transalp.hu

Zsil Völgye 2017.május 25-28.

Avagy - Puliszka Pisztránggal

Túlélő túra 14 személyre

Az egymásra utaltság, a váratlan helyzetek, a kaladok, a félelem, az önzetlen segítségnyújtások sora tették azzá ezt a túrát amivé lett. Ismerősök kötöttek örök barátságokat.

Erre a túrára mindenki emlékezni fog élete végéig.

10 éves motoros pályafutásom legjobb és legemlékezetesebb túrájának egyike volt ez a mostani.

2017.május 24-én késő délután volt a nulladik napi gyülekező a dorozsmai campingben. A másnapi korai indulás miatt, hogy mindenki ide érjen. Volt aki Ausztriából érkezett. Természetesen egész nap hullámokban jöttek a zivatarok. Nem sok jót ígért az időjárás. A csapadékfelhők kelet felé távoztak. Ez nem jó jel. De a lelkesedés és a várva várt túra utáni epekedés, elvakított mindenkit.

Még fürdeni is volt kedve némelyikünknek, amikor épp nem esett. A víz hőmérsékletéről nincsenek megbízható információim.

1. 1. nap

Szerencsére a másnap hajnali 5 órai indulás után hamar a kiszombori határátkelőhelyhez értünk. Pár perces várakozás után indultunk Herkulesfürdő irányába.

Szerencsére út közben viszonylag szép időnk volt, bár Orsova felé közeledve erősen felhős volt már az ég. Félreálltunk ebédelni egy Duna parti kisvendéglőben. Jól esett a meleg leves a rántott hús a sült krumpli, sült kolbász, és a mics.

Megérkezvén Herkulesfürdőre, a természetvédelmi hivatal munkatársának befizettük azt a fejenként 5 lejes belépőt, amivel legálissá tettük a Cserna völgyében történő áthaladást és az egy éjszakás sátrazást. A törvények értelmében nemzeti parkokban sátrazni csak a kijelölt helyen szabad. Az 5 lejes belépő pedig azt hivatott szimbolizálni, hogy a sátorozó helyet ezen összeg fejében mi jelölhettük ki.

Ez persze nem akadályozott meg bennünket abban, hogy tábortüzet gyújtsunk és a vízálló ruháinkban töltsük az estét a meleget adó lángok közelében. Természetesen előkerültek a csomagokból a finomabbnál finomabb pálinkák és néhány üveg sör is. Késő éjszaka tértünk nyugovóra. Az éjszaka folyamán viszont többször is lehetett hallani a fejünk felett feszülő ponyván az esőcseppek halk kopogását. Ébredés után mindenki elkezdett összecsomagolni. Közben megfőzte mindenki a kis reggeli kávéját, teáját.

Gyorsan bekaptunk pár falatot és nem sokkal 8 óra után menetkész volt a társaság. Indulás előtt azonban a közelben levő szurdokot még megnéztük.

Az első napi táborhelyről annyit kell tudni, hogy az már a Cserna völgyében van. Viszont az idáig vezető útvonal nagyon lájtos és szinte végig aszfaltos, sík. Így aztán senki sem gyanakodott semmi különlegesre a másnapi folytatást illetően. Én sem.Többször jártam már ezen az útvonalon. Esőben sárban is. De ami ez után következett az engem is meglepett. A völgyön átvezető út olyan durván össze volt vágva a sok tíztonnás fa szállító kamionok miatt, hogy ilyenre nem számított senki. Olykor tengelyig érő bakhátas, nyomvályús, sár és víz gödrös szakaszok követték egymást. Sokan borultak. Volt aki 100 méteren belül többször is. Ugyan a képen egy aszfaltos kerekekkel szerelt motor látható, de nem ezen múlott, hogy valaki elesik vagy sem. Néhol elég volt egy óvatlan kormány mozdulat, vagy egy nem elég óvatos gázadás és már is feküdt a gép. Sokat számított, hogy kinek milyen terep rutinja van, és mekkora az önbizalma. Óvatos, vagy bátrabb. A bátrabb esett el általában. A viszonyokat jellemzi, hogy a képen a talajon lánctalpas buldózer nyomokat lehet látni. Ez a lánctalpas előttünk járhatott nem sokkal és próbált valamelyest javítani az amúgy igen cudar útviszonyokon, de láthatólag nem sok sikerrel.

Út közben több helyen is megálltunk fotózni.

A második napi első szakasz. Ennyi a Cserna völgye terepes része. Mindössze 41 km. Na itt kezdődtek a gondok 4 órahossza alatt tettük meg kb. El lehet képzelni a tempót.

Na jó, volt benne egy patakátkelés opcionálisan és egy ezt megelőző eltévedés is. A Cserna völgye dél-Nyugat – észak- Kelet irányból átjárva eltévedésre ad lehetőséget. Másik irányból már nem. Azok tévedtek el, akik megelőzték a túravezetőt. Nem voltam nyugtalan. Ismertem a tévutat. Előbb utóbb vége lesz. Akkor biztosan visszafordulnak. Így is lett. De ez fél óra plusz volt.

A Cserna völgyéből kiérve a Zsil völgyi elágazásnál tankoltunk. Következett egy szakasz közepes minőségű aszfalt. A Zsil völgye egy festői szépségű szurdokvölgy. Kár, hogy az aszfalt minősége elég változó. Fél úton megálltunk egy ortodox templomnál, ahol a csodatevő forrásból az arra érdeklődők megtöltötték vizes palackukat.

Itt búcsúztunk el Gábor kollégától, akinek sajnos haza kellett menni családi ügyekből kifolyólag. Már csak 13-an mentünk tovább. A második napi tény útvonal, amit aztán megtettünk.

200 km 5 óra 4 perc?

10 óra hosszat tartott, úgy, hogy közben egyszer tankoltunk a Zsil völgyébe érés előtt és ott egyúttal ebédeltünk is a dobozból, hozott kaját.

Nem sokra rá hogy letértünk az E79-es útról Bumbesti magasságában keleti irányba a 665-ös útra, az egyik faluban István félreállt és műszaki hibát jelzett. Túl meleg volt a hűtővize. Röpke egy órás kiállás után miután leszedtük az amúgy is eléggé leamortizált 700-as jobb oldalidomát, szemmel látható volt, hogy a hűtőventillátor lapátnak a tengelye tőben eltört. A villanymotor ugyan ment, de a lapát már nem volt rajta a tengelyen. Helyszíni javítás nem volt lehetséges. Miután a hűtőből folyadék nem hiányzott és a motor egyéb hibát nem mutatott, Istvánnal együtt jobbnak láttuk ha visszafordul és aszfalton elindul hazafelé. Nagyobb sebességnél elég a hűtéshez a menetszél. De terepen ez a motor hűtés nélkül, amikor a ventilátor gyakran bekacsol, biztosan megfőtt volna.

Mi folytattuk az utunkat. Másnap tudtuk meg, hogy hajnalban, minden különösebb esemény (a szakadó esőt leszámítva) és baj nélkül szerencsésen hazaért. István elszántságát mi sem bizonyítja jobban, hogy az új ventilátor lapát már vasárnapra meg is volt rendelve és azt kérdezte, mikor lesz a következő túra?

12-en maradtunk. Ilyenkor azt szoktuk mondani, hogy : „a hegy elvett egy embert” . Szerencsére ez általában műszaki problémát jelent, elenyésző hányadban személyi sérülést. De szerencsére itt csak műszaki probléma volt.

Ami ez után következett, arra megint csak nem számított senki. Idáig az út ismert volt. Már jártam rajta. Viszont innentől kezdve ki volt mondva, hogy advencsör van. Ismeretlen út. Ismeretlen körülmények. Felderítetlen terület. Ez jelenthet lájtos terepet egészen a hardig, túlélési rögtön határozós, nem tökölős kényszerhelyzetekkel. Ezzel mindenki tisztában volt.

Azzal a megjegyzéssel, hogy a googli mapson ez a szurdokvölgy, ami párhuzamos a Transalpinával és északi irányba tart, a googli street view autójával be van járva. Azaz autó már végigment rajta. Ebből kiindulva ne hogy már egy Transalp ne tudjon végigmenni. Voltak köztünk kezdő terepesek 3000 km-es aszfalt előélettel és 0 km terepes tapasztalattal. Nagyon reméltem, hogy a Cserna völgye túlélése után annál rosszabb biztosan nem jöhet már. Pedig de. Jött. És még másnap ennél is kutyább helyekre kerültünk. És ezek a helyzetek akkor állnak elő általában, amikor már lassan besötétedik, vagy szakad az eső - később már havas eső is és a hőmérséklet 5 fok körülire csökken. Akkor, amikor 570 méterről felmegyünk 1610 méter körüli magasságba. Amikor a hirtelen lájtos murvásból átvált az út hardos sárosra, nyomvályús gödrösre, térképen satírozósnak jelzett útra. Ahol csak 7,5 km hosszban van út arra, hogy újra lemenjünk 1150 méterre. Ez az a kis szakasz, ahol komolyan elkezdődött a túlélésért való küzdelem. Olyan ki semmiségnek látszik.

A kezdőpont környékén megálltunk. Ott volt először sátrazásra alkalmas erdős füves sík terület patakkal, ebben a völgyben, ami nagyon csábítóan, varázslatosan szépen indult. Maradjunk vagy menjünk? Mindkettőre volt javaslat. Végül én döntöttem, megyünk tovább és meglátjuk, le tudunk e menni a tavakhoz. A tavaktól keleti irányban már megint ismert volt az út. Ezért döntöttem az ereszkedésnél. Tisztában voltam azzal is, ha elindulunk, akkor nem fogunk tudni visszafordulni, mert ilyen sárban az ilyen meredek süllyedéses (néhol 22%-os) szakaszok általában csak lefelé járhatók. És még a hóakadály sem volt kizárható.

Ez a 7,5 km maga volt a rémálom. Mindenki bőrigázott, fáradt, éhes, kimerült. De szerencsére nem volt hóakadály, nem volt különösebb esemény. Viszont nagyon egyedül éreztük magunkat. Segítségre nem számíthattunk, térerő 0. A sátrainkat reggel vizesen tettük el. Nagyon félelmetes volt az egész. Egyébként ez az út az elején egy nagyon keskeny és mély szurdokkal kezdődik. Hibátlan döngölt és hengerelt murvással. Tócsák és sár nélkül.

Van egy barlang is. Ami látogatható. Épp akkor zártak be mikor elmentünk előtte. Amit amúgy sem tudtunk volna most megnézni, mert már lassan sötétedőben volt. Abban is szinte biztos vagyok, hogy száraz időjárás esetén, kellő időben elindulva egy nagyon hangulatos és szép túrát lehet menni egészen a tavakig. Amikor leértünk a tavakhoz már tudtam, hogy ezt megúsztuk, akár mennyire is el voltunk ázva és fáradva.

A völgyben haladva, annak vége felé vannak már motelek, ezt két éve kifigyeltem. Ahova biztosan bebocsátást nyertünk volna. Viszont erre nem került sor, mert az első utunkba kerülő háznál megálltunk. Marci és Zoli bementek és megkérdezték van e szállás éjszakára. Volt. Épp 12 fekhelyes volt a menedékház. Én nem nevezném még motelnek sem, mert leírhatatlanul puritán volt minden. Igaz volt villany és az ágyakban ágynemű és kb. 30 lejt kellett fizetni az egy éjszakáért. Meleg víz csap és zuhanyzó is volt, csak meleg víz nem. Vacsorázási lehetőség is jól jött volna. Az öreg papa, aki egyedül vitte a boltot, felajánlotta, hogy főz csorbát és ha kérünk, van pisztráng is. Az viszont a medencében van és még úszik.

Ha enni akarunk ki kell fogni és meg kell pucolni. Ezért nem nevezném motelnek, mert ott ahol a vacsorának valót a vendég fogja ki, az minden csak nem motel. Egyébként van neve a térképen. Tudor Kabin. És tényleg olyan is volt. De ezzel sem volt baj. Páran nekiálltak horgászni és kb. fél óra alatt vagy 20 db tenyér méretű pisztráng ki volt fogva és ki is volt belezve. Hála Zolinak, aki ennek nagy részét intézte. Átadtuk a papának a nyersanyagot, aki gasztronómiai csodát tett a halakkal. A menü második fele puliszka pisztránggal. Hihetetlen.

Emlékeztek a Csokitó reklámra? – „ronda és finom”. Ez volt ilyen. Ronda és finom. Mintha egy pelikán már előemésztette volna.

Evőeszköz és szalvéta volt. Pohár nem. És sört is azt ittuk - amit hoztunk. Totális advencsör már megint.

Az ebédlőben volt egy elég avitos cserépkályha. Abban begyújtottunk, és kiteregettük a rommá ázott ruháinkat és kesztyűinket. Az udvaron Zoli micset sütött a grill tűzhelyen, amit még fagyasztva vett a Transalpina déli bejáratánál az utolsó boltban. Mindenkinek egy jutott. De olyan finomat életemben nem ettem. Meleg volt friss, és zamatos. Olyan íze volt, mint amikor a motoros túrázó először kap meleg ételt a kaland túlélése után. Akkor, amikor már szárazba öltözött.

Reggel felébredtünk, szerencsére nem esett. Mint ha javulna az idő, hittük ezt akkor. De nem. Később még lesz havas eső is és viharos szél és több hóakadály is.

Ja és ez a szállás nem volt rögzítve, belebotlottunk az utolsó pillanatban. Innentől kezdve kényszerpályán voltunk, mert ezt az éjszakát nem ide terveztem. De azt gondoltuk, mindent túl fogunk élni és végigcsináljuk. Mindenki nagyon jól érezte magát. A kalandot átélni, az nagyon motiváló. Pláne azt a kalandot ami jól végződik. Mindenki azt hitte ezt én szerveztem ilyennek. De nem. A sorsszerűség és a szerencse, az annál inkább benne volt.

Indulás előtt a reggelit lemondtuk, mert inkább bele sem gondoltunk, mit kellene beszerezni ahhoz, hogy legyen a tányérban valami. Így aztán elmotoroztunk a völgy első lakott településéig. Közben találtunk egy gyönyörű vízesést.

Ciungetuban, a főtéren pár kóbor kutya - amiből egy sánta volt, fogadott bennünket. Csabi később adott neki kekszet. Csabi áldott jó szívű.

Ez egy szocreál pusztulat volt. Belül még érezni lehetett Csaucseszku utolsó leheletének penészes bűzét. Kávét ittunk, dobozból reggeliztünk. Hosszú szakasz és természetesen megint advencsör állt előttünk. Viszont a ruhánk száraz volt. - és ez óriási dolog volt ott és akkor.

Eredetileg ezt terveztem. De ez az út Transalpina előtt kb.8 km-rel megrekedt.

Kb. 1100-ról indul és 2200 m volt a legmagasabb részen. Az út eleinte szépen lassan emelkedett. Sőt jó minőségű köves út volt. Ott ahol az első kacskaringós visszafordító van. Onnantól fajultak el a dolgok. Megkaptuk az első hóakadályt.

De ezt még ki tudtuk kerülni egy felső zerge ösvényen. Ott voltunk a legmagasabban a túra során. Marci elmondása szerint úgy kb 2200 méteren. Itt váltott az eső jégdarába és viharos szélbe.

A felső zerge úton több esés is volt. Hatalmas gödrök és járatlan út volt.

Innentől azonban az út kezdett megszelídülni. Már nem volt sáros és nem voltak nagy szintkülönbségek és kimosott árkok. Gyönyörű vidéken jártunk. Ez a Vidra gerinc.

Az út széli pocsolyában utat tört magának a tavaszi ébredés. Szalamandrák egész serege úszkált a 0 fokos hó olvadékos vízben. Ezek a tócsák az út mellett voltak és nagyon vigyáztunk, hogy ne háborgassuk a picinyke lényeket.

Az út csak halad és haladt, amikor jött az újabb meglepetés. A Transalpinától már csak max. 5-8 km-re lehettünk, amikor újabb hótorlasz következett. Az a picike kis folt rögtön a fenyők teteje felett az úton. De ez innen még nem volt tudható.

Ezzel nem tudtunk mit csinálni. A havon áttolni életveszélyes lett volna. Csaba még még felment a gerincre, de azzal jött vissza, hogy nem megkerülhető a torlasz. Visszafordultunk és egy korábban kipróbált ereszkedőn letértünk az aszfaltra. Ez az ereszkedés volt szinte a legkomolyabb kihívás. Ugyan is az első 300 méterben nem volt út. Illetve volt. Látszott, hogy ott van, de az nem volt járható. Teljesen elmosta a víz. Ezért mellette a gyepen ereszkedtünk. Míg végül elértük a murvást. A képen a murvás kezdete. Ez egy nagyon meredek lejtős szakasz volt.

Az, hogy milyen magasról indultunk neki a tónak, ez a fotó mutatja arányaiban. A térképen pedig azt milyen rövid szakaszon.

Tudtam, hogy a Transalpina le van zárva és eredetileg tilos lett volna rá felmenni június 1 előtt. Ez az útvonal azért volt kitalálva, mert így olyan úton kerültünk volna oda, ahol nincs tiltó tábla a behajtásra. Nem jött össze.

A végső megtett szakasz ez lett.

Pár km után elértük az aszfaltot.

Mielőtt a a Transalpinára felmetünk volna, előtte egy útszéli krimóban megebédeltünk.

Nem volt kitéve tiltó tábla a behajtásnál. Felmentünk egészen a tetejéig és vissza. Az hómentes volt és forgalom nélküli. Egyedül motoroztunk rajta.

Innen tovább Petrozsénybe, ahol tankoltunk és indultunk a harmadik napi szálláshely irányába. A Gura Apelor tó partjára.

Itt viszont megint bajba kerültünk. A part erősen vizenyős volt beszivárgó víz erek miatt. Ezért a nemzeti park bejárata előtt a sorompónál kérdeztük meg az őrt mit javasol. Elmondta, hogy menjünk tovább, felengedi a sorompót és amikor már a kidől fáktól nem tudunk tovább menni (kb.10 km) akkor lesz egy menedékház. Ott találunk füves placcot a sátrazáshoz.

Rendben, indulás. Sorompó fel. Bebocsátást nyertünk. Persze mindez azért volt ilyen sima ügy mert Zoli és Marci beszélnek románul, no meg az őr kisfia felülhetett az egyik motorra.

A sorompóval lezárt védett területre beérve a következő tábla fogadott.

Nem kell hozzá románul tudni, mit is jelent.

Kellemes sátrazást urak a Retyezátban !

És valóban 10 km után elértünk egy menedékházhoz, ami inkább volt hasonlatos a Vasorrú Bába kunyhójához. Nincs villany se víz. A bejárat előtt kidőlt fa. Amit természetesen, hogy ne kelljen kerülgetni fél óra alatt kettévágtunk.

Nem volt se kilincs se zár. A tetőtérben viszont 6 cseh fiatal gyalogos túrázó. Autóval voltak. Akik szerintem nem tudtak tőlünk aludni egész éjszaka. Itt azért már elszabadult a pokol. Mindenki örült, hogy túlélte a túrát és tudtuk, holnap reggel tűzünk haza. A maradék pálinka és sör itt fogyott el. Vacsorára konzervet ettünk. A kégli két szobás volta földszinten, és 5 ágy volt benne. Sok jó ember kis helyen is elfér alapon beköltöztünk 10-en. Kicsit penészes, kicsit nyirkos, de nem ázott be és a medve sem jött be éjszaka.

Többen is a földön aludtak matracon, mert csak így fértünk el.

Marci és Zoli szeretvén a kihívásokat, kint sátraztak. Lefekvés előtt elbúcsúztunk tőlük. Ezeket megeszi a medve az éjszaka – gondoltuk.

Ragyogó derült csillagos ég volt, de csak 10 óra után. Addig sajnos esett.

Vasárnap reggel indulás után még belefutottunk a kivezető úton 2000 birkába. Jó 10 percig vonultak át rajtunk.