366 km

Albánia-Macedónia-Szerbia

  • 7.nap
  •  7. nap július 20. csütörtök (366 km)

    Ez a nyomvonal kicsit hiányos. Az adott szakaszon felhőszakadás volt. Így elraktam a nyomrögzítős GPS-em a dobozomba. Még arra is ügyeltem, hogy kikapcsoljam. Ezért az útvonal rögzítés szünetelet. Fogalmam sincs miért tettem mindezt. Miközben a dobozban vígan működhetett volna tovább. De akit az útvonal konkrétan érdekel az úgy is látja merre jöttünk. Albániában már kevés volt hátra, de a kempingtől Korca-ig vezető út még a túra elején jól esett volna, de igy a 7. nap hazafelé már inkább idegesítően lassú, rossz minőségű és haladatlan volt.

    természetesen ebben a campingben is volt wifi. Így a másnapi útvonalat konnyű volt kitervelni.

    Forgalom csak a város felé közeledve kezdett megélénkülni. Tankolni csak kp-re lehetett és nagyon észen kellett lenni, hogy az összes LEK-ünket elpasszoljuk. Mindegy mennyiért is tankoljunk csak kp. legyen, még ha csak félig is adják érte. Szerencsére sikerült úgy kitaktikázni, hogy a 100 eurónyi LEK elfogyjon. A határátlőhöz érve ért bennünket az első meglepetés. Odaadtuk az iratainkat, de nem történik semmi. Elkezdődött valami jövés menés is ezzel együtt. Iratainkkal a bódéból ki, épületbe be. Aztán vissza. Számítógépet nyomkodják. Semmi. A hátunk mögött meg egyre türelmetlenebbek az autósok. Végül az egyik határőr kérdezi, hogy léptünk be az országba? Vermoshnál mondjuk, de egyből hozzá is tettük, hogy a komputer nem működött és egy kockás füzetbe írtak fel bennünket. A határőr láthatólag megkönnyebbült. Meg volt a magyarázat és ahogy néztük hihető is volt. És melyik nap jött a keresztkérdés? 16-án vasárnap reggel. Egy rövid ideig még tanakodtak, aztán kezünkbe nyomták az iratainkat és felemelték a sorompót. Elhagytuk Albániát. Ezt az előítéletekkel terhelt gyönyörű országot, ahova mindig visszahúz valami láthatatlan mágnes, valami megmagyarázhatatlan erő. Pedig már keresztbe kasul bejártam. Most is csak azért vállaltam be ezt az utat, hogy a barátaimat elhozzam. Pedig ez most egy szinte végig aszfaltos túra volt. Van ennek az országnak egy lájtos murvás arca is, ami mindennél jobban kezd beszűkülni, hiszen a folyamatos útépítések miatt olyan szakaszokat aszfaltoznak le, ahova leginkább szerettem járni. Negyedszerre voltam. És bizony az is tény, hogy ha az ember el akar tölteni legalább négy napot ebben az országban, akkor egy 8 napos túrában kell gondolkodni. Kevesebbre nem érdemes elindulni.

    Prespa tó Albánia felől, a Macedon határ előtt:

    Beérve Macedóniába, azt kell mondanom, hogy a balkán legszemetesebb részét sikerült átmennünk. Bitola egy nagy város, de a határában haladó elkerülő út mentén vannak nyomornegyedek. Itt olyan mennyiségű szétszórt szemetet láttunk egy km hosszban, hogy Albánia ehhez képest patyolat tiszta volt. Egész út alatt összesen nem láttunk annyi szemetet, mint itt. Ami persze itt ott égett és a füstölgő halmok közt emberek keresgéltek valami hasznosíthatót. És mindez egy nemzetközi autópálya közvetlen szomszédságában. Apropó autópálya. Nos a macedón autópályákat igazából nem is lehet autópályának nevezni. Egy valami miatt nevezhető annak, fizetni kell rajtuk. nem nagy összegeket. Talán ha 3-4 kapun mentünk keresztül és 0,5 – olykor 1 eurós sápot szedtek le rólunk. Jobb ha az ember készül érmékkel, hogy gyorsan tovább lehessen haladni. Pár éve még az volt a divat itt is és a szerb szakaszon is, hogy az 1-2-3 eurós díjat az ember kifizette 5 euróssal jobb esetben és kapott vissza helyi valutában 2-3-4 eurót, amit ott azonnal lehetett is kidobni. Hiszen nem álltunk meg, nem tudtunk vele mit kezdeni. Ma már mind a két országban elfogadják a papír eurót és szükség szerint adnak vissza eurót akár papír pénzben akár érmében. De a kártya is jó szokott lenni.

    Bitola után elállt az eső, az út felszáradt. Megálltunk vetkőzni. Ugyan a bendőnk cseppet sem volt rendben, legalább vizet inni azt tudtunk. Ennivalónk volt, de az nem volt diétás így nem ettünk. Csak pár falat albán sóskekszet, amit még a határ előtt vettünk.

    Az egyik parkolóban egy nagyon rossz állapotú kóbor kutyát is megmentettünk a haláltól. Megetettük kenyérrel és adtunk neki vizet. Az egyik flakon alját vágtuk le késsel. Nagyon hálás volt és megevett legalább fél kg-ot a két napos albán kenyérből. Az országot hamar átszeltük. Mindössze egyszer álltunk meg tankolni .

    Tudtunk kártyával fizetni és végre megint volt sós pirítós kifli karika. Jó száraz. A fogainkat erősen próbára tette. Én tobzódtam is. Nem natúrt vettem, ha nem fokhagymás ízűt. Jó szar volt, de legalább nem jött ki azonnal. A szerb határon horror következett - több km-es sor. Mi persze előrementünk és kb 8-10 kocsit hagyva magunk előtt bepofátlankodtunk a sorba. Szerencsére nem volt konfliktus. Szerbiába átérve kicsit ráhúztuk a tempót 120-130-as tempóra kapcsoltunk. Csak hogy a Transalp ilyen tempónál a megszokott 4,8 -5,2 –es átlag helyett elkezd zabálni. A 18 literes tankból már csak 250 km-re futotta. Addig, addig taktikáztunk, míg végül a pályáról is le kell mennünk. Kifogyott a benzin.  Fizettünk a kapun és lementünk az első faluban a kúthoz. Tankoltunk, aztán vissza. A kapunál újra fizettünk, ugyan annyit. Ez valami elképesztő volt. És hiába reklamáltunk a kapu kezelőnél. Elhiszem, hogy tehetetlen volt, hiszen be van kamerázva a kapu. Csak úgy fizetés nélkül nem lehet átmenni. 3 eurónk bánta fejenként.

    Én már mentem erre, igaz a másik irányból, de az rémlett, hogy a pálya végig készen van. Hát nem volt. Voltak közben szakaszok, ahol lakott területeken mentünk. Itt persze a totyogós tumultus. Záróvonal, sebességkorlátozás, előzni tilos. Nem haladtunk. Előzgetni záróvonalat átlépni nem nagyon mertünk. Sok volt a rendőr, néhol még mértek is.  Visszakeveredve a pályára hamarosan elértünk ahhoz a leágazáshoz ahol az utolsó szállásunk volt. Ezt még itthon a tervezgetéskor találtuk. kellett egy utolsó napi szállás, hiszen másnap nem érhettünk estére a magyar határra. Volt aki észak-kelet Magyarországról, dél - Dunántúlról és Budapestről jött. Sőt - Marci Erdélyből. Egyedül én vltam kedvező helyzetben. Én Szeged környékén lakom.

    Megérkezve a kempingbe http://www.enigmacamping.com/index.html elkezdtük a sátrakat felállítani. Ez nem olcsó hely (árlista a link alatt) , viszont jól főznek és van medence. Sőt van mosógép is, aki hosszabb időre jön. Közel távol nincs semmi. A pusztaság közepén van. Viszont nyugalmas és biztonságos. A motorok a sátrak mellett parkoltak. Nem is a sátorhely, motor és az egy éjszakás szállás volt a drága, ha nem a kaja és a sör. Csevapot és sört vacsoráztunk. Nem kellett volna. Éjjel vagy 10-szer voltunk WC-én mindannyian. A gyógyszerek nem hatottak. Az állapotunkra való tekintettel a medencébe nem mentünk bele. Kizárólag zuhanyoztunk. Még aznap este fizettünk és másnap korán kelve, reggelizés után indultunk tovább.


Felhőkép

Kedvezményes vásárlás minden TA tulajdonosnak.