefele, de mint kiderült Regalnak ismét defektje van. Lakapta az abroncsot, kicserélte a belsőt, visszarakta az abroncsot. Ványa és Punk elhúztak lefele, mert ugye a motorok lejjebbmaradtak. Regalnál valami gebasz volt, a belsőt nem lehet felfújni – megint szétszedte a kereket. Elkezdtük a huzavonát, nincs több belső, úgy döntöttünk kipróbáljuk az előző belsőt amelyik ereszt. Felfújtuk és… nem ereszt! Mi a fene volt az először, nem lehet tudni, mindenkinek a töke már tele volt, átfagytunk, Regal végképp mérges volt. Yoshi azt mondta, hogy még sosem hallott őt anyázni))) Szóval fél óra helyett másfél órát töltöttünk odafent.

Már hat vagy hét óra lehetett és egyértelmű lett, hogy sötétben fogunk ereszkedni… Helló pokoli pokol a sötétben! Az eső még erősebb lett, mindenütt folyt és még ott is. Leereszkedtünk négyen a másik két motorig, kicsivel lejjebb megtaláltuk Punkot, úgy elhasalt hogy maga már nem bírta felemelni a motort. Apropó, Punk csak egy karbin gurult, mert az egyik membránja szitává szakadt. Hazudok! Szitává a Petroszon szakadt és azt már megjavította. Itt mos más történt: amikor leesett és kiszúrta az első kerekét a motorja úgy átfordult, hogy a karbiban valami történhetett, vagy az úszó fennakadt, vagy a tű alá szemét került, de a tény hogy egy hengeren kellett tovább haladjon. A motorja állandóan fulladozott, és felfele haladni nem akart (habár lefele nem sok emelkedő volt, de amik voltak nem voltak egyszerűek, kuplungozni kellett és húzni a gázt neki). Ványa sehol sem volt. Kicsit lejjebb ereszkedett és ott várt. Hát igen. Ez volt a leg durvább ereszkedésem emlékezetem során a transalpon. A lötty a kereket alatt patakká változott. Az első kereket állandóan kifordította és emiatt nehezebb volt fogni a kormányt. A kezek teljesen elfáradtak és nem maradt semmi erő. Majdnem 20-30 méterenként meg kellett állnunk. 200-300 méterenként meg estünk… Már a tököm tele volt a transalp emelgetéssel. Útközben végig Kristofori András segített nekem. Köszi csávó, igazi barát vagy. Baszki nem hagytál ott, amikor láttad hogy nehéz Ez ereszkedő nem volt könnyebb az emelkedőnél, csak gyorsabb. Az utat nem lehetett látni, az erdőben már teljesen sötét volt, zuhogott az eső és köd volt. A poén az, hogy a meredek szakaszokon lószart sem lehetett látni hova megyünk: állsz a nyomvályúban, nézed hova kell gurulni, a fényszóró előre világit, neked meg lefele kell, a lábad csúszik szét fele a higosban és arra gondolsz: „hát nem a kibeba..ottpi..a ez?”. Elértük a Vesznyárkát. Történt ott egy fa..ság. Volt ott egy utacska, mit egy kis szerpentin, kicsúszós kövekkel, és volt egy ereszkedő füvön-földön. Yoshi valamit integetett a háztól, de nem értettem mit akar. Később megértettem. Mint kiderült integetett hogy kerüljem meg ezt a szarságot. Én meg előre. Szóval egész nap nehéz volt, de akkora vákuumig a lukam aznap először húzódott össze. Vagy 20 métert drifteltem minkét kereket blokkolva ezen a lejtőn. Hogy nem estem le – f..sz se tudja Tovább már csak az elzsibbadt kezeimre emlékszem, Kristofori lámpájára hátul és az utolsó 50 méterre a pokoli sziklás falon, amelyiken már nem csermely csörgedezett hanem patak folyt. Yoshi feljött, átvette a motort és leeresztett. Itt nincs mit vagánykodni és bárkinek bármit is bizonygatni – mindnyájunknak egyben és épen kellett hazatérnünk. Amit meg is tettünk. Ványa azt mondta hogy a lefele úton egyszer sem esett le. Kemény legény baszki Én pedig vagy 20szor. Elsősorban a szar első kerék miatt, amelyik nem a mi utburkolatunkra lett tervezve. Bezzeg milyen jól dőlögetett az osztrák szerpentineken… Ehhh… Leereszkedtünk. A munka elvégezve. Este 9 vagy 10 óra volt. Sötétség. Mindenki vizes és fáradt. Megkérdeztük egy fűrésztelepen lehet e itt valahol megmosdani, kajálni és éjszakázni? Valamit mondtak hogy valami híd után, de nem találtunk semmit. Úgy döntöttük húzunk Verchovina felé. Az csak vagy 30km, de út az nincs egyáltalán, ledózerolt köves földes murvával, közben lavórnyi pocsolyákkal de úgy felázva, hogy a borítás német autópályának nézett ki és elég gyorsan húztuk neki. Mögöttem ketten, néha-néha megálltam, amikor a fénycsóva a tükörben eltűnt. Már majdnem Vorochtában a fénycsóva hosszú időre eltűnt… Megálltam egy elágazásnál, vártam. Kivártam. Mint kiderült Kristoforit kifordította egy síkos fahídon és eltaknyolt. Szerencsére komolyabb következmények nélkül. Elértük Verchovinát és spuri szállást keresni. Találtunk egy kis vendéglőt, de kajájuk nem volt és már zártak befele Javasoltak egy helyet ahol megtudakolhatjuk. A srácok gyakorlatilag 50 métert mentek a kapualjakban, és már jöttek is vissza vigyorogva, integettek, indultunk, befogadnak minket, megetetnek és megfürdetnek. Mint kiderült egy kis szálló volt odébb és épp esküvőt tartottak. Leparkoltuk a motorokat, lepakoltuk a holmit, elszállásoltak, a vizeset a szárítóba, direkt befűtöttek. Forró zuhany és vacsora! Baszki milyen fáradtak voltunk… Ittunk egyet a sikeres megérkezésre. Apropó nagyon finom volt a zöld borscsuk. Valami furfangos volt, cukorrépából főzik füstölt hússal, nagyon megtetszett és reggelire rendeltem még egy tányérral! Sokáig nem bírtunk ücsörögni és hamar elvonultunk az ágyakra… Reggel Punk szétszedte a karbikat és valamit megjavított. A gyertyák nedvesek voltak, egyértelműen be voltak öntve benzinnel és nem dolgoztak megfelelően. Összepakoltunk, felölöztünk, nem száradt ki rendesen reggelre, de jobb volt mint teljesen lucskosan. Egy fotó emlékbe és elindultunk.

Tankolás és hazafele. Tatarivban Ványa vett egy jobbost, mi pedig öten egy balost. Nagy Koppányban a srácok Nagyszőlősnek, mi meg Punkkal Ungra. Jó kis kiruccanás lett. Meg kellesz ismételni

Statisztika

37859 hozzászólás, 189 téma

Legnépszerűbb téma: Nappali

Legpörgőbb téma: Felszerelés (védelem...

felhasználó

Legújabb felhasználó:

Látogatók összesen: 


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.