6. nap július 19. szerda (206 km)
Reggeli után (lassan elfogy a hazai) tengerpartról felértünk a főútra, majd az első településen bementünk vizet venni egy elég lepukkant boltba. Gyanús volt nekem a flakon, mint ha újrahasznosított vizes palackot töltöttek volna csapvízzel. Mindegy, akkor ennek semmi jelentőséget nem tanúsítottunk. Az íze rendben volt. A mai 206 km-es szakasz különösebben nem volt megterhelő. Ismertem ezt a részt, mentem már rajta kétszer is korábban. És milyen érdekes, azok mellet a látnivalók mellett ahova ezen a napon készültünk – már többször is elhaladtuk. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudtunk róla. Egyik ilyen volt a Kékszem Forrás SH99-es úton , míg a másik az SH75-ös út mellett Petran közelében az a bizonyos termál forrás, egy patak parton.
Sarandeba nem mentünk be, még a település előtt elkanyarodik az út. Ez volt a túra leg délibb pontja. A motorom 11 éves 80 ezer km van benne és bár rendszeresen karbantartom és igen nagy odafigyeléssel gondozom, az ördög nem alszik. Mi van, ha az otthonunktól 1200 km-re robban le és lenne szükség műszaki mentésre. Bár az útszélén javítható hibákra fel voltunk készülve, azért az tudvalevő, hogy a Transalp legendásan megbízható és nem szokott az út szélén otthagyni senkit. Azért az ördög nem alszik. Természetesen új TKC 80-as gumiszettet kapott tavasszal. Az olajat 4-5 ezer km-enként cserélem. Tudom, hogy nem ennyi az előírt periódus, de én így kényeztetetem. Nem volt rá szükség, de 1 éve kicseréltem a kinyomó csapágyat és az összes kuplung lamellát. Megkapta a télen a második kerékcsapágy garnitúrát elöl hátul (annak sem volt baja, csak úgy TMK jelleggel). Új lánc volt rajta és új fékbetét garnitúra elöl hátul. Indulás előtt fújattam fel a hátsó rugóstagot Nitrogénnel, amit 3 éve újítottak fel szakszervizben. Ja és kicseréltem a karburátorban azt a két gumimembránt ami a márkatársaim motorjában 70 ezer km körül szokott kilyukadni. Az enyém meg nem volt lyukas, de nem is akartam megvárni, hogy út közben kellejen kicserélni. Ugyan is útszélén is javítható, csak legyen nálunk tartalékban membrán. A túra előtt közvetlen cseréltem le az amúgy hibátlanul működő 3 éves akkut is. Ezek után már csak egy gyenge pont maradt, a vízszivattyú. Az ismerős traszalposok közül párnak már volt vízszivattyú csepegése. Viszont megnyugtattak, hogy ez a hiba csepegéssel indul (töm szelence) és azzal még simán meg lehet járni egy 3 ezer km-es túrát is akár. 3 Transalp és 2 BMW vett részt a túrán. Elmondhatom, hogy a legkisebb műszaki hiba vagy akár defekt sem hátráltatta a haladásunkat még ilyen messze az otthonunktól sem. Nagyon fontosnak tartom, hogy csak kifogástalan műszaki állapotú motorokkal induljunk útnak.
Útközben benéztünk egy tengeralattjáró bázisra, ami még a kommunizmus idejéből származott. ma már nem működött. Le
A túra 6.napján az első célt a Kékszem Forrást viszonylag hamar elértük. Fotókat, leírásokat már ismertem a helyről. Most itt voltunk, hogy személyesen is megnézzük.
A helyről annyit kell tudni, hogy elég felkapott. Pár eurós belépőt szednek. Cserébe alig lehet parkolni és a motorokra sem vigyáz senki. Sajnos úgy kellett otthagyni a parkolóban őket, hogy minden mozdíthatót leszedtünk róluk és bezártuk a dobozokba.
A forrás egykori kondiciói.
Így aztán a sisak maradt a kézben. Magát a forrást és annak patakját már az országútról is követhettük jó pár km-rel a befordulás előtt. A földalatti barlangrendszerből másodpercenként több m3 kristálytiszta jéghideg ivóvíz tör a felszínre. A nagy vízmennyiség hatása optikailag „kéknek” láttatja a vizet, miközben természetesen színtelen az. Hőmérséklete állandóan 10 fokos. Ennek ellenére volt néhány oltári bunkó paraszt, aki fürdésre használta az egyébként körülkerített forrást. De majd eltelik pár év és talán addigra felfogják, hogy ez nem fürdőhely, ha nem egy forrás. Jellemzően egyébként helyiek ugráltak fejest a vízbe. Egy nyugat európainak eszébe sem jutna. Érdekes volt, hogy aki beleugrott, azt azonnal felvetette a felfelé áramló víz. Itt szinte biztosan nem lehet belefulladni. Nagyon erővel tör a felszínre a víz és nagyon jelentős a vízhozam. Van egy tábla kitéve. 1980-ban még közel 9 m3/s volt a vízhozam. 2002-ben ez visszaesett 1,4m3/s-ra. Majd az utolsó adat a táblán 2005-ből való és az 7,5m3/s-ot jelez. Az ábra alapján a kürtő ahonnan víz feltör több mint 50 méter mély. Nagyon izgalmas. A túra alatt láttunk egy jelentős dolinát és most pedig a maga nemében egyedülálló forrást. A forrástól nem messze van egy vendéglő. Na oda ne menjen be senki.
Először gyanútlanul besétáltunk, a motorjaink egyébként is a bejárat előtt parkoltak egy fa alatt. Mikor beléptünk a kapuban láthatólag a tulaj az egyik legényt kiállította a kapuba, hogy figyelje a motorokat és vigyázzon rájuk. Ez nagyon tetszett. Ha beülünk ugyan is nem látszottak. Ez egy lehúzós hely ettől függetlenül. Végignéztük az étlapot és rendeltünk milánói spagettit. Úgy is egész út alatt nem ettünk tésztát. Hát legyen most az. Erre a pincér közli, hogy rendeljünk valami mást, mert az minimum egy óra mire elkészül. Na ekkor felálltunk és kijöttünk. Az összes többi kaját azonnal tudta volna hozni, a viszonylag olcsóbb és általunk óhajtott tészta túl kis bevételt hozott volna. Azt hiszem a vendéglátást még tanulniuk kell. Éhen maradtunk. Na sebaj, majd a hőforrásnál eszünk dobozból hozott kaját. A Kékszem Forrás után ráfordultunk az SH4-re. Az idáig vezető utakkal nem voltak problémák. Változó minőség és szélesség, de összességében jónak mondható. Az SH4 viszont egy nagyon jó minőségű és nagyon széles út. Végre tudtunk menni 80 felett. Ugyan is eddig a sebességhatárt az utak kanyargóssága határolta be Vloretól. Nem is igazán lehetett gyorsan menni. Út közben láttunk rendőröket, de nem mértek. Az árnyékba húzódtak és a piros kézi tárcsájukkal állítgatták az autósokat. Velünk megint csak nem foglalkoztak.
Elérkeztünk nem sokára Gjirokostrába. Egy nagyon régi település, központjában egy erőddel a domb tetején.
Felmentük a vár bejáratához. Ez volt a túra egyetlen kulturális programja. Az albán városok általában nagyon szépen ki vannak épülve, alig látni romos épületeket.
Csináltunk pár fotót és mentünk tovább. Az SH4-ről letértünk jobbra az SH75-re. Ez az út is viszonylag jól járható, de már közel sem olyan jó minőségű. Szakaszonként újítják fel. Nagy részén már korábban készen volt. Petran település előtt lefordultunk balra egy a térképen fehérrel jelzett útra. Az ilyen színnel a murvás utakat jelölik. Kellemesen csalódtunk. Egészen a hőforrásig első osztályú volt a burkolat. Az utat a hőforrásnál megint jegyszedő zárta el. Azt hiszem talán 2 euró volt a belépő. Cserébe nem kapunk semmit. Parkoló túl kint van.
A járdán egészen a forrásig bementünk. Itt a járdán menni egyáltalán nem okoz gondot. Sőt ott is parkoltunk végül. Gábor viszont lement a partra. Így legalább fürdés közben lehet a motorokat látni. Viszont ez nem volt elég.
Alig érkeztünk meg és támasztottuk le a gépeket egy nagyon rosszarcú csávó kezdett ólálkodni. Többször elsétált mellettünk és vizslatta mit lehet lekapni a műszerfalról és utána elrohanni. Így aztán Marci hátra maradt a motoroknál. Le sem vetkőzött.
Egyrészt nagyon fehér bőrű és 10 perc alatt leégett volna. Nagyon sütött a nap, árnyék egy szál sem. Én is trikóban mentem a medencéig és csak ott vettem le arra a 10 percre, míg a vízben voltam. Ez egy nagyon klassz hely, de még sem jó. Nincs kiépítve.
A víz sem igazán meleg, csak inkább langyos. Viszont egyedülálló, páratlan természeti jelenség. És a batrlangok azzal az a híddal egészen különleges hátteret biztosít. A fürdőzésnek hamar véget vetettünk.
Összecsomagoltunk és indultunk tovább az aznap esti szállásunk felé. Amit csak a netről ismertünk.A következő képen látható magas hegyek már Görögországban vannak.
A Farma Sotira Kempinget néztük ki erre az estére. http://www.farmasotira.com/
A hőforrástól a kempingig terjedő utat viszont csak nagyon elszánt motorosoknak ajánlom. Nem túl jó minőségű, viszont cserébe haladatlan. 1000 kanyar van az úton. Jó ha 25km/ó-ás átlagot tudtunk menni. Nagyon kihalt ez a rész is. Carshove településnél megálltunk egy út széli krimóban kávézni és egy üdítőt inni. Nagy meleg volt és már igen csak fáradtak voltunk. Szerencsétlen srác az a lelkét is kitette nekünk és mindent hozott amit csak kértünk. Láthatóan nem sokan állnak meg nála megpihenni. Erre felé már csak azok járnak, akik Görögország felé tartanak. De ki az a marha aki erről megy Görögországba?
A Carshove – Leskovik út nagyon szép és keskeny, pártalanul látványos, viszont itt már vannak pár tíz méteres murvás szakaszok, amik tulajdonképpen valamikor aszfaltosak voltak, csak időközben tönkrement. Én azt mondom, hogy bár mely motorral járható. Annál is inkább mert a helyiek személyautóval is erre közlekednek. A kátyúk és a rengeteg kanyar miatt lassú a haladás. Nagyon kihalt a vidék.
Az érdekessége még az útnak, hogy motorosok jöttek szembe időnként. A Kempinghez vezető út a vége felé már nagyon unalmas volt. Alig vártuk, hogy megérkezzünk. Amilyen kihalt az egész környék, olyan eleven az élet a Kempingben. Nagyon jó hely. Először ugyan faházat szerettünk volna, de az nem volt. Így maradt a sátrazás. Estére rendeltünk vacsorát. A gazda akkor vágott le egy borjút. Nagyon finom vacsorát kaptunk. Grilles zöldséges fehérpecsenyés finomságot. Vacsora előtt közvetlenül mellénk telepedett egy dél koreai biciklis, aki 19 hónapja volt úton.
Akkor épp Albániából Koszovó irányába tekert és hamar kisderült, hogy nem áll túl jól anyagilag. Hozzánk ült vacsorázni. Meghívtuk. Ő meg elfogadta. Végig beszélgettünk vele. Mesélt a kalandjairól. Végül felajánlottunk neki egy-egy babkonzervet aminek láthatólag nagyon örült. Elmondta, hogy van amikor meg kell állnia valahol és pár hetet dolgozik, hogy legyen pénze továbbhaladni. Izgalmas túra az övé az már egyszer biztos.
Rajta kívül még találkoztunk egy svájci párral, akik egy újszerű oldalkocsis Urallal voltak. (a sárga BMW mögött). Kiderült róluk, hogy nagy túra motorosok, megjárták már Afrikát is. Csak az oldalkocsi miatt jelenleg keserves a haladásuk - a rossz utak miatt. Aznap például összesen csak valami 40 km-re voltak képesek.
Reggelre bajok lettek. Mind az ötünknek hasmenése lett. Huba azt mondta, hogy szerinte a vacsora. Én meg azt mondtam, hogy a palackos víz, amit előző nap reggel vettünk és ittunk egész délelőtt. Mindegy, most már biztosan nem fog kiderülni mitől fertőződtünk meg mind az öten. A folyamatos wc látogatás eredményeképp csak később tudtunk indulni. Jó hír volt viszont, hogy hányás és más egyéb tünetünk nem volt. Beszedtük az otthonról hozott csodaszereket, amik nem igazán hatottak. Napközben még többször meg kellett állni.
Ez volt az reggel, amikor tudatosult bennem és szerintem a többiekben is, hogy most már hazafelé megyünk. Elég is volt ennyi a Balkánból. Talán majd jövőre újra jövünk, de most jobb, ha minél gyorsabban tűzünk haza. De innen hazaérni az két nap, Ami szinte ólomlábakon baktatva telik majd el.