A kempigből távozásra készen, a felpakolt motorom.
A távolban talán az volt az a komp, amivel Józsi nekivágott a hazavezető útnak.
Mi nem komppal mentünk. Visszamentünk a félszigeten a leágazásig. Majd Metkovicsnál beléptünk Boszniába. Végigmentünk a Neretva völgyén egészen Mostarig.
Mostarban másodszor jártam. Tavaly nagy zivatart kaptunk és láss csodát most is. Alesnek Mostár és a városnézés már nem fért bele. Úgy döntött, hogy leválik rólunk és hazafelé indul. Hogy merre és hogyan haladt, nem tudom.
Ekkorra már csak hárman maradtunk az eredeti öt fős csapatból.
A városnézés után Mostárból Szarajevó felé indultunk Attila, Marci és én. Elég változatos volt az időjárás. Hol sütött a nap, hop, hol esett az eső. Sazarajevóban volt egy megrázó élményünk is. Az egyik közlekedési felüljáró kanyarodó sávja által körülvett felhajtó mellett sírok tucatjai. A város közepén. Örök mementóként. Az ostrom alatt meghalt helybeliek sírjai.
Szarajevót elhagyva egy hegyi szerpentines szakasz következett. Lassan szállást kellett volna már keresni, mert a felborult utiterv szerint itt nem ebben az időpontban kellett volna tartózkodnunk. Kanyargós vizes úton haladtunk, amikor is egyszer csak a hátsó kerekem kezdett előrejönni egy balos kanyarban. Ráadásul beláthatatlan kanyar volt. Én a végsőkig próbáltam a motrot állva tartani. Ez sikerült is, hiszen driftelve sodróttam át szép lassan a szemközti sávba. Ahol is az utolós két méterre elfogyott a lendület. Eldőltem, keresztben az úton. Átrepültem a motor felett és előtte értem földet a jobb vállamra. Ahogy leértem egy autó tűnt elő a beláthatatalan kanyarban. Nekem még volt annyi időm, hogy elugrottam az út széle felé. Az autó pedig nem jött gyorsan így ki bírta kerülni a motromat. Attila és Marci mögöttem jöttek elhűlve nézték végig az eseményeket. Csak félrehúzódni volt idejük, hogy a kikerülő autók elférjenek.
Azonnal felpattantam és felállítottam a gépet. Üresbe tettem és letoltam a szélére. Ekkor érkezett a második autó. Az ijedtségen kívül a jobb vállam alaposan odavertem. Bár semmim nem tört el, nem horzsolódott le még a ruhám sem. A dzsekimen egy karcolás sincs. A motoromon mindössze a túraplexi tört el. Valószínű én sodorhattam le, mikor átrepültem felette. Ezen kívül egy két - szinte jelenttéktelen karcolás lett rajta. A bukócső viszont annál jobban ledörzsölődött.
Az esést követő 6.héten is nagyon nehézkesen tudom a jobb vállam mozgatni. Sokat javult, de még sem az igazi. Miután összeszedtem magam újra nyeregbe ültem, csak az volt a baj, hogy a jobb karom nem tudtam a combomról felemelni. A bal kezemmel tettem fel a kezem a kormányra. Utána már a vezetés az ment. Féket, gázt könnyen tudtam kezelni. Mielőtt elindultunk volna, az utat megvizsgálva kiderült, hogy azon bizony nem kevés olaj is volt. Cipőben tudtam csúszni rajta nekifutásból legalább 4 méter. Nem csoda, hogy a gumi nem tapadt. Még szerencse, hogy a többiek nem jártak hasonlóan.
Az éjszakát végül egy nagyon barátságtalan környéken töltöttük egy kisváros moteljében, valahol Krivajevici körmnyékén. Egész este és éjjel szakadt az eső. A hallban kurvák és futtatóik. Abban reménykedtem, hogy nem jönnek oda és ajánlanak fel egy pár lányt amolyan kötelező jelleggel. De végül semmi baj nem történt. A motrokat éjszakára az utcán kellett hagyni. Még láncunk sem volt összekötni őket. Szerencsénk volt, mert a rendőrörs a motel mellett volt. Éjszaka több időt töltöttem az erkélyen és figyeltem a motorokat - mint sem aludtam volna. Szerencsére a rendőrök egész éjjel a motel előtt sétálgattak és cigarettáztak. Ahogy telt az idő a vállam egyre jobban kezdett fájni az éjszaka. Egyáltalán nem tudtam akkor még, hogy a másnapi hazavezető utat képes leszek e megtenni. Marci többször felajánlotta, hogy szól Regalnak. Eljön furgonnal és hazaviszenk. Tudom, hogy megtette volna értem, de végül is nem került rá sor.
Reggel felpakoltunk és Horvátország valamint Szerbia érintésével délután 2-3 óra felé értem haza. Marciék nem aludtak Szegeden. Már ők is mielőbb otthon szerettek volna lenni. Egyhuzamban nyomták le a Szeged, Marosvásárhely távot. Másnap kaptam sms-t, hogy ők is és Ales is és Józsi is szerencsésen hazaértek.
Felemás érzésem van. Nem sikerült a társaságot egyben tartani és a kitűzött útvonalat végigjárni. Legközelebb még körültekintőbben kell túrát szervezni.
A túráról készült film:
drive.google.com/drive/folders/0Bz6AexyP-R0EQ205NTJ2RG9wQVE